Shock!

Még jól emlékszem, amikor 2003 környékén egy interjúban az Immortal főnöke, Abbath arról beszélt feloszlásuk kapcsán, hogy nem látja már értelmét az Immortal életben tartásának, mivel mindent elmondtak e név alatt, amit csak szerettek volna.

Az akkortájt felröppent pletykák szerint azonban személyes ellentétek is hozzájárultak a black metal egyik legkarakteresebb csapatának a megszűnéséhez, ám erre cáfolt rá a három év elteltével érkező I project, amelynek soraiban három egykori Immortal muzsikus is helyet kapott, így ésszerű következtetésként vonhatta le mindenki, hogy a nagy név nem tűnt el örökre, mindössze fagyasztásra került egy időre. Ezt az időt Abbathék nem is kívánták túl hosszúra nyújtani, hiszen már 2006-ban jött a hír, hogy a rideg tekintetű vezér két régi társával, Demonazzal és Horgh-gal újraélesztik az Immortalt, s erősebben térnek vissza, mint valaha. Aztán jöttek a fellépések, amelyek során mindenkiben tudatosíthatták, hogy igenis élnek és még mindig elég hangosak, majd nekiláttak egy új lemeznek, amely most végre megérkezett és az örömöm felemás.

Ha black metalról van szó, nálam a Bathory mellett az Immortal számít etalonnak. Igényes, rég letűnt korok magasztos büszkeségét felelevenítő dalaik mellett Abbathék, a stílus legtöbb képviselőjétől eltérően a zavaros sátáni koncepció helyett otthonukat, a jeges északot választották témájuk alapjául, melyet aztán fantáziájuk segítségével képzeletbeli királyságokkal, jeges pusztákkal és gyilkos háborúkkal szőttek tele. Ettől a koncepciótól aztán egy tapodtat se tágítottak a második lemezük óta eltelt tizenhat év során, s nincs ez másként most sem. Hogy összefüggő történetről van-e szó az All Shall Fall kapcsán, az nem tiszta, bár ha úgy akarjuk, akkor egy képzeletbeli északi birodalom elleni ostromról is szólhat a hét új Immortal szerzemény, amely azonnal visszarepít minket a csapat általam legkedveltebb mesterművéhez, az 1995-ös Battles In The North-ig, melyhez nagyon hasonlatos az új mű hangulata. Témák terén azonban valahogy már nem olyan kiemelkedő a lemez, kevés az igazán gyors rész, amelyek viszont az együttes védjegyének számítottak mindig is. A hangzás is elég felemásra sikeredett, a maszatos, kásás gitárhangzás a korai dolgaikra próbál hasonlítani, ami nem is lenne baj, ám ahhoz kevés benne a nyersesség, a ridegség, amelytől a Battles... olyan metszően fagyossá válik. A hangképre jellemző szellőség viszont, amelynek köszönhetően még Apollyon basszusjátéka is egész jól kivehető, már az utóbbi két lemezüket juttatja eszembe, ahhoz viszont nem elég agresszív és steril.

Hogy azonban valami igazán jót is írjak az új lemezről, merthogy azért ez mégis a legendás Immortal, a dalok, bár saját szintjükhöz képest inkább átlagosabbak, a színtéren még mindig elitligába tartoznak. A nyitó címadó tételben mindjárt kapunk is egy adagot abból, amit Immortal-fémnek is lehetne nevezni: északi szélviharként örvénylő Abbath- riffek, magasztos, már-már heroikus él, és egy olyan akusztikus gitárdallam, ami csak rájuk jellemző, és amelybe beleborsódzik a hátam is. A másodikként következő The Rise Of Darkness-nél aztán előjön a lemez hibája, ha fogalmazhatok így, azaz hogy a jórészt középtempós dal témái nem elég karakteresek, sablonszerű fűrészelések ezek, amik inkább tűnnek helykitöltőknek, mint saját lábán is megálló ötleteknek. Ez azért is kár, mert, bár Abbathék a tornádó szónikus imitálása terén verhetetlenek igazán, a múltban így is adtak már jónéhány lassabb tempójú mesterművet az északi metalnak, elég csak a kegyetlen Tyrants-re, vagy a drámai Damned In Blackre gondolni. Ezt a szerepet ezúttal a lemezt záró Unearthly Kingdomnak szánták, amely hellyel-közzel be is tölti e nemes végzetét.

Egyébiránt minden a jól megszokott Immortal fronton, vagyis Abbath tipikus kerregő hangján interpretálja Demonaz szövegeit, miközben ujjai egy pillanatra sem állnak le a hathúroson, Horgh dobos pedig ezúttal még diszkrétebbre veszi a figurát, mint előzőleg, s inkább a tamjátékot részesíti előnyben, szemben a duplázóval. Meglepő viszont a formabontó lemezborító, az eddigi manowarosan pózoló tagok helyett ugyanis történetük során immár másodszorra szerepel valami fantáziafestmény Immortal cd tokján, ám ez most sajnos nem lett az igazi.

Összegezve, az új Immortal dalcsokor nem fog új híveket szerezni a norvégok számára, de a legtöbb rajongójuk se dob majd hátast az All Shall Fall hallatán, maximum konstatálhatják, hogy kedvencük még mindig aktív és lehet várni, hogy az északi szél mikor fújja elérhető közelségbe a csapatot.