Shock!

Jelen kritika megkésett mivolta talán csakis az Aebsence fontolva haladó mentalitásával állítható párhuzamba. Miután az ...Is Dead a 2012-es toplistámon is helyet csinált magának, a késésre persze semmi mentségünk nincs, de ha már e hasonlatra rátaláltam, legalább ilyen módon biztosított némi összecsengés. Bizony, a csaknem húsz éve, Gödöllőn összetrombitált zenekar éppen csak második sorlemezén jutott most túl, az underground legmélyére betonozott pozíciójuk pedig ma is éppúgy megingathatatlan, mint a hasonlóan hosszú tapogatózást követően a kalapból végül előrántott debütáló lemezük, a finoman zseniális Unusual idején volt. Anno 1999-ben, az 1-es sorszámú Shock! válogatáslemezen sem érdemtelenül jutott számukra hely, az ugyanazon évben keltezett Old demó (státuszukhoz mérten) rendkívül pozitív fogadtatása pedig egyértelműen nagyobb kaliberű sikersztori ígéretét vetítette előre, mint ahová Budai Péter és társai hagyták a történetet elfajulni. Ma már az Aebsence-nél kultikusabb jelenséget a földgolyón keveset találni, szerencsére azonban az, amiben most utaznak, ugyanolyan jó étvággyal fogyasztható, mint bármikor korábban.

A zenekar elszállásolására kialakított műfaji skatulya is éppolyan könnyen beazonosítható, mint amennyire fogalma sem lehet a leírás alapján az egyszeri hallgatónak arról, miféle világba kér éppen bebocsátást. Az urak kezdettől fogva valahol az általános iskolai népzeneoktatás és kamaszkoruk rockzenei hatásainak metszéspontjában alkotnak, szégyentelen angol-magyar hibrid formájában szállítva a grunge és az árvalányhaj közt termett autentikus magyar búbánat keresztezését.

Az Unusual óta eltelt dekád az akut elvárásokat ugyan jórészt lenullázta, az Aebsence előtt mégis olyan lécként magasodik debütáló slágergyűjteményük makulátlansága, hogy a helyükben akkor és ott rögtön a hibernáció technikai lehetőségein kezdtem volna el gondolkodni. A legilletékesebbektől érkező információk szerint ezzel szemben az elmúlt évtizedben is aktívan(?) létezett a csapat, miközben az asztalfiók mélyére (és persze a kukába is) jó pár összepróbált dalkezdemény került. Időközben a hadrendben stabilizálódott az új dobos, Polgár Balázs helye, a zene pedig az évek során törvényszerűen vált bölcsebben építkezővé, szikárabbá, a direktebb megközelítés oltárán még a népi hangszerek használata is elvérzett. A távolról sem egy halott objektum képét festő ...Is Dead egyértelműen ennek az egyenes, ösztönös, a mainstream elvárásait hírből sem ismerő hozzáállásnak a terméke.

A majdnem-friss anyag elkészítésének mérföldkövei magukért beszélnek: a srácok a dalokat 2009-ben kezdték összegyúrni, a tényleges felvételek mégis csupán 2011 elején indultak meg, végül a komplett alkotás 2012. november 22-én láthatott napvilágot, a szűkös költségvetésből kigazdálkodható, online formátumban. Az Unusualhoz hasonlóan a zenekari honlapról ingyenesen elérhetővé tett második lemez mindjárt az újkori Aebsence slágerrel nyit, Diabolical címmel, ez az évekkel korábban született dal azonban sok szempontból kakukktojás itt. A tíz tételes produktum zöme első hallgatásra elődjénél kevésbé ül a fülbe, aztán idővel persze megérik a felismerés, hogy ebben a gyűjteményben sem találni tölteléket, minden egyes tételben ok van és rendszer. Úgy progresszív, hogy a látszatát is elkerüli a toposznak, a kétnyelvűség – mellyel kapcsolatban máig értetlenkedem – pedig megadja neki azt a bizarr, nemzeti öntudatában is lojális globalista ízt, amit annyi zenei és irodalmi közhelyre kennek fel manapság, és amely hullám akár a szárnyára is vehetné a zenekar nevét, de szerencsére persze nem fogja. Nincstelen királyok ők.

Átkozottak.