Shock!

Régóta féltettem már az elszürküléstől a valaha nagyszerű ipari/avantgarde üzemként indult Aborymot, de legkésőbb most, a hatos sorszámú Dirty mocskos fényében egyértelművé kezd válni számomra, hogy a római brigád teljesen tudatosan kormányozta magát ebbe az egyirányú techno/thrash utcába, ahol ma találjuk őket. Valami igazán nagyszabású történés ígérete volt most a levegőben, a zenekar húszéves jubileumát is megtisztelve, a termés azonban csupán egyenes következménye a három évvel ezt megelőző Psychogrotesque diszkrét bájának. Ha úgy tetszik mégis, az állandóság lehet az egyetlen váratlan húzás az olaszok háza táján, lévén e tekintetben sosem teljesítettek megbízhatóan. Ezúttal maradt a legutóbbi felállás, a stúdió és a hangmérnök is, hogy aztán némi csavarral zavarják fel mégis az állóvizet. A lényeg mindenesetre tapinthatóbb, mint valaha.

Signore Malfeitor Fabban bandája túlzás nélkül úttörő misszióba kezdett, amikor az ezredfordulón két olyan klasszikust pottyantott ki a rendszer hátsó nyílásain, mint a szó valódi értelmében formabontó Kali Yuga Bizarre debüt és a már Csihar Attilát is a hivatalos felállásba integráló folytatás, a Fire Walk With Us. A 2003-as keltezésű With No Human Intervention már a kompaktabb megközelítés jegyében fogant, az őrület olyan fokán egyensúlyozva, ahol a rendszer alappillérei már többé-kevésbé kivehetők. Rendkívül erős felállás volt az, kiegészülve Set Teitan gitáros/sampleressel (később Dissection, Unanimated, Watain), de Attila és Teitan számára is véget ért ott a történet, ami teljesen érthető, ha megnézzük, kik hívták el zenélni őket. Ravn Preben Mulvikkal, az abszolút kultikus norvég ipari black metal gyöngyszem Mysticum énekesével ezután sajnos csak egyetlen közös albumig (Generator) jutottak, majd attól kezdve Fabban maga vette kézbe a mikrofont is.

Az Aborym újkori kreatív magját Fabban és Paolo „Hell:I0:Kabbalus" Pieri gitáros/billentyűs alkotja, illetve hosszú ideje alapköve a társulatnak Bård „Faust" Eithun dobos is. Faust a két évtizeddel ezelőtti gyilkosság és az Emperor In The Nightside Eclipse klasszikusa óta rendre csupán néhány alibi-munkát tud felmutatni, ez sem több annál. Teljesen mindegy végeredményben, hogy ő vagy egy szintetikus kolléga „ütötte fel" végül a lemezt, a teljesítmény e téren éppolyan semmitmondó, mint amilyen laposan szól. Ha hozzáteszem, hogy Fabban vokális megnyilvánulásai sem illethetők fennköltebb jelzőkkel, mindjárt bele is vertünk két hatalmas szeget a brigád koporsójába. Lelkesedésünkben (vagy elkeseredésünkben) azért ne kalapáljuk még a helyére azt a fedelet, akad felfedezésre érdemes dolog a jelenkori műhelyben is, ha nem is olyan bőséggel, mint annak idején.

Ami a lényeget illeti, a gépi instrumentumok és a metal összefésülése újfent remekül sikerült, kéz a kézben haladva erősítik egymást, és nem oltják ki önnön erősségeiket. Nagyobb kár, hogy ez a világ egyértelműen jobban emlékeztet a Combichrist diszkópatkány csűrdöngölésére, mint mondjuk az újkori Mayhem elektronikában fogant, lélekgyilkos agymenéseire. Az Aborym még azzal együtt is a legextrémebb újkori bandák között van, hogy a sötétség rétegeinek nem képesek manapság plusz dimenziót adni. Egy apokalipszis utáni nagyváros szombat esti láza ez az ötven perc. Lapul egy második korong is a tokban (jubileumi meglepetés?), csekély meglepetésfaktorral. Két újravett szerzemény található itt az első két lemezről, három elferdített feldolgozás (Iron Maiden, Nine Inch Nails, Pink Floyd), illetve egy vadonatúj dal, a náluk megszokott, az album gerincére azonban ezúttal nem jellemző vendégsereggel.

Nem tettem azért le róluk, a hullasminkes zöld emberkék még a házban kaszabolnak.