Shock!

A kiválóan sikerült új Body Count, illetve a Prophets Of Rage és a Powerflo lemezeinek egymáshoz közeli megjelenése láttán az ember önkéntelenül is egyfajta új rapmetalos hullámra asszociál. Persze azért nem árt emlékeztetni magunkat: mindhárom esetben a műfaj pionírjairól van szó, pont ugyanazokról, akik a '90-es évek elején is olyan sokat tettek a határok lebontásáért. Szóval ebből világforradalom aligha lesz, de ha a huszonakárhány éves lemezeket annak idején rongyosra hallgató rajongók – mint például én – jól járnak, már megérte a dolog. Márpedig ha egy zenekar olyan arcokat tudhat a soraiban, mint Billy Graziadei (Biohazard), Sen Dog (Cypress Hill), Christian Olde Wolbers (ex-Fear Factory) és Rogelio Lozano (ex-downset.), az azért papíron elég jól mutat. És a gyakorlatban sem rossz, de igazából nem is kiemelkedő.

A tagok között az évtizedek során megtapasztalt személyi összefonódásokat inkább nem boncolgatom, nincs is sok értelme – legalább azzal azért alighanem mindenki tisztában van, hogy Sen Dog annak idején már a State Of The World Address egyik legjobb dalában, a How It Is-ben is vendégszerepelt. Ez itt mindenesetre most egy új történet, ahol a négy veteránt egy Fernando Schaefer nevű, náluk kicsivel fiatalabb brazil dobos egészíti ki, Billy pedig egy interjúban az Iron Maiden, a Black Sabbath és a Cypress Hill keverékeként jellemezte a zenét. Ez a meghatározás azonban fából vaskarika – végső soron tényleg elég jól hangzik, de ugyanígy említhetett volna két másik metalbandát is, ha érted, mire gondolok. Sőt, habár a zene valóban rap metal, ami groove-osnak groove-os, súlyosnak súlyos, de olyan nagyon direktben egyik készítő anyacsapatához sem kötném, még ha vannak is áthallások.

A rövid, mindössze 34 perces lemez hangulatilag abszolút egységes, de semmiképpen sem egysíkú: a skála az igazán marconára vett, zorall zúzdáktól a lelazultabb, hip-hoposabb behatású darabokon át egészen a kissé rockos-punkos lendületű cuccokig terjed. Érdekes, hogy összességében még a dühös, erőszakos témák sem feltétlenül a klasszikus Biohazard-cuccok pattanásig feszült hangulatát vagy a Fear Factory precíziós zúzdáját hozzák: a Powerflo még minden agresszivitásával együtt is kevésbé ideges muzsika, ami amúgy határozottan jól áll nekik. A számomra legjobb három dal egyébként ezzel együtt is a durvább vonalon mozog, és ha az egész lemez olyan színvonalú témákból állna, mint a Less Than A Human, a Victims Of Circumstance és a Start A War, kettővel magasabb lenne a végső pontszámom is. Ezek a nóták ugyanis pont olyanok, amilyennek az ember a nevek alapján elképzelné, mire jutnak együtt ezek az arcok: kellően izmosak, egyből beindítják a fejet és a lábat, ugyanakkor kimondottan ragadósak, fogósak, sőt, amikor kell, dallamosak is. Tényleg igazi élvezet hallgatni őket, főleg, ha te is a '90-es évek derekán szocializálódtál zeneileg.

Mint a fentiekből is sejtheted, a lemez egésze ugyanakkor nem ennyire meggyőző. Ha az embernek megvan a kellő kötődése a szóban forgó érához, jó hallgatni a Powerflo dalait, pláne, hogy az anyag hangzása abszolút mai, de azért semmiképpen sem klasszikus értékű a cucc. A punkos húzású Crushing Thatből vagy a The Grind lazábbra vett, szellősebb rap/rockjából például határozottan hiányzik valami ahhoz, hogy igazán odavágjanak, de ugyanígy azt sem értem, miért pont a cseppet jellegtelen Resistance-szel vezették fel korábban az albumot, mert ez sem tartozik éppen a csúcspontok közé. A banda amúgy hallhatóan együtt van, mindenki szépen megtalálta a helyét az összképben: Sen Dog markáns hangja végig magabiztosan uralja a terepet, pláne az old school csordavokálokkal, háttérkiabálásokkal megtámogatva, Billy és Rogelio riffelése maximálisan megfelel a műfaj hagyományainak, bizonyos ötletek pedig egyértelműen Christiantől jöhettek (halld például a Made It This Way vagy az Up And Out Of Me egyes részeit).

Bemutatkozásnak korrekt a Powerflo albuma, bőven van benne kakaó, de a dalok színvonala azért nem egyenletesen magas. Viszont gyermekkorunk kedvenc zenészei játsszák őket, szóval összességében jó érzéseim támadnak a lemez hallatán. Aki szereti ezt a zenei világot, szerintem ugyanígy kedvelni fogja.