Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2015-ben végre ismét színpadra áll a Savatage

Több mint tíz éve várjuk, most végre összejön, igaz, egyelőre csak egyetlen speciális koncertről van szó: a jövő évi Wacken fesztiválon a Savatage is játszik majd. A zenekar utoljára 2002-ben állt színpadon.

0803savatage

Bejelentette első jövő évi fellépőit Európa kontinentális részének leghatalmasabb és legfontosabb metalfesztiválja, és két exkluzív különlegesség már biztosan lesz Wackenben 2015. július 30. és augusztus 1. között: a '80-as évek egyik alapvető amerikai power metal zenekara, a következő évtizedre szimfonikus-epikus irányt vett Savatage, illetve az abból kifejlődött, majd az alapokat jócskán túlnövő Trans-Siberian Orchestra. A szervezők mindkét formáció esetében exkluzív európai bulikat emlegetnek, vagyis további koncertek a jelen állás szerint nem várhatók.

Egyelőre persze nem tudni, milyen felállásban lép majd színpadra a két zenekar: a TSO esetében ugye eleve több mutáció is rója az utat Amerikában, a Savatage esetében pedig gyakorlatilag kizárható, hogy az utolsó koncertező felállás éledjen újjá Damond Jiniya énekessel és Jack Frost gitárossal – mi inkább egy, az 1997-es The Wake Of Magellan környékére passzoló leosztásra tippelnénk Zak Stevens énekessel és Al Pitrelli gitárossal, hiszen ez az éra jelentette a zenekar üzleti csúcskorszakát. De aztán persze egy rengeteg régi tagot felvonultató, minden korszakot megidéző nagy buli is simán benne lehet a pakliban... A módját mindenesetre biztosan megadják majd, hiszen Jon Oliva többször is leszögezte az elmúlt több mint tíz év folyamán: ha lesz reunion, az csakis a lehető legjobb, a névhez méltó formában valósulhat meg.

Wackenben a Savatage és a TSO mellett olyan zenekarok lépnek majd fel már biztosan jövőre, mint a Sabaton, a Running Wild, az In Flames, a Cannibal Corpse, a speciális, Tales From The Thousand Lakes-korszakos bulit játszó Amorphis, a Death Angel, a Kataklysm, az Ensiferum, az In Extremo, a Sepultura, a Powerwolf vagy a Thyrfing. Aki ott akar lenni, gyorsan vegyen jegyet, mert a fesztivál az utóbbi években mindig nagyon rövid idő alatt teltházas lett.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+1 #5 pumpika666 2014-08-04 18:49
Idézet - kapa:
@Nűnű:
Miért is? A jegyet kell megvenni most, a többi pénzt pedig 12 hónap alatt szépen kis összegeket spórolva nem lehetetlen félretenni.

aha fél nap alatt sold out lett :D azért 1 évre előre nem mernék jegyet venni bulikra, tököm tudja mi lesz 1 év múlva...
nem baj, savatage-t úgyis kiadják majd kéksugáron és itthon hd-ben a fotelből fincsi lesz .)
Idézet
 
 
+2 #4 kapa 2014-08-03 21:29
@Nűnű:
Miért is? A jegyet kell megvenni most, a többi pénzt pedig 12 hónap alatt szépen kis összegeket spórolva nem lehetetlen félretenni.
Idézet
 
 
-1 #3 Nűnű 2014-08-03 18:00
Szép hír, de nem hiszem, hogy közülünk valaki is el fog oda jutni, pedig jó lenne.
De legalább megtört a jég, és lehet bízni benne, hogy lesz folytatás
Idézet
 
 
+1 #2 queensryche999 2014-08-03 07:58
*Zaket
Idézet
 
 
+1 #1 queensryche999 2014-08-03 07:58
aket semmiképpen nem kéne kihagyni, az biztos. A hangszeresek pedig...ördög tudja. Vannak nálam sokkal nagyobb Sava-fanok, mindenesetre a gitárosokat nézve Pitrelli/Skolnick és Caffery lehetnének erős pillérek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.