Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Grohl, Novoselic és Smear tizennyolc év után porolták le a Smells Like-ot

Dave Grohl egy friss interjúban elárulta: rendkívül furcsa érzés volt ismét előszedni korábbi nirvanás zenésztársaival a Smells Like Teen Spiritet, amikor egy decemberi klubbulira gyakoroltak. Tegyük hozzá, ma már senki nem is várja tőle ezt, hiszen a Foo Fighters új lemeze egyből a Billboard-lista élén kezdett.

December 21-én hosszú évek óta először ismét közös színpadra állt a Nirvana In Utero turnéfelállásának három élő tagja, méghozzá a Foo Fighters egyik kaliforniai titkosított klubbuliján. Dave Grohl, Krist Novoselic és Pat Smear egy Marigold című dalt adott elő. „Aznapra, mikor befejeztük a felvételeket, lekötöttünk egy speciális klubbulit", elevenítette fel a történéseket az Entertainment Weeklynek adott friss interjújában Grohl. „Amolyan meglepetéskoncertet kell elképzelni egy kicsi bárban, ahová meghívtam Kristet és Patet, hogy vendégszerepeljenek egy nótában. Az elejétől fogva a Marigoldra gondoltunk, ami a Heart-Shaped Box kislemez B-oldalán szerepelt, és az egyetlen Nirvana nóta volt, amit én énekeltem. Bementünk aznap a stúdióba gyakorolni, és átfutottuk egyszer a dalt. Aztán hirtelen Krist megkérdezte, nem akarunk-e elnyomni pár penészes régiséget... Pattel egymásra néztünk: végülis miért ne, mondtuk, oké. Krist erre bedobta, hogy legyen a Smells Like Teen Spirit. Tizennyolc éve nem játszottam azt a dalt, így aztán nagyon furcsa érzés is volt előszedni ennyi idő után. Ezt a végén meg is jegyeztük egymás között. Aztán amikor mentünk kifelé, a stúdió vezetője ránk nézett, és azt mondta: jól szólt, srácok, akár meg is tarthatnátok..."

A Foo Fighters új lemeze, a Wasting Light a múlt héten a Billboard-lista első helyén kezdte meg pályafutását, miután már megjelenésének hetében 235 ezer példányban talált gazdára az Egyesült Államokban. Ez Grohl zenekarának első amerikai listavezető albuma, amelynek producere az a Butch Vig volt, aki annak idején a Nirvana korszakalkotó Nevermindján is dolgozott. Exkluzív vendégként Novoselic is vendégszerepel az egyik dalban. „Amikor Krist eljött Dave házába, leültünk dumálgatni így hárman, és rádöbbentünk, hogy majdnem húsz éve nem tartózkodtunk egy helyiségben mindannyian", idézte fel a nagy találkozást Butch Vig az MTV Newsnak. „Dave és én boroztunk, Krist pedig valami olcsó whiskeyt iszogatott, és nagyon jó volt az egész... Egyik sztoriból következett a másik, és hihetetlen volt felidézni olyan dolgokat, amikről akár már el is feledkeztél."

Novoselic az I Should Have Known című dal basszustémáit játszotta fel a stúdióban, amiről Vig nem tartja kizártnak, hogy van némi kapcsolódása Dave és Krist legismertebb egykori zenésztársához is. „Nem vagyok pontosan biztos benne, miről is szól a nóta, de úgy fest, hogy akadnak benne hivatkozások Kurt Cobainre. Ez a Foo Fighters valaha írt egyik legnyersebb, legösztönösebb dala. Igazi érzelmi hullámvasút meghallgatni", mondta a producer, aki egyébként a mai napig karrierje egyik csúcspontjaként emlékszik vissza a Nevermindra. „A Nevermind azon dolgok egyike volt, amik megváltoztatták az életemet. Nagyon büszke vagyok rá, mert az a lemez ma is ugyanolyan életteli, mint amikor megjelent."

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.