Shock!

Az idei nyár nemcsak nagy hőséget, hanem vihart is hozott, méghozzá a messzi északról. A fagyos örvény közepében pedig egy hajó úszik kecsesen, melynek kapitánya egy norvég felfedező, kit extrémebb zenei körökben csak ICS Vortex néven emlegetnek. A szakállas basszusgitáros különösen kedveli a kísérletezős zenéket, hiszen érdekelt a progos, '70-es évek muzsikáiból is merítő black metalos Borknagarban, valamint a kategorizálhatatlanul zseniális Arcturusban is, de a legtöbben mégis talán a szimfo/black Dimmu Borgirból ismerik. Vortex, avagy polgári nevén Simen Hestnæs magasan szárnyaló hangjával régi korokat idéző magasztosságot képes feleleveníteni, s furcsa módon stílusa egyszerre kifinomult, csiszolt és természetesen ösztönös.

Mindezek után nem is döbbentem meg azon, hogy a norvég zenész szólóalbummal jelentkezik, ahol a basszus- és ritmusgitáron kívül természetesen a mikrofont is ő ragadta magához. A stúdióban két borknagaros társa, Asgeir Mickelson dobos és Terje „Cyrus" Andersen szólógitáros segítették ki, akik igazi veteránok módjára hozzák a rájuk oly jellemző skandináv harmóniákat és dallamokat. A dalokat ICS Vortex szerezte, s a vezér nem hazudik, amikor azt állítja, hogy a lemez afféle tiszteletadás a „fajtája" előtt, kik született kívülállók és hippik, a Sátán neveltjei. Ennek megfelelően a Storm Seekeren hallható zene kissé hajaz is ICS Vortex egyéb csapataira, ám mégis valahogy más.

A nyitó The Blackmobile-t például a szerző akkor írta, mikor még a black metal stílust valami fenyegető rémnek hitte. Mára persze már másként látja mindezt, így ez a pagan/viking ízeket is hozó szerzemény az irányzat előtt való tisztelgésként fogható fel. Az Odin's Tree is hasonló vizeken evez. A kapitány roppant felszabadultan dalol, mintha nem is stúdióban, hanem a tenger közepén ringatózó hajójában danolászna önfeledten. Folkos elemek is felütik fejüket a kedélyes Skoal!-ban, amolyan könnyed darab ez, bizonyítva, hogy azért a black metalt is célszerű nyitottan kezelni. Kár viszont, hogy olyan kurtán-furcsán szakad vége ennek a kellemes nótának.

Azért fogós dallamokban sincs hiány: a Dogsmacked már egészen eltávolodik mindenféle szélsőségtől. Tiszta rockzene ez túltorzított gitárokkal, viszont nagyon őszintén elővezetve. Érdekes még a When Shuffled Off, azokkal a szokatlan énektémáival, és az előzőekhez képest némileg borúsabb hangulatával. A lemez bővelkedik a színekben, de a címadó dal még így is kiemelkedik mindközül. A hat és fél perces darab ICS Vortex mesteri dalszerzésének ékes példája. Ebben az epikus tételben a nagy hatások (Led Zeppelin, Jethro Tull) éppúgy ott vannak, mint ahogy a norvég népzenei motívumok is, mindehhez pedig a folk/viking metalra jellemző természetszeretet társul, a végeredmény pedig elbűvölő. A végére marad egy, vélhetően norvég nyelven elénekelt dal Flaskeskipper címmel, és az arcturusosan elszállós The Sub Mariner.

A háromnegyed órás utazás végére érve kellemes érzés marad az emberben, ICS Vortex sajátos dallamai még sokáig keringenek az ember fejében. Az ízléses borító és a tiszta hangzás csak hab a tortán, egyedül azt sajnálom, hogy az egészből hiányzik az igazi kísérletezés. Rendben, ez a lemez bevallottan egyszerű örömzene, ám mégis, ilyen muzsikusoktól, kik egyéb csapataikban is a zenei határokat feszegetik, merészebb hangszeres megoldásokat vártam volna. Remény azonban van, mivel a zenekar már a koncertezésen töri a fejét, vagyis lesz itt még második menet.