Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2025-ben jön az új Testament: „Az új dobosunk, Chris Dovas rendesen Eric alá gyújtott”

Nagyban készül a Testament következő albuma, amelyet igen agresszívnek és modernnek ígér a zenekar. A legendás thrasherekre azonban decemberben még egy magyarországi fellépés is vár a Kreator és az Anthrax társaságában.

testament_k2019_04

Nemrég remaszterelt verzióban jelent meg a Testament első két albuma, az 1987-es The Legacy és az 1988-as The New Order, ám lassan aktuális lenne a következő nagylemez kérdése is. Amennyiben hihetünk a csapat szólógitárosának, ez sem várat már magára sokáig. „Dolgozunk a lemezen – mondta a Nothing Shocking podcastben Alex Skolnick a 2020-as Titans Of Creation folytatásáról. – Valójában már tavaly megkezdtük a munkát Eric Petersonnal, ötleteket mutogattunk egymásnak, csiszolgattuk a zenét. Alapesetben az a munkamenet, hogy mi ketten összeülünk, aztán utána a dobossal folytatja. Chris Dovas személyében új dobosunk van, még csak a huszonévei közepén jár, és egyszerűen elképesztően játszik. Pont a megfelelő korban van ehhez a stílusú zenéhez, szóval roppantul élvezzük vele a közös munkát. A dobokat már rögzítettük, meg néhány gitárrészt is, most pedig épp az énektémákon ötletelünk. Szóval alakul a dolog. Nem mondom, hogy már a végső fázisnál tartunk, de a munka legnehezebb részén, több mint a felén már túl vagyunk. Most már gyorsan be fogjuk fejezni, most azt mondanám, őszre, vagy legkésőbb év végére. Utána pedig, jövőre mindenképpen meg is jelenik majd.”

Ami az új Testament-lemez zenei irányát illeti, Chuck Billy énekes a San Franciscó-i 107.7 The Bone rádióban meglehetősen súlyos albumot valószínűsített. „Nagyon agresszív a lemez. Az új dobosunk, Chris Dovas rendesen Eric alá gyújtott, így aztán tényleg akadnak nagyon súlyos, gyors témák. Nem tudom, használjam-e a modern szót… Mondjuk inkább úgy, hogy aktuális, oké? Aktuális megszólalású a zene. És Chris kétségtelenül hozzájárult ehhez.”

Az egyelőre cím nélküli albumra jelen állás szerint többek között olyan dalok kerülnek majd fel, mint a Havana Syndrome, az Infanticide A.I. és a Meant To Be. A megjelenés előtt azonban a Testamentre még egy újabb európai turné vár a Kreator és az Anthrax társaságában, ennek pedig szerencsére magyar állomása is lesz. A három zenekar egyenként is a ’80-as évek ikonikus bandái közé tartozott a thrash stílusban, és mindannyian sokszor jártak már hazánkban, ebben a leosztásban azonban még sosem lehetett őket megnézni hazánkban. A H-Music Hungary szervezésében most végre erre is alkalom nyílik: a december 10-ei koncert helyszíne a Barba Negra Red Stage lesz, további részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#3 miso 2024-07-26 06:05
Idézet - 2Gábor2:
Jó dalokat kéne írni inkább, nem a tempóra rágyúrni. Az előző két lemez olyan laposka lett, hiába volt remek a dobos.


Egyetértek, 2-3 jó dal nagyon kevés egy albumra.
A Gathering vagy Formation albumokon nem ezt szoktuk meg.
Idézet
 
 
#2 Mesteredzo 2024-07-24 23:23
"Az egyelőre cím nélküli albumra jelen állás szerint többek között olyan dalok kerülnek majd fel, mint a Havana Syndrome, az Infanticide A.I. és a Meant To Be."

Azok kurva jok!
Idézet
 
 
#1 2Gábor2 2024-07-24 09:15
Jó dalokat kéne írni inkább, nem a tempóra rágyúrni. Az előző két lemez olyan laposka lett, hiába volt remek a dobos.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.