Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kész az új Korn, Head teljes jogú tagként a fedélzeten

0515kornTeljesen elkészült tizenegyedik stúdiólemezével a bakersfieldi Korn. Az album azért bír különös jelentőséggel a csapat karrierjében, mert a 2003-as Take A Look In The Mirror óta ez az első anyaguk, amelynek elkészítésében Brian „Head" Welch gitáros is részt vett. Head a friss zenekari fotókon is szerepel, így visszatérése a csapatba most már gyakorlatilag teljesen véglegesnek tekinthető.

„Ez az eddigi legjobb albumunk, nagyon izgatott vagyok miatta!", írta a Twitteren a lemezről Jonathan Davis énekes. Az egyelőre még cím nélküli album valamikor a nyár végén jelenik meg, és egy posztot leszámítva a csapat eredeti felállása zenél majd rajta, hiszen az első tervek szerint csak pár európai koncertre visszatérő gitáros, Brian „Head" Welch immáron teljes állásban is ismét tagja a Kornnak. „Tudtuk, hogy állati jó lesz együtt zenélni, hiszen nagyon szeretjük egymást, de tényleg biztosak akartunk lenni abban, hogy erős a zene, mielőtt elkötelezzük magunkat egy közösen elkészítendő album mellett", magyarázta Head a Rolling Stone-nak pár hete, még a stúdiózás közben. „De mióta itt vagyunk a stúdióban, minden elkezdett magától működni, így már alig tudom kivárni, hogy a rajongóink meghallgathassák, mire jutottunk!"

Headet társai is hiányolták az elmúlt években, legalábbis Jonathan a The Pulse Of Radiónak azt mondta nemrég: ő a saját részéről sosem érezte magát igazán kényelmesen a színpadon, mióta Brian 2005-ben megtérése miatt kilépett a bandából. „Olyan, mintha ő lenne a másik felem. Az egyik oldalon ott van Munky, a másikon Head, és ez akkor is így volt, amikor nem zenélt velünk. Valami mindig hiányzott. Már úgy értem, jól elvoltunk a turnégitárosokkal is, meg minden, de így van meg az az igazi mágia."

A Korn turnéja ma este kedződik a pennsylvaniai Belle Vernonban, a nyár eleje pedig már az európai fesztiválokon köszönti a zenekart. A csapat ott lesz a június 14-16-ai nickelsdorfi NovaRockon is.

 

Hozzászólások 

 
-8 #10 kéjsóvár bohóc 2013-05-17 07:39
Szerintem a durva zene az nem a Korn-nál kezdődik!
Idézet
 
 
#9 Gabe33 2013-05-16 15:29
" Akár "apuci pöcséről","
Bos, ennek a végéről kimaradt az "énekel" szó. :D
Idézet
 
 
+3 #8 Gabe33 2013-05-16 15:27
Hát hogy őszinte legyek, én kb. leszarom, hogy miről szólnak Jon szövegei... amig a zene (és ebbe most az éneket is beleértem) kibassza a falat. És EZ jó eséllyel ki fogja. :D Akár "apuci pöcséről", akár nem (de arról nyilván nem fog).
Amúgy meg nyilván nem lehet TELJESEN eltérni bizonyos témáktól, hangulatoktól (pl. az elcseszett dolgoktól, negativ érzésektől), vsz ha igy tennének, pont akkor mondhatnák egyesek, hogy hiteltelenek.
Jonnak meg max. a skrilexes dolgaival van-volt bajom, de nem hinném, hogy ezek fel fognak bukkanni ezen az új lemezen... (Meg szerintem már a későbbi Korn-anyagokon sem, egyszeri mókázás volt valszeg.)
Idézet
 
 
-3 #7 Messire 2013-05-16 12:41
Idézet - Gabe3:
Akárhogy nézzük, a Korn akkor kezdett mélyrepülésbe, amikor Head kivált. Az azelőtti albumokkal különösebb gond nem volt (jó, a Take... már kissé önismétlőnek tűnt). Az tehát, hogy újra összeállt a régi gárda, igenis ad okot a bizakodásra.
Pláne, amig Head 'egyedül' is olyan számokat képes irni, mint amilyen ez itt:
http://www.youtube.com/watch?v=udbJaoLfqsw
Magyarul kb. kizárt, hogy szar legyen az album.
Amúgy én asszem már az előző lemezek se "apuci pöcséről" szóltak,. de javitsanak ki az itteni, Kornban nyilván nagyon tájékozott fanyagoló urak, ha tévedek...


a life is peachy megjelenése óta követtem őket egészen a skrillexes bohóckodásig, úgyhogy tudom, miről beszélek. apuci pöcse ha konkrétan nem is, de az elcseszett gyerekkor szimbolikája, a (rég)múltban elszenvedett sérelmek szinte kivétel nélkül ott volt minden lemez minden dalában, és továbbra is azt mondom, hogy 20 évesen ez jól állt nekik, és főleg: hitelesebb volt, mint most, multimilliomos, többgyerekes rocksztár-apukaként. nem head miatt fanyalgok, benne még ott a potenciál, hogy valami értéket visz a jó pár éve felvállalhatatl an korn-cirkuszba, de tartok attól, hogy dzséjdí mélyrepülését már ő sem állítja meg.

illusztráció:
http://www.youtube.com/watch?v=tGqxFT5JBy4
Idézet
 
 
+3 #6 Gabe3 2013-05-16 11:40
Akárhogy nézzük, a Korn akkor kezdett mélyrepülésbe, amikor Head kivált. Az azelőtti albumokkal különösebb gond nem volt (jó, a Take... már kissé önismétlőnek tűnt). Az tehát, hogy újra összeállt a régi gárda, igenis ad okot a bizakodásra.
Pláne, amig Head 'egyedül' is olyan számokat képes irni, mint amilyen ez itt:
http://www.youtube.com/watch?v=udbJaoLfqsw
Magyarul kb. kizárt, hogy szar legyen az album.
Amúgy én asszem már az előző lemezek se "apuci pöcséről" szóltak,. de javitsanak ki az itteni, Kornban nyilván nagyon tájékozott fanyagoló urak, ha tévedek...
Idézet
 
 
-4 #5 Messire 2013-05-15 23:00
40 felett, skrillex co-op és jézus megtalálása után annyira lesz autentikus és hiteles apuci pöcséről és a tinimagányról haknizni, mint alkoholmentes citromos sört lefetyelni egy guminő köldökéből. jonathan (bocs, "dzséjdí") kezd lars ulrichnál is irritálóbb lenni.
Idézet
 
 
+2 #4 revdav11 2013-05-15 20:27
Várós
Idézet
 
 
+3 #3 Sárvári Gábor 2013-05-15 19:08
Idézet - maradonnna:
Idézet - Gabe3:
Na ez oda fog baszni!



Vagy nem!


Vagy még is!
Idézet
 
 
+1 #2 maradonnna 2013-05-15 11:35
Idézet - Gabe3:
Na ez oda fog baszni!



Vagy nem!
Idézet
 
 
+4 #1 Gabe3 2013-05-15 10:58
Na ez oda fog baszni!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.