Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Elkészült a Guns N' Roses The General című új videója

0125_gunsnrosesElkészült a Guns N’ Roses The General dalához készített klip, amit a mai újszerű trendeknek megfelelően mesterséges intelligencia bevonásával készítettek.

A The General klipjét Dan Potterrel együtt készítette a zenekar, aki a londoni Creative Works stúdió kreatív igazgatója. A videóban látható koncertfelvételek mellett az AI által életre keltett felvételeken egy fiatal fiú a tudatalattijában merül el, és sötét gyerekkori emlékeinek szörnyeivel néz szembe, miközben világokat homályosít el. Az eredmény természetesen semmihez sem hasonlítható, amit a zenekar korábban készített, és egyúttal folytatja a Guns N' Roses merész vizuális anyagainak hosszú történelmi hagyományát.

A július 19-én Budapesten is nagy sikerrel koncertezett GN’R folyamatosan lebegteti egy esetleges új lemez lehetőségét, hivatalos információ azonban nem áll rendelkezésre azt illetően, mit terveznek. Annyi már bizonyos, hogy Slash jövőre új szólóalbummal jelentkezik, ami legalábbis gyengíteni látszik egy 2024-es friss GN′R-nagylemez esélyeit, miképp az is, hogy a gitáros 2024-ben Myles Kennedyvel közös zenekarával indul turnéra. A koncertsorozatnak április 19-én magyarországi állomása is lesz az MVM Dome-ban, részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#7 Szabó Attila 2024-01-26 17:25
Ez inkàbb Axl depressziós hangzású agymenése, mint GNR...
Idézet
 
 
#6 queensryche999 2024-01-26 07:33
Becsülettel néztem és hallgattam kb. 1,5 percig. Ez már nem nekem szól - sem zeneileg, sem... sehogy. Ha nem emlékeztetne az énekhang Axl-re, soha a büdös életben nem tippelnék arra, hogy ez GNR.
Idézet
 
 
#5 mthomka 2024-01-25 20:12
Nekem ezekről, az új Guns single-ről mindig az jut eszembe, hogy jó, o.k., de új lemez vmi minőséggel mikor?!?
Idézet
 
 
#4 Montsegur 2024-01-25 15:15
Egy ekkora zenekarnak nem kellene ezt az AI-gagyit erőltetni.

A tavalyi koncert számomra leggyengébb pontja a méltatlan, bazári háttérvetítés volt. OK, ők nem a Pink Floyd vagy a Tool, de nem létezik, hogy ne lenne pénz VALÓDI művészekre a vizuális körítés megalkotásához.
Idézet
 
 
#3 Pandamaci pöttyös labdával 2024-01-25 13:38
Úgy látom, az AI a vagókat, animátorokat is fenyegeti. Mindenki cumizni fog, egyedül a hivatásos sofőrök örülhetnek (még), mert bár arról volt szó, ők veszítik el először a munkájukat az önvezető járművek révén, valahogy nem akar összejönni a közúti közlekedés az AI-nak, pl a Tesla egy körforgalomtól megfekszik... oké, ez utóbbi az autósok 3/4-ének is túl bonyolult feladvány. :P Persze előbb-utóbb mindenki a szopórooleren fog utazni emiatt...
Idézet
 
 
#2 frontiers 2024-01-25 12:24
Nem nagyon láttam a magyar zenei médiában erről, de asszem a tavalyi Download-on komoly botrány volt a zenekar végett, kb minden második komment minden idők legrosszabb koncertjeként aposztrofálta az akkor G'N'R-t és kb gyakorlatilag leqvázták őket, hogy csak pénzé...

Én személy szerint baromira örültem annó, hogy sikerült kibékülni, de az első túrnén -Gdansk-ban láttam őket- akkor nekem is kb az jött le, hogy kb nulla a tagok közti kémia. Még egy félmosoly sincs, nemhogy valami összekacsintás, vagy bármi. Zeneileg akkor még rendben volt -azóta én is sajnos azok közé tartozok akik aztmondják, hogy már Axl sincs ott hangilag-, de minden más hiányzott és, igazából 5-6 év után sincs ebben változás.

És ez a dal is, ha nagyon finoman mondanám, akkor is nem világmegváltó lenne, de igazából szimplán nem jó.

Bennem maradt hiányérzet a visszatérésükke l kapcsolatban.
Idézet
 
 
#1 nikfisz 2024-01-25 11:25
Ezekről az új dalokról a 85-86os kiadatlan demó felvételek jutnak eszembe.(pl.Crash Diet) Nem hiába nem rakták rá egyik hivatalos albumra sem....Ezeket sem kéne.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.