Shock!

Ezen sorok írásának pillanatáig (2003. október 15.) a hazai rocksajtó egyetlen orgánumában sem találkoztam King mester újabb rémtörténetének ismertetőjével. Egy azonban biztos: mindenki ki fog térni a mű egy ominózus részletére, és valószínűleg mindenki a záró gondolatsorba illeszti majd be saját rendkívül szellemes ki szösszenetét.

Én tehát csakazértis az elejére teszem: kedves King, ha már "Nighttime in Budapest..." az első szám első sora az új albumon (az intrót persze leszámítva), akkor tedd már meg végre, hogy ennek kapcsán el is látogatsz kis hazánkba! Pusztító horror metal színielőadásra várnak magyar híveid - nem csak Budapestről, de még a határon túlról is szép számmal - például a sötét és félelmetes Transzilvániából, ahonnan elsőszámú példaképed is származik...

De akárhogy is van, először át kell néznünk, mit is adna itt elő a Gyémántkirály társulata. Hiszen akármilyen, kapkodva összefércelt munkával nem állhat ki egy olyan közönség elé, amely még sose élhette át közvetlen közelről a Borzalmat, a Rettegést, de még a Hidegrázást sem! Nos, régi "szövegeket-történetet-de-még-a-köszönetrovatot-sem-el-nem-olvasó-maximálisan-a-zenére-koncentráló" headbangerként most inkább hanyagolnám a legújabb King Diamond sztori elemezgetését (majd megteszi a sok kolléga, és persze maga a Mester a következő hónapokban olvasható sok-sok interjúban), ultranacionalistaként bőven elég nekem az ominózus első sor is, viszont azt minden szívbaj nélkül kijelenthetem, hogy a muzsikával ezúttal sincs gond. Pedig nem lehetett könnyű Kingnek, mert a tavalyi Abigail II. lemez annyira erősre sikeredett, hogy szerintem nemcsak én voltam az egyetlen, aki kissé aggódott, amikor híre ment, hogy szinte azonnal készül az új lemez: meg kellett tehát mutatni a rajongótábor kritikusabb magjának (is), hogy kevesebb, mint egy év leforgása alatt is készülhet remekmű. Készült is.

Természetesen egy olyan kerek egész, amelyben minden jellegzetes King Diamond stíluselem (tudjátok mit? klisé!) képviselteti magát: a baljós intro után berobban a komplex, ötlettel teli, ezer váltással és briliáns gitárszólókkal és ikerharmóniákkal agyondíszitett; roppant szórakoztató és élvezetes metal muzsika. Csak áradnak és hömpölyögnek a jellegzetes, mániákus old school riffek és ritmusok (zseniálisak ezek a zenészek!) - persze maximálisan alárendelve a történet folyásának és King Diamond kíméletlen hangjának, amit ugye közhelyesen "imádod vagy gyűlölöd-hangnak" hívunk. Ez az embertelen orgánum egyenesen a Pokolból narrálja, kommentálja és adja elő egy személyben, ezer hangon a valószínűleg ismét teljesen beteg, agyament históriát, de hogy valami újdonsággal is előrukkoljon, ezúttal több dalban (vagy inkább fejezetben?) is női hangok dalolnak vele, mi tagadás, nem Tarja- vagy Anneke-szinten, de mégiscsak tovább színesítve az önmagában is színes, változatos zenét. Még azt is megkockáztatom, hogy egy hangyányival több billentyűs aláfestést hallok a háttérben, mint az eddigiek során; de az is lehet, hogy tévedek. Mindegy, a lényeg, hogy a zenei tartalom újra rendkívül igényes, de hát ez a veterán dán sátánfajzat mindig is adott a minőségre. Kis túlzással akár belesorolhatnók abba a csoportba, ahová az Iron Maiden, az AC/DC, a Pretty Maids és hasonló társaik tartoznak, akik időtlen idők óta művelik alapvetően ugyanazt, ugyanazon a magas színvonalon, és sem ők maguk, sem híveik nem vágynak arra, hogy akár ilyen, akár olyan irányba elkalandozzanak. Nem is kell: tegyék, amihez értenek, jól csinálják és viszontlátásra.

Azt persze nehezen tudom elképzelni, hogy húszon alul valakinek komoly függőséget okozzon King Diamond misztikus-félelmetes világa, mert (és most ne legyen igazam!) jó néhány év zenehallgatói rutin szükségeltetik ahhoz, hogy valaki ráérezzen erre a sajátos hangulatra, ami ebből a nagy műgonddal megírt és előadott, komplex, elsőre nehezen emészthető metalból árad, legyen szó akár a Meryful Fate-ről, akár a szóban forgó szóló bandáról. Engem egyszer már elkapott a gépszíj, a 15-16 éves Cradle/Dimmu rajongók pedig idővel talán visszaásnak oda, ahonnan az egész általuk kultivált műfaj eredeztethető, de ha nem, az sem számít. Mi így is remekül megvagyunk Kinggel.