Shock!

A göteborgi hullám vezető csapata, az In Flames idei lemezével sem okozott csalódást. Dallamokban gazdag, rifforientált, és mégis brutális muzsikájukat hallgatva megint meg kellett állapítanom, hogy igazán jó nótát írni nehéz, de nem lehetetlen. Példa erre ez a 11 szerzemény is.

Már a nyitó Embody The Invisible olyan szinten ragad magával, hogy csak 42 perc múltán tértem magamhoz, a The New World záró hangjainál. A legjobb jelző az In Flames-re a sodró lendület, mert képtelenség kikapcsolni a Colony-t, ha egyszer elkezdted hallgatni. Ha most sorolni kellene a legjobb dalokat, akár az összest leírhatnám, mindegyik kiváló, mindben megtalálható az elsöprő érzelem, a hol felemelő, hol tonnányi súllyal zúzó riffözön. Kivételesen telt a gitárhangzás, ami persze nem csak a stúdiótechnikának köszönhető, hanem elsősorban a zenészeknek, hogy egész egyszerűen remek érzékkel írták meg a témákat. A Coerced Coexistence-ben hallható dallamos énektéma abba az irányba mutat, amerre a Hypocrisy indult utolsó kiváló albumával. Az Insipid 2000-ben hallható szintis betét meg már a jövő útja.

Ha jó dalokat, profin megírt gitárszólókat, igényesen megírt zenét akarsz hallgatni, az In Flames-nek ott kell lennie a polcodon.