Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ulver: Grieghallen 20180528

ulvergrieg_cAránylag sokat gondolkoztam rajta, hogy miért hozna izgalomba bárkit az Ulver hat évvel ezelőtti, bergeni koncertjének megkésett kiadása... de aztán találtam azért néhány elfogadható indokot. A saját indokaimat semmiképpen sem szeretném elhallgatni, hiszen kimondottan büszke vagyok rá, hogy személyesen is ott lehettem 2018. május 28-án a Grieghallenben, amikor ennek a kiadványnak a hanganyagát rögzítették. Fontos azért leszögezni, hogy ez a Grieghallen már nem az a Grieghallen, amely manapság már egy modern, csillogó, multifunkcionális rendezvényhelyszín, valami olyasmi, mint amilyen a mi Kongresszusi Központunk volt fénykorában. A rengeteg klasszikus blackmetal-felvétel helyszínéül szolgáló stúdiót is rég bezárták már, bár maga a hely létezik, és kivételes alkalmakkor (például az idei Beyond The Gates fesztivál idején) látogatható is. Ettől persze még azok, akitet az első generációs norvég feketefém igazán megérintett, legalább egyszer az életben el szeretnének jutni ide, és ha ráadásul ehhez az ember egyértelmű top favorit zenekara szolgáltatja a talpalávalót, akkor egyenesen kolosszális az élmény.

megjelenés:
2023/2024
kiadó:
House Of Mythology
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

De beszéljünk akkor inkább arról, hogy mitől lehet ez a kiadvány érdekes az Ulver teljes tábora számára! Ezzel a körrel, amelynek a bergeni fellépés is része volt, annak idején gyakorlatilag lezárult a The Assassination Of Julius Caesar album több évre áthúzódó turnéja, sőt, itt már a nagylemezről lemaradt dalokat összegereblyéző Sic Transit Gloria Mundi EP-ről is játszottak Ryggék. Igen, sajnos semmi másról, a paradigmaváltó Caesar LP teljes pálfordulást hozott a setlistben is, és míg a tökéletesen szürreális A38-as koncerten annak idején egy átfogó válogatást hallhattunk a zenekar középső korszakának lemezeiről, itt kizárólag az art pop Ulver volt terítéken. Annak idején pont azért nem született beszámoló erről a koncertről, mert elképzelni sem tudtam, hogy Krems és Párizs után mi újat tudnék mondani erről a turnéról. Ekkortájt már a Flowers Of Evil albumot vártuk, ami végül jókora késéssel érkezett meg, hogy aztán az Ulver, mint rendszeresen koncertező zenekar, története legnagyobb pofára esését is elkönyvelhesse. A covid miatt a FoE már fix időpontokkal rendelkező turnéja ment először a levesbe, majd jóval később, valamilyen utolsó pillanatos vízumprobléma miatt az amerikai turné is meghiúsult, mindez pedig anyagilag olyan szinten roppantotta meg a bandát, hogy deklarált visszavonulót fújtak, határozatlan időre.

Röviden: a Grieghallen 20180528 névre hallgató kiadvány az Ulver (talán, de remélhetőleg nem) utolsó rendes turnéját örökíti meg, egy legendás helyszínen, fullos zenekarral, amelyben a hattagú alapbandán kívül két énekesnő is szerepet kapott. A felvételnek amúgy, a kacifántos fenti sztori miatt is indokolt, fura története van. Először a YouTube-ra került fel a csaknem teljesnek mondható anyag képben is, majd csak a múlt évben döntötték el Ryggék, hogy hivatalos felvételt is kiadnak, először digitális verzióban, majd idén végre fizikai változatban is. Fontos tudni, hogy az Ulver bevallottan „csalni" szokott a koncertkiadványaival, az eredeti felvételt a stúdiójuk mélyén alaposan felpimpelik, és természetesen én is hallom, hogy a Grieghallen 20180528 sokkal teljesebb hangképpel bír, mint az a koncert, amit 2018. május 28-án volt szerencsénk hallani, de ezzel szerintem semmi gond nincs. A puristáknak persze lesz vele baja, a zenekar viszont a tökéletességre utazik, amelyre minden alapja megvan. Nem azt mondom, hogy a helyszínen bármi bajom lett volna a sounddal, de ez a hanganyag túlzás nélkül szenzációsan szól. Azt nem tudom, hogy a felvételről miért maradt le a Frankie Goes To Hollywoodtól feldolgozott The Power Of Love, így aztán a mi szerény bejelentkezésünk alapján kell elhinned, hogy azt is játszották aznap.

Extra különlegességet jelent az LP-változat esetében, hogy a színes lemezek úgynevezett ReVinyl technikával készültek, vagyis teljesen véletlenszerű, hogy milyen színű változat kerül hozzád, és az azonos színűek között sincs két teljesen egyforma. Tudom, hogy sokan a mai napig nem tudták kiheverni az Ulver poposodását, ráadásul a friss dalok alapján a majd valamikor megjelenő új lemez is ezt a vonalat fogja követni, de hát ez van, és különben is, harminc év diszkográfiája áll rendelkezésre mindazoknak, akik mást hallgatnának. Nálam nagyon működik az új vonal, és bár örökre a Blood Inside/Shadows Of The Sun páros lesz majd számomra Ryggék netovábbja, rogyásig hallgattam az új korszak anyagait is. A Grieghallen 20180528 egy brutális hangerőmű, gyönyörű, klasszikus pop sounddal, és bár nyilvánvaló, hogy nem lehet kihagyhatatlannak nevezni, az Ulver-gyűjtemény nem teljes nélküle. Engem jócskán felizgattak vele, jöhet az új album!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.