Mióta metal zenét hallgatok volt már szerencsém (sajnos) nem egy olasz fémmíves brigádhoz, s mára már oda jutottam el, hogy ha megpillantom egy promó lemez hátoldalán az Italia nevet, tudom, éjszaka megint gyötrelmesen fogok aludni.
A hétmérföldes csizma országából nekem eddig talán csak a Rhapsodyval kapcsolatban vannak kellemes emlékeim, de ugye ők meg már nem kezdők. Most itt egy újabb talján demó egy fiatal csapattól és az anyagukat hallgatva bizony át kell értelmeznem az olasz metalról eddig alkotott előítéletemet.
Na nem váltják meg a világot és nem is nyújtanak semmi olyat, amit ne hallottunk volna már ezeregyszer, a végeredmény mégis valahogy bíztató. A lemezen négy dal kapott helyet huszonöt és fél percben melyek közül kettő is hét percnél hosszabb. A négyes afféle riffelős, kissé ambientes muzsikát játszik károgó/hörgő vokalizálással. Gyakoriak a tempóváltások, s a szintetizátor használatától az egész anyag egyfajta progresszívebb ízt kap. Jelen esetben is a legjobb támpont az amerikai Agalloch lehet, a Last Souls sokat merített a munkásságukból.
Az anyag házi stúdióban került rögzítésre, s ehhez képest nem is olyan vészes a dolog. Igaz, a gitár eléggé vékonyan szól, az ének pedig olykor elveszik s a dob is nagyon gyanús, bár állítólag dobossal vették fel a cuccot. Ettől eltekintve korrekt anyag a Light, bár egyáltalán nem leszek meglepve, ha soha többet nem hallunk róluk.
