Sajnos a magyar underground death/thrash metal színtéren legtöbbször azok a zenekarok kerülnek előtérbe és jutnak el a lemezkiadásig, amelyek nem feltétlenül érettek rá. Kevés az értő fül ebben a stílusban, legtöbben még mindig csak a zenélni nem tudó hörgő-mörgőket látják a dologban.
Pedig ez nem így van, és erre jó bizonyíték lehet a tatai Sable első két anyaga, a Funeral Oration demó (1998), és a The Black Art EP (2000).
Míg az első anyag egy jófajta thrashes csapatot mutatott, amelyik nem zárkózik el a dallamos szólóbetétektől, akusztikus részektől, addig a második egy atmoszférikusabb, hogy azt ne mondjam, blackesebb iránnyal kísérletezett. Sokan ez utóbbi miatt be is tették őket egy Dissection, In Flames kategóriába (mondjuk a bulikon játszott Artifacts Of The Black Rain c. IF szám erősítette is ezt), de én nem éreztem egyértelműen ezeket a hatásokat. A Sable zenéje jó értelemben véve jóval tufább, kevésbé dallamos, inkább amolyan középkorszakbeli (Necroticism) Carcassos.
Végre újra életjelet adott a tatai Sable! Őszintén szólva már féltettem őket, mert annyi tagcsere volt náluk, de most szilárdnak tűnik a felállás (Nádasi Tamás-é, Nagy Zoltán-g, Szabó Dávid-g, Horváth László-bg, Racs Attila-d), gondolom azért is ez a demó, ami a nyár végére ígért lemezt kívánja előre jelezni. Eléggé odatették amúgy a dolgot. Kisebb stúdiót (Aichon) választottak, kevés dalt vettek fel, szám szerint kettőt 8 percben, de azt nagyon. Kezdődik a Descendanttal, egyből belevágnak egy jófajta Hypocrisys szép lassú riffbe (ráadásul hasonló gitársounddal!!!), majd begyorsulnak thrashbe, hogy a vége felé death metalosan lassan vészjósolva őröljenek egyet, és egy pár szép - nem túl tekerős -, de hangulatos szólóval örvendeztessenek meg. Ugyanígy folytatják a dallamosabb, tetszetősebb Without You Comes The Madnessben. Komótos a Roswell 47 hangulatú indítás és ennek fokozása, amit egy In Flames-esen dallamos szólóval spékelnek meg, és mintha egy Rotting Christ-szerű riff is megbújna itt-ott.
Itt jegyeznék meg két apró dolgot: a szólókat sikerült kicsit túlvisszhangosítani, legalábbis az összes hangszerhez képest, és szerintem a lassabb, hangulatos dolgok jobban állnak a szólógityósnak. De mivel ez egyfajta próba a nagylemezhez, úgyis észrevették már. Viszont pl. a dob megszólalása elég tuti, nekem főleg a lábdob és a tamok tetszenek. A másik az ének. Nádasi "Szakáll" Tomi éneke kicsit lehetne karakteresebb, ritmizáltabb, így egy picit még szürke mind a magasabb tónus, mind a mély. Ja, és az angol szövegeket sem ártana itt-ott átnézni, főleg a 2. számnál.
Mindenesetre melegen ajánlom mindenkinek, mert igen jó lett megint a végeredmény és nagyon várom a folytatást: ezek szerint thrashes, de sokszor középtempós vagy kimért, vastag megszólalású, dallamoktól sem mentes, változatos death/thrash anyag várható!
