Shock!

A Nervosa néhány éve igazi underground kuriózumként (vagy kissé hatásvadászabban: szenzációként) érkezett a színtérre. Mert igaz ugyan, hogy manapság már semmi meglepő sincs abban, hogy egyre többen és egyre szélsőségesebb műfajokban alkotnak női zenészek, arra viszont, hogy három – most már négy – dögös brazil csaj tolja a régisulis thrash metalt, még ma is felkapja a fejét az ember. A banda tehát kezdettől fogva fokozott figyelem mellett alkotott, és szép sorjában leszállított lemezeikkel nem is volt különösebb probléma: kiemelkedőnek ugyan nem nevezhető, de korrekt, felső-középkategóriás szinten hozták a műfaj kötelező paneleit. 2020-ban aztán gyakorlatilag széthullott a zenekar: Prika Amaral gitáros/vokalista mellől hirtelen mindenki lelécelt, így az egykori alapító anya egyedül maradt a fedélzeten. Ahhoz képest, hogy azt gondolnám, ebben a műfajban azért nem olyan egyszerű összetrombitálni egy komplett felállásnyi női muzsikust, meglepően gyorsan kialakult a leosztás. A legnagyobb név egyértelműen a bőgős Mia Vallace, akit Abbath mellett is láthattunk már, de Eleni Nota dobos és az új frontasszony, Diva Satanica (!!!) is szerepelt már kisebb formációkban itt-ott. Utóbbi például 2012 óta áll a Bloodhunter élén, de vendégként felbukkant többek között a spanyol Mago de Oznál is.

A Nervosa korábban is ügyesen promotálta magát, és a tagcserék következtében rájuk vetült reflektorfényt is jól használták ki, aminek eredményeként a színtér kifejezetten izgatottan várta, hogy mire lesz képes új társaival Prika. A válasz pedig január végén meg is érkezett, ekkor jelent meg ugyanis a negyedik nagylemez Perpetual Chaos címmel. Azt pedig, hogy milyen is a cucc, fentebb egyszer már leírtam: miként  elődei, ez is igazi Nervosa, azaz panelekből jól építkező, de kiemelkedőt nem nyújtó, old school thrash metal. Semmi több. Ha teljesen őszinte akarok lenni, azt sem hallgathatom el, hogy ha a zenekart mondjuk négy örebrói srác alkotná, valószínűleg simán eltűntek volna a harmadvonalas underground legmélyebb bugyraiban, és jó eséllyel egyikünk sem hallott volna róluk. A Perpetual Chaos ugyanis egy erős közepes lemez, néhány megkapó pillanattal, de kifejezetten kiugró dalok és saját karakter nélkül.

A csajok persze alaposan bebiflázták a leckét, és kifejezetten jól tolják a régi Destruction/Kreator-örökséget, de sajnos sem Prika, sem új társai nem rendelkeznek olyan dalszerzői vénával, ami szimplán csak zenéjük alapján kiemelné őket az átlagból. Élőben persze más a helyzet: aki látta már a Nervosát, pontosan tudja, hogy bárkivel felveszik a versenyt a színpadon, és ez nyilván az új felállással sem lesz majd másként. És tulajdonképpen az élő feeling, az energia és a meggyőző színpadi kiállás el is viszi azt, ami lemezen egy kicsit kevés, vagy nem eléggé karakteres.

Mindez persze nem jelenti, hogy a Perpetual Chaosnak ne lennének meg a maga pillanatai. A Venomous és a Guided By Evil nyitó kettőse például meglehetősen erős, akárcsak a riffelésében kifejezetten destructionös Genocidal Command, melyben – nyilván nem véletlenül – Schmier is vendégszerepel. Jó a fogós refrént elővezető People Of The Abyss, a legszebb Holy Moses-időket eszembe juttató, sodomosan zúzó Time to Fight vagy az Eric „A.K." Knutsonnal duettben elővezetett Rebel Soul is. Viszont több töltelék is akad az épp 45 perc alatt maradó, így kissé túlnyújtott anyagon, ami összességében ismét nem lett több korrekt iparosmunkánál.