Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Head nem zárja ki, hogy teljes állásban is visszatérjen a Kornba

Mint arról már beszámoltunk, Brian „Head” Welch gitáros gyakorlatilag a Korn teljes idén nyári európai fesztiválturnéján részt vesz majd, és elképzelhető, hogy mindez tényleg a visszatérését készíti elő: a bandából annak idején megtérése miatt távozott muzsikus ma már egy amerikai turnét és a közös stúdiózást sem zárja ki.

Egy interjúból kiderült: Head szívesen eljátszaná az európai koncerteken valamelyik korai Korn lemezt elejétől a végéig, de erről egyelőre még nem született döntés. „Tök jó lenne ezt valamikor, valahol megejteni például az első albummal”, mondta a gitáros a Rolling Stone-nak. „Mindannyian máshol vagyunk, szóval még össze kell jönnünk, hogy átbeszéljük a koncertprogramokat. Azok az odavágós, energikus klasszikusok, amikre az emberek elvesztik a fejüket, természetesen mindenképp előkerülnek majd, mert mi is ezeket szeretjük a legjobban játszani.” Head nem zárja ki, hogy hosszabb távon is visszatérjen a csapatba, és tisztában van azzal, hogy a Korn tábora euforikusan fogadta a közös turné hírét. „Ebben a mai világban mindenki megtört, mindenki elválik, minden tele van gyűlölettel, és senki sem bocsát meg a másiknak. Az emberek számára éppen ezért felemelő ilyesmit látni. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is megtörténik, és szerintem a többiek sem. De a rajongók nagyon örülnek, mert sokuk annak idején megpróbálta megölni magát, pocsék családi háttérrel rendelkezett, és a családjukként tekintettek ránk. Éppen ezért kemény is volt nekik végignézni, ahogy szétesett ez a család. Most egyelőre lassan haladunk, és ha épp ráérek, együtt lógunk, de nekem is megjelent a lemezem, és ők is a saját ügyeiket intézik. De most azt mondom, bármi megtörténhet.”

Mivel Brian egy olyan kérdésre felelt így, amely egy teljes közös amerikai turnét és esetleges közös stúdiómunkát firtatott, megkockáztathatjuk: jó esélyek mutatkoznak arra, hogy teljes jogú tagként is visszatérjen a csapatba, amely jelenleg Don Gilmore producerrel (Linkin Park, Bullet For My Valentine, Evanescence) készül nekifutni az új lemeznek. Utóbbira már tizenöt dalt írtak, és gitárgazdagabbnak ígérik az utóbbi időszak zenéinél. Head új csapata, a Love And Death a napokban adta ki Between Here & Lost című debütáló albumát, amiről az alább megtekinthető az aktuális videó.

A Briannel kiegészült csapatot Magyarországhoz legközelebb a jelenlegi állás szerint június 16-án, a nickelsdorfi Novarockon lehet elcsípni élőben.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
-4 #2 Vanishpower 2013-01-31 10:25
elfogyott a pénz???
Idézet
 
 
+1 #1 revdav11 2013-01-29 15:11
Na húzzák itt az agyamat 99%, hogy visszamegy, mert szükségük van egymásra.
Meg jövőre 20 éves együttes, nem zárnám ki, hogy Davidet is előhúzzák a kalapból.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.