Shock!

Két évvel ezelőtt a Dystopia címmel tízedikként megjelent Iced Earth lemez az év egyik legkellemesebb meglepetését jelentette számomra, Jon Schaffer veterán bandája ugyanis a kései időszak szürkébb produktumai után egy olyan huszáros visszatérést produkált, amelynek hallatán tényleg csak csettinteni lehetett. Esetükben valóban nem pusztán üres frázisok puffogtatását jelentette, hogy az új énekes, Stu Block friss energiákat pumpált a kissé már megfáradtnak és nehézkesnek tűnő gépezetbe. Határozottan ki merem jelenteni, hogy a Dystopia a legerősebb Iced Earth anyag volt a mindenható The Dark Saga / Something Wicked This Way Comes duó óta: úgy tudott megújuló és friss lenni, hogy mindezek mellett egyértelmű visszakanyarodást jelentett a klasszikus anyagok riffelősebb irányába. Duzzadt az energiától, ami Stu mellett leginkább annak volt köszönhető, hogy Schaffer mester is erősen visszavett monumentalista elképzeléseiből.

Az új lemez viszont sajnos nem ilyen. Míg legutóbb a pusztító, thrashesen energikus címadó tökéletesen nyitotta a Dystopiát, a Plagues Of Babylon nyitánya – amely szintén a lemez névadója – messze nem elég hatásos. Olyasfajta lassan hömpölygő, túlzottan elnyújtott téma ez, amely a Something Wicked első két részére (azaz a Framing Armageddonra és a The Crucible Of Manre volt leginkább jellemző. Egyszerűen szürke, unalmas és fáradt benyomást kelt, és sajnos nem ez az egyetlen ilyen tétel a lemezen. Jómagam a thrashes, gyors, vadóc Iced Earth dalokat szeretem (a Days Of Purgatory dupla például úgy, ahogy van, tökéletes), és vélhetően ezért fekszik meg a gyomromat egyes új tételek.

A legutóbbi pesti buli előtt Schaffer mester azt mondta, a Framing és a Crucible melankolikus, szövevényes, rétegzett hangzásvilágában nagy szerepet játszott az őt ért személyes tragédiák sora. Nos, remélem, hogy az amúgy elég kemény dolgokat átélt Jont nem verte meg még valamivel a Jóisten, a Plagues Of Babylon ugyanis egyértelműen ezekre hajaz. Sőt, ha hinni lehet a pletykáknak, egyik része szintén a Something Wicked „trilógiát” folytatja (gyanítom, hogy az első hat nótáról lehet szó, a The End?-del bezárólag). Sajnos ez esetünkben annyit jelent, hogy itt is rendre feltűnnek az epikus, himnikusnak szánt, azonban totálisan felejthető darabok. A The Culling tipikusan ilyen, ahogy a Resistance vagy a Spirit Of The Times is, és szinte már látom is lelki szemeim előtt, mennyire fogjuk várni néhány nap múlva a Club 202 színpada előtt, hogy végre véget érjenek. Tipikusan olyan dalok ezek, amelyek nem csak lemezen hallgatva tűnnek szürkének, de élőben is meglehetősen nyögvenyelősek.

Ne legyünk azért túl szigorúak a tizenegyedik Iced Earth koronghoz, hiszen a jó nótákat szerencsére még mindig nem kell nagyítóval keresgélnünk. A pörgős Democide például klasszikus Iced Earth, de a kissé a The Glorious Burdenre emlékeztető, Hansi Kürschöt is felvonultató Among The Living Dead is király, és a The End? is végig izgalmas tud maradni annak ellenére is, hogy bő hét perces. Az Iced Earth mindig erős volt az úgynevezett „power-lírákban” is, elég csak az olyan közönségkedvenc darabokra gondolni, mint a Watching Over Me, a Melancholy vagy a When Te Eagle Cries, az új dalok közül pedig az If I Could See You Know illeszkedik tökéletesen erre a vonalra. Semmi újdonságot nem rejt, de olyan tipikus darab, amelyért csakis szeretni lehet Jont és csapatát. A lemez vége felé aztán korrekt, de nem kiemelkedő dalok sorakoznak. A Cthulhu összetettsége dacára – vagy épp emiatt – is rendben van, a slágeres, könnyedebb, de mégis tipikus Schaffer-szerzemény Peacemaker és a szokatlan hangulatú, sötétebb Parasite is okés, hidegrázást azonban egyikük sem okoz. A lemezt egy Michael Poulsen és Russell Allen vendégszereplésével feljátszott laza feldolgozás, Jimmy Webb Highwaymanje zárja.

Bár alapvetően 2014 első csalódása számomra a Plagues Of Babylon, a lemez azért messze nem drámai. Remélhetőleg ezzel a kissé talán túl bő lére eresztett (a 62 perc valóban túlzás) dalcsokorral Jon Schaffer végleg lezárja a Something Wicked sztorit, és a következő anyaggal ismét visszatérnek korábbi, direktebb világukba.

A Jon Dette dobossal kiálló Iced Earth február 5-én a Club 202-ben koncertezik a Concerto szervezésében. Jon Schafferék előtt a Warbringer és az Elm Street gondoskodik majd a hangulatról. További információk itt.