Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Beperelte a Kornt David Silveria

1212davidEddig is tudtuk, hogy David Silveria elég alaposan felhúzta magát azon, amikor korábbi társai bejelentették: jubileumi megemlékezéseket szeretnének tartani első nagylemezük megjelenésének húszéves jubileuma alkalmából. A Korn eredeti dobosa tényleg dühös lehet, most ugyanis beperelte a zenekart.

Az amerikai bulvárügyekben megkerülhetetlen és általában igen jól értesült TMZ portál szerint pert indított a Korn ellen David Silveria, a zenekar eredeti dobosa. Mindenképpen újdonságot jelent David érvelésében, miszerint a csapatból történt 2006-os kilépése valójában nem kilépés volt, csupán egy kis szünetet kért a többiektől, viszont amikor ismét csatlakozni akart hozzájuk, egyszerűen nem engedték vissza. A dobos emellett arra kéri a bíróságot, hogy kényszerítse a Kornt: nyilatkozzanak róla, mennyi bevételt szereztek az elmúlt nyolc évben, ebből ugyanis Silveria szerint neki is jár valamennyi, mivel még mindig résztulajdonosnak tartja magát a csapatban.

David két évvel ezelőtt, a másik tékozló fiú, Brian „Head” Welch gitáros visszatérése után kezdte el azt hangoztatni, hogy voltaképpen szívesen visszamenne a Kornba, és azóta rendszeresen többször is hangot adott ebbéli óhajának. A helyzet ugyanakkor tavaly, a debütáló Korn-lemez húszéves évfordulója kapcsán élesedett ki igazán. „Szerintem helytelen döntés útra kelni úgy, hogy nélkülem játsszák ezt a lemezt, mert éppen annyi kreatív hozzájárulásom volt az albumhoz, mint akármelyiküknek", mondta Silveria a Rolling Stone-nak. „Rossz húzás volt a részükről, de nem lepődtem meg rajta, hiszen évek óta zenélnek és turnéznak nélkülem. De ettől még úgy gondolom, az lett volna a helyes, ha felkérnek: játsszak velük a turnén."

Davidről korábban olyan pletykák is terjengtek, hogy eladta a dobfelszerelését, és maga Jonathan Davis, a Korn énekese is azt hangsúlyozta, hogy Silveria elvesztette érdeklődését a dobolás iránt a zenekar első két albumának periódusa után. A Korn tagsága az utóbbi időben többször is egyértelművé tette, hogy nem kérnek Silveriából. A per nyilván szintén nem a visszavétel irányába hat majd…

 

Hozzászólások 

 
+4 #13 vova666 2015-03-01 00:29
Idézet - vova666:
Azért Portnoy két szánalmas nyilatkozat között felbolt 543 kurvajó albumot...

*feldobolt
Idézet
 
 
+3 #12 vova666 2015-03-01 00:28
Azért Portnoy két szánalmas nyilatkozat között felbolt 543 kurvajó albumot...
Idézet
 
 
-2 #11 asdasd 2015-02-28 20:02
Idézet - MATEo9:
Meglepő, hogy még nem voltak fanok, akik szerint Ray lúzer jobb választás a KoRn-ba.
Lehet, hogy jobb dobos, de David stílusa illik a bandába.

Check this out:
https://www.youtube.com/watch?v=UFqdO7mD6YU


lehet, hogy a korn jobban tudja.
Idézet
 
 
-4 #10 Dead again 2015-02-28 19:57
Hülye fasz, mintha amúgy nem küldte volna el őket, ha felajánlották volna neki!
Idézet
 
 
+4 #9 MATEo9 2015-02-28 15:26
Meglepő, hogy még nem voltak fanok, akik szerint Ray lúzer jobb választás a KoRn-ba.
Lehet, hogy jobb dobos, de David stílusa illik a bandába.

Check this out:
https://www.youtube.com/watch?v=UFqdO7mD6YU
Idézet
 
 
+5 #8 ADIZS 2015-02-28 14:23
Összefoglalom a lényeget: rinya, nyafi, hiszti, rinya, nyafi, hiszti, rinya, nyafi, hiszti, rinya, nyafi, hiszti.
Idézet
 
 
-4 #7 asdasd 2015-02-28 11:22
Idézet - Mannheim:
Idézet - dèvid:
Idézet - bogar:
Ami Steven Adler a hard rockban, Mike Portnoy a prog metalban, Dave Lombardo a trash metalban, az David Silveria a nu metalban.
Ha valakinek még jutnak eszébe nevek, akkor szóljon! :-)

Az inkább Jordison...


Azt aláírom, hogy Jordison képzettebb dobos, mint David, viszont utóbbi személy játéka olyan stílussal bír, ami ezer közzül is felismerhető és számomra ez fontosabb szempont.

Azok a cines színezéseknek, csúsztatott tempóknak arca van. Ezért van helye Silveria-nak Bozzio és Mikkey Dee mellett.


na azért ezt a hasonlítgatást nagyon erős túlzásnak érzem.
Idézet
 
 
+2 #6 queensryche999 2015-02-28 10:59
Steven Adlert és Portnoyt nem sorolnám ide. A Steven által '91-ben teljes joggal indított per peren kívüli megegyezéssel zárult a javára, és leszámítva a saját drogos nyomorát (ami egy külön történet) nem a Guns ekézésével kívánt médiafigyelmet kiharcolni, kivéve a Hall of Fame sztorit. Portnoyjal kapcsolatban sem emlékszem durván támadó nyilatkozatokra .
Legalábbis az ingerküszöbömet egyik sem lépte át. A Korn dobosát nem követtem (nem is érdekel), Lombardo volt, aki kavargatta a szart kicsit.
Idézet
 
 
+12 #5 Mannheim 2015-02-28 10:48
Idézet - dèvid:
Idézet - bogar:
Ami Steven Adler a hard rockban, Mike Portnoy a prog metalban, Dave Lombardo a trash metalban, az David Silveria a nu metalban.
Ha valakinek még jutnak eszébe nevek, akkor szóljon! :-)

Az inkább Jordison...


Azt aláírom, hogy Jordison képzettebb dobos, mint David, viszont utóbbi személy játéka olyan stílussal bír, ami ezer közzül is felismerhető és számomra ez fontosabb szempont.

Azok a cines színezéseknek, csúsztatott tempóknak arca van. Ezért van helye Silveria-nak Bozzio és Mikkey Dee mellett.
Idézet
 
 
+6 #4 ddrum777 2015-02-28 10:08
David Silveria a metal Mike Portnoya
Idézet
 
 
-2 #3 dèvid 2015-02-28 09:26
Idézet - bogar:
Ami Steven Adler a hard rockban, Mike Portnoy a prog metalban, Dave Lombardo a trash metalban, az David Silveria a nu metalban.
Ha valakinek még jutnak eszébe nevek, akkor szóljon! :-)

Az inkább Jordison...
Idézet
 
 
+6 #2 revdav11 2015-02-28 09:22
Csóri csávó szerintem már belebolondult ebbe az egészbe. 3 havonta jönnek a nyilatkozatai, hogy egyszer elküldi a tagokat a picsába, aztán rinyál, mert a csúnya KoRn nem veszi őt vissza...

Nekem speciel nem hiányzik annyira a KoRnból a "groove-ok legnnagyobb mestere".
Idézet
 
 
+14 #1 bogar 2015-02-28 09:01
Ami Steven Adler a hard rockban, Mike Portnoy a prog metalban, Dave Lombardo a trash metalban, az David Silveria a nu metalban.
Ha valakinek még jutnak eszébe nevek, akkor szóljon! :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.