Tudvalévő, hogy a zord külső érző szívet takar, és persze az is, hogy a korral egyre szentimentálisabbá válik a férfiember. Miért is érdekes ez Udo mester új munkája kapcsán? Hát mert a német hadsereg zenekarával készített anyag dalszövegei kivétel nélkül a korunk társadalmi problémái miatt érzett aggodalom jegyében íródtak, és bár ilyesmi gyakran felbukkan másnál is, itt valahogy a felületes hallgatás során, csupán refrénekre és dalcímekre figyelve is átjön a – nyilván kissé naivan demagóg – üzenet. Mindehhez természetesen a zenei részt is hozzáigazították, a szimfonikus hangszerelés pedig a témák komolyságát hivatott alátámasztani. Emellett persze érződik, hogy valami különlegeset szerettek volna összehozni, elvégre ha valami, akkor egy ilyen album aztán tényleg elcsépelt 2020-ban. Éppen ezért a dalokat a komolyzenészekkel közösen hozták össze, nem régi dolgokat hangszereltek újra, és teljesen instrumentális témák is születtek, leginkább olyanok, amelyeket az ember sose várna U.D.O.-lemezen – mi több, az énekes tételek között is akad „műfajidegen".
Újra törekvésből tehát jeles, lássuk milyen lett a megvalósítás. Spoilerezek: vegyes, néha igazán remek, néha furi, de semmiképpen sem ciki vagy kellemetlen. Pedig rajongóként sem tagadhatjuk, hogy a fentebb említett elcsépelődés okán ez is bőven benne volt a pakliban. Hozzáteszem: a legutóbbi, általam is nagyon kedvelt sorlemez előtt már volt egy hasonló projekt, amikor is a német haditengerészet zenekarával csináltak egy koncertet. Ennek képanyagát többször megnéztem, és baromi szórakoztatónak találtam – mi több, kimondottan ajánlom, nagyon német, de jópofa anyag. Nyilván innen jött az ötlet, hogy valami kreatívat is kéne csinálni a Szimpatikusokkal és végülis a Bundeswehrnek jutott az a megtiszteltetés (?), hogy Udóékkal dolgozhattak. Nyilván a saját stílusú dalok elég jellegzetesek, de összességében azért kicsit „puhább", finomabb a megszólalás, valószínűleg valami olyasmi lehetett az irányadó, mint a Scorpions Moment Of Gloryja: nem annyira horzsolnak a gitárok, de azért hangsúlyosak, nem „duhog" az egész, nem „úgy" metál, ahogy megszoktuk, viszont szépen és elegánsan szól. Még csak nem is egységesen komoly vagy komor a hangulat, mert ahogy fentebb említettem, elég vegyes a felvágott, ebben az értelemben talán az eddigi legváltozatosabb, Udóhoz köthető kiadvány.
Kezdjük ott, hogy a Blackout egyenesen a mai bombasztikus filmzenék hatását viseli magán, simán felcsendülhetne például egy katasztrófás sci-fiben is. „Párja", a Natural Forces valami fantasyhez illene inkább, egyébként mindkettő egész pofás, nem lepődnék meg, ha a jövőben valamelyik majd intróként funkcionálna Udóéknál. A Beyond Gravity is tartalmaz ilyen elemeket, de a skótdudás színesítés és a hallhatóan élő előadáshoz igazított felépítés miatt ez inkább egy teljes bulis nóta. Ami a további különlegességeket illeti, nekem a Children Of The World tetszik leginkább, egy progos felépítésű, cseppet sem hagyományos szerzemény, és igazán meglepő a Here We Go Again funkos hard rockja is (kábé mint valami fiókban felejtett Extreme-dal a Pornograffitti idejéből), amiben mintha Peter Baltes lenne a másik énekes. (Ha már részt vett a projektben, miért is ne állhatott volna újra mikrofon elé?) A lírai Blindfold (The Last Defender) Manuela Markewitz vendégénekesnő nagy pillanata, tekintve, hogy egyedül ő énekli, de sajnos ennek ellenére sem túl különleges tétel, még annyira sem, mint a szintén vele, de immár duettben felvett Neon Diamond, ami egy szaxofonnal dúsított '80-as évekbeli, de szintén inkább „egynek elmegy" kategóriás AOR-téma.
A hagyományosabb U.D.O./Accept-felfogásban írt dalok akkor már sokkal érdekesebbek, ebből is látszik, hogy a különlegességre törekvés sem minden. A Pandemonium nyitás, a másodikként érkező címadó tétel, a Love And Sin vagy pláne a We Strike Back a lemez vége felé kimondottan erősek, ezeket akár szimfonikus körítés nélkül is elhallgatnám, de összességében nézve azért kicsit hosszúnak érzem a 74 percet, és a Beyond Good And Evil zárás (ahol visszatér a filmzenés instru vonal) is sok már kicsit a jóból. Ezzel együtt nem kérdés, hogy érdemes volt megcsinálni az anyagot, amely Németországban bizton számíthat a sikerre – ha egyszer újra lesznek nagy fesztiválok, simán ott a helye a produkciónak a nagyszínpadon.
