Shock!

Nincs mese, manapság a rockzene veteránjainak zöme már a fiókból előmászott nóták, és az „ártalmatlanított" kalózkiadványok korszakát éli. Ennek oka elsősorban nyilván a lemezkiadás korábbi szerepének megváltozásában keresendő, de a magam részéről azt is könnyedén el tudom képzelni, hogy a muzsikusok valóban átértékelik az évek során egy-egy korábbi teljesítményüket. Mindenesetre időnként egészen döbbenetes színvonalú produktumok képesek felszínre kerülni, na meg olykor kevésbé acélosak is (Ritchie Blackmore egynéhány furcsán delíriumos maszatolása például nyugodtan maradhatott volna a raktárban... ). Jó hírem van: a Foreigner régi-új kiadványa egyértelműen az első esetkört meríti ki.

Valamiért a '70-es és '80-as évek amerikai rockzenekarainak karrierépítésében nem vált annyira törvényszerű és általános gyakorlattá az élő előadások nyilvánosságra hozatala, mint az öreg kontinens csapatainál. Míg mondjuk a Journey vagy a Kansas a korszak legjobb koncertanyagjainak egy-egy darabját tette le az asztalra, a KISS pedig sorozatban adta ki a megörökített bulikat (miután a stúdióban alaposan kiigazgatták az egyes sávokat...), addig a Toto vagy épp a szóban forgó Foreigner is egészen a múlt század végéig várt ezzel. Ennek kapcsán akkoriban minden bizonnyal akadtak is az adott formációk alkalmasságát megkérdőjelező hangok, amelyekre persze a fent megnevezettek esetében az idő egyértelműen rácáfolt, Mick Jonesék azonban ettől függetlenül adósak maradtak a korai éra ilyen irányú bemutatásával. Nos, ha négy évtizednyi csúszással is, de végül csak előkerült egy felvétel 1978 tavaszáról, amint épp a Rainbow Theater nézőinek promózzák debütáló albumukat, illetőleg az ekkor még nem megjelent Double Vision két legismertebb szerzeménye is elhangzik.

Manapság a technológia rohamléptekben történő fejlődése már számtalan lehetőséget kínál egy-egy felvétel digitalizálása során, az albummal kapcsolatos legelső benyomásom ugyanis a feltűnően harapós megszólalás volt. Egyedül az időnként visítva túlgerjedő mikrofonok kölcsönöznek e téren némi szépséghibát az anyagnak. Poros, avítt érzetnek viszont gyakorlatilag nyoma sincs, a muzsika majdhogynem jelenkori igényeket is kielégítő módon vastag, robusztus hangzással dől a hangszórókból. Aztán természetesen egy-egy hangszerelési megoldásból azonnal kikövetkeztethető, hogy időben nagyjából hol is járunk, ugyanakkor a zenekar játékát mai füllel is egészen nyugodtan tekinthetjük kiindulási alapnak a műfajban. Bár tisztában voltam vele, hogy a Foreigner tagságát sosem fakezű figurák alkották, számomra is meglepő volt, mennyire könnyedén, feelingesen interpretálják a lemezverziók néhol szinte kőbevésett fordulatait, illetve a tempók is kifejezetten ülnek (azt hiszem, Dennis Elliottot ez idáig méltatlanul alábecsültem). Néhány apró gikszer azért akad, így például egy-egy többszólamú vokáltémában kissé megborulni látszik a stabilitás, illetve a Starriderben Ian McDonald által elővezetett – egyébiránt szépen építkező – fuvolaszólóban is érzek némi intonációs bizonytalanságot. Ezek azonban az élőzene kockázati tényezőihez számítandó „piszkok", amelyek nem vonnak le a produkció élvezeti értékéből. A felvázolt körülményekhez mérten ráadásul korrekcióra nyilvánvalóan nem túl sok lehetőség nyílt.

Az itt még húszas éveiben járó Lou Gramm énekteljesítménye csak még egy érv az album beszerzése mellett, akkor is, ha eddig is kedvelted, és abban az esetben is, ha még korábban nem volt hozzá szerencséd. Ugyan eddig sem volt kérdéses, miért is ő az AOR műfaj Steve Perry mellett talán legtöbbet hivatkozott énekese, teljes mértékben egyedi hangszínén túl azonban még az is kitűnik a felvételekről, hogy hasonlóképp erőteljes hangból sem volt túl sok ekkortájt a rockzenei szcénában. Az estét záró Headknockerben pedig még dobduettezik is egyet Dennis Elliottal, bár ennek kuriózum jellege inkább csak a képanyaggal együtt átélhető.

Fogalmam sincs, miért rejtegette ezt a koncertfelvételt a Foreigner egészen eddig a világ szeme elől, ugyanis az itt hallható előadás 21. századi mércével is maximálisan megállja a helyét. Rajongóknak és kétkedőknek egyaránt csak ajánlani tudom!