Shock!

Sejthető volt, hogy David Vincent death metalos ambícióit nem fogja letörni másodszori eltávolíttatása a műfaj csúcsintézményének számító Morbid Angelből, de egészen 2019-ig kellett várni arra, hogy egy valóban komolyan vehető visszatérésről számolhassunk be részéről. Be kell valljam, miután I Am Morbid nevezetű MA-tribute bandájával lefutotta a maga köreit, nem is számítottam arra, hogy veszi még valaha is a fáradságot, hogy egy teljesen új startból nekifusson megint. Mindehhez egy szintén rég várt visszatérő vágta számára az ösvényt, az extrém műfajok egyik legnagyobb gitáros egyénisége, Rune „Blasphemer" Eriksen. Ő ugyan az Aura Noir tagjaként máig rendszeresen kiadhatta magából a durvább jellegű ötleteit is, de utóbbi sosem volt egészen az ő zenekara, ahol hasonló zenei igazgatóként tevékenykedhetett volna, mint annak idején a Mayhemben, amely zenekart az ezredforduló környékén (társaival együtt persze) a semmiből állított talpra.

Adott tehát az extrém metal egyik legkarakteresebb hangja és legegyénibb felfogású gitárosa, így amikor beérkeztek az első hírek arról, hogy ők ketten összefogtak, az valami egészen rendkívüli megszületését sejtette. Olyan alaphelyzet volt ez, amelyből többféleképpen is el lehetett indulni – és mindegyik változat remek dolgokkal kecsegtetett. Sanszos volt például, hogy nagy egyetértésben az Illud Divinum Insanusnál veszik majd fel a fonalat, hiszen jól tudjuk, hogy Blasphemertől sem áll távol az efféle, polgárpukkasztó elektronikus/metal hibrid muzsikák iránti vonzalom, sőt, az általa jegyzett Grand Declaration Of War (amelyből tavaly egy remek remix is született) egyenesen a műfaj egyik csúcsalkotása. Ahogy azonban az Vltimas bejelentkezett az első saját dalaival, már lehetett sejteni, hogy nem ez lesz az irány. Blasphemer ezúttal egy hamisítatlan death metal albumot szeretett volna összerakni Vincent társaságában, mi pedig elkönyvelhettük, hogy így végképp nem úszhatják majd meg a Morbid Angellel való összevetést.

Addig azonban gond nincs egy szál sem, amíg egy olyan kaliberű zenészről beszélünk, aki a csaknem utolérhetetlen Trey Azagthothtal játszik egy ligában, szintén tökéletesen egyedi, elsőre megkülönböztethető stílusban. A Something Wicked Marches In dalait hallgatva gyorsan nyugtázhatjuk is, hogy az a bizonyos egészen eszelős pengetési technika, azok a pengeélesen kaszaboló riffek újra a helyükön vannak (jut eszembe: hol maradnak a szólók?), Vincent hangja pedig még mindig védjegy a death metalban. Szintén nem kispályás a trió felállást teljessé tevő Flo Mounier dobos (Cryptopsy) sem, akinek jelenléte garantálja, hogy nyugodtan lehet padlóig nyomni a gázpedált, de alacsonyabb bpm esetén is adott a megfelelő húzás. Mindennek tudatában el is vagyunk egy darabig, a szánk mosolyra görbül (a nyitó címadó tétel például mindjárt egy nagyon komoly pofonnal felérő állásfoglalás), de idővel aztán valami egyre erőteljesebben kezd el hiányozni. A meglepetésfaktorról beszélek, ami ilyen kaliberű és múltú arcok esetében tulajdonképpen elvárható – na, ez a meglepetés ezúttal elmarad.

Nem ritkán puszta kliségyűjteménynek érzem a lemezt, pedig szó se róla, prémium kategóriás death metalról beszélünk, Blasphemer olykor feketefémbe, máskor thrashbe hajló játéka Cannibal Corpse-szintű minőséget hoz, a Jaime Gomez Arellano által kikevert hangzás is nagyszerű (nyoma sincs a Morbid Angel által legutóbb ránk szabadított, undergroundnak csúfolt, de valójában jócskán megborult hangképnek), és Vincent is odateszi magát rendesen. Utóbbinak nem minden elképzelése jön be igazán (nyilván a dallamos kísérletekre gondolok), de egészen egyértelműen hallatszik, hogy számára is kiemelt fontossággal bír ez a történet. Mégis, azon kívül, hogy amit hallunk, az kétségtelenül jó, nem különösebben tehetünk nagyra törő megállapításokat, mert sajnos maga a zene nem ad erre okot. Lepörög a szűk negyven perces anyag, és ugyan nyilván nem arra készültünk, hogy egy újabb Covenant vagy Chimera születik itt meg, a hiányérzet nemhogy nem múlik, de egyre erősödik (legalábbis bennem). Kellően változatos, megbízható pusztítás ez, híján a zsenialitás szikrájának. Talán majd második nekifutásra sikerül azt is előcsiholni.