Shock!

Néhány hete készítettünk egy igen részletes interjút Szabó Danival a Mind's Mirrors kapcsán. Akkor a többek között a Dividedból és a Rockstars Not Dead projektből ismert gitáros részletesen elmesélte, hogyan fogtak bele másfél évtizeddel ezelőtt barátjával és régi harcostársával, Purnhauser Pállal e szerelemprojekt megvalósításába, amit sok holtidő és vargabetű után idén végre siker koronázott. A Forever Is Not Nearly Long Enough cím tökéletesen találó tehát, de a lényeg, hogy ha örökké tartott is, végre tényleg kész a lemez. Mivel pedig a Mind's Mirrors kapcsán a hívószavak a „technikás," a „US Power" és a „progresszív" voltak, a mikrofon mögött meg egyik legnagyobb kult kedvencem, Alan Tecchio (Hades, Watchtower, Seven Witches, Non-Fiction stb.) állt, már akkor egyértelmű volt, hogy ez a projekt nekem szól, amikor Danival legelőször, évekkel ezelőtt beszélgettünk róla.

A Forever Is Not Nearly Long Enough dalait hallgatva pedig ez a véleményem fikarcnyit sem változott, sőt. Igazi csemege, zenei különlegesség ez a lemez egy olyan színtérről, ami világszinten is kihalófélben van, itthon pedig talán még sosem született ennyire összeszedett, színvonalas cucc ebben a műfajban. Ahogy az interjúban Dani is kifejtette, a lemezanyag azon kedvenceinek munkássága mentén született, akik a metál súlyosabb ágazataiban alkotnak: van egy csomó, kézzelfogható Nevermore-hatás, death metal is, meg afféle komplex dolgok, amiket harminc-iksz éve még techno-thrashnek hívtak, és valóban akkor állunk legközelebb a valósághoz, ha a cucc kapcsán olyan zenekarnevekkel dobálózunk, mint a Watchtower, a Queensryche, a Nevermore vagy akár a Cynic.

Ráadásul nagynevű vendégek is felbukkannak, hiszen nem elég, hogy Tecchio süvöltötte fel a dalokat, a hörgős vokálokat régi, Hades-beli kollégája, a 2023-ban elhunyt Dave Lescinsky nyomta fel, de gitározik a lemezen Michael Romeo, Steve Smyth, Christian Münzner és Ron Jarzombek is. Dani, Pali és az anyagot feldoboló Markó Ádám pedig ebben az illusztris társaságban is megállják a helyüket, sőt, hangsúlyozom, hogy nem is elsősorban a hírességek miatt érdemes meghallgatni a cuccot. Az évtizedes formálódásnak legalább annyi előnye volt ugyanis, hogy rengeteg idő volt ki- és átdolgozni mindent, így a dalok érleltek, kiforrottak. A Mind's Mirrors tételei tehát annak ellenére sem robognak át csak úgy a hallgatón, hogy ez a műfaj azért nem feltétlenül a legkönnyebb hallgatnivaló. Nem, ebben az esetben a technikás prog/power dalokat fogós, emlékezetes formába öntötték, és Tecchio is mindben kifejezetten karakteres énekdallamokat hoz. Az pedig külön elismerés Daniék és a lemezanyag felé, hogy a zene hallatán Alan úgy döntött: nemcsak vállalja a feléneklést, de ragaszkodott ahhoz is, hogy a szövegeket és az énekdallamokat ő maga írja meg.

Számtalan érdekességet rejt a lemezanyag, így még sok-sok hallgatás után is bőven nyújt majd csemegéznivalót. A színvonal végig egyenletesen magas, és még úgy is kiegyensúlyozott képet mutatnak a dalok, hogy a vendégszólisták stílusa egymástól azért igencsak eltérő. Viszont mindannyian komolyan vették feladatukat, azaz szó sincs valami gyors impró odakamuzásáról, mindenki érdemben tesz hozzá ahhoz a tételhez, amiben szerepel. A mindössze 38 perces cucc hossza is ideális, hiszen végig fent tudja tartani az érdeklődést, így komplexitása ellenére sem fekszi meg az ember gyomrát. Mondjuk olyan dalokkal, mint a nevermore-os, hörgéssel felvértezett Mechumanity, a legszebb kései Hades-ízeket hordozó Counting On Me, az elegáns basszusozásra és akusztikus gitárokra épülő, melankolikus Eternal Spring Shrine, az Atheist dzsesszista Elementsére hajazó Maenad vagy a záró, a matekozást death metallal vegyítő The Blur, ez nem is lehet reális veszély.

A Forever Is Not Nearly Long Enough egyelőre csak digitálisan érhető el, de talán a jövőben ráharap majd egy underground különlegességekre szakosodott kiadó, és megjelenhet fizikai formátumban is. Ebben az esetben azonnal tenném is fel a polcra.