Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Slayer: turné és lemez nem lesz már, de „pár dolog ezután is megy tovább”

Ha hihetünk Rick Sales menedzsernek, teljesen semmiképpen sem zárul le a Slayer sztorija a The Repentless Killogy filmmel és a november végi turnézárással. Persze egyelőre még nem tudni, mindez pontosan mit is jelenthet…

1110slayer

Júniusban Budapestet is elérte a Slayer búcsúturnéja, amely világszerte teli arénákban fut a tavalyi év első fele óta. A körút utolsó szakasza november 2-án startolt az észak-karolinai Asheville-ben, és november 29-én és 30-án zárul otthon, Kaliforniában, a Los Angeles-i The Forumban két, már jóelőre betelt fellépéssel. Rick Sales, a csapat menedzsere most azt mondta: noha a turnézásnak vége, a zenekar története még azért nem fejeződik be itt. „Pár dolog ezután is megy tovább”, fogalmazott Sales a MassLive-nak. „Tökéletesen megértem a turnézás befejezéséről szóló döntésüket, ez azonban nem jelenti a zenekar végét. Csak a turnézásnak van vége. Mindig is úgy gondoltam erre, hogy a csúcson fejezik be. Meghozták a döntést, nem húzzák a végtelenségig.”

A menedzsment egy másik tagja, Kristen Mulderig a Pollstarnak megerősítette: a Slayer nem válik kámforrá a búcsúturné végeztével. „Örökség-üzemmódba kapcsolunk, ami még úgy is sok melót jelent, hogy nem fognak tovább lemezeket készíteni és turnézni. A támogatási szerződések továbbra is élnek, aztán ott van a merch meg a márkaépítés, a szerzői jogi dolgok, meg ki tudja még, mi minden. Talán előrukkolunk valami eseménnyel is, amelynek központjában a Slayer áll. Ez mind olyasmi, amiről folyamatosan gondolkodunk és egyeztetünk. Szóval a Slayer így is él tovább.”

 

Hozzászólások 

 
#22 Eugen 2019-11-11 18:13
- Hol laknak a Slayer rajongó törpök?
- Arayafalvában.
Idézet
 
 
#21 Igor Igorovics 2019-11-11 15:15
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Igor Igorovics:
Jó lenne azért, ha nem ferdítenéd el a mondanivalót! Hacsak Warriorfighter abszolút trollkodós hsz-t nem vesszük, senki nem írt olyanról, amin most te vagy felháborodva. Engem a Slayer utóbbi évekbeli ténykedésével több dolog is zavart.

1. Egy gyors rövid turnéról beszéltek, emiattt sokan már az első európai körnél is hosszabb utazásokat is megtettek, hisz joggal gondolhatták azt, hogy a Slayer már nem jön többet Európába Szóval ezzel egy csomó embernek extra kiadásokat okoztak
2. Az Exodust is szépen parkolópályára tették, pedig Gary beszállása előtt egy baromi kreatív, termékeny periódusba voltak, azóta meg mindössze egy közepesen erős lemez a termés. Ráadásul mivel az Exodus a Heathenből vette kölcsön a beugró gitárost, és hát Altus is onnan jött, így aztán a Heathen is parkolópályán van. Persze, vannak koncertjeik, de egyik banda sem tud úgy működni, mint előtte.
3. Nem tudom elégszer kihangsúlyozni, hogy qrvára nem a pénz keresésével van baj. de ezt egyszerűen senki sem akarja felfogni. Blackmagic is írja nekem, hogy a Metallica más kategória. A Metallica kommunikációját emeltem ki, az egyenes beszédet, nem azt mondjuk,hogy anyagilag mit tehetnek meg és mit nem.

Persze értem, hogy egyeseknek könnyű állat módjára prolizni, mint értelmezni a szöveget. Mert jaj valaki rosszat írt a Slayerről Kurva nagy elnézést,.


1. Ezt nem tudom, honnan veszed. Pont, hogy az elejétől kezdve alapos turnéról volt szó. Konkrét időtávot meg régiós lebontást valóban nem mondtak a bejelentéskor, de azt nagyon hamar nyilvánvalóvá tették, hogy átnyúlik a dolog az idei évre is.

2. Ezért akkor talán arra az emberre haragudj, aki meghozta a döntést, őt pedig Gary Holtnak hívják. Mellesleg az Exodus soha nem volt népszerűbb, mint manapság, érdemes például felidézni, hányan lézengtek a koncertjükön 2006-ban a Wigwamban, és hányan vannak egy mostani magyar bulijukon, meg milyen a hangulat. Nem állítom, hogy ez kizárólag Holt slayeres érintettségének köszönhető, nyilván az általános retroláz meg Zetro visszatérése is vastagon benne van, de hogy nem ártott nekik az extra nyilvánosság a Slayer révén, arra mérget mernék venni.

3. OK.

Én egyébként nem proliztam állat módjára, nem vagyok felháborodva, és nem forgattam ki senki szavait.


A prolizós sort már nem neked szántam természetesen, hiszen te semmi ilyet nem írtál. Azt annak szántam, aki itt ilyeneket irkált. Kétségtelen, oda kellett volna írnom. Bocs.
Idézet
 
 
#20 rockart 2019-11-11 14:54
Idézet - Igor Igorovics:
HAHAHA! Még nincs vége a turnénak, de már készítik elő a terepet a folytatásra. Esküszöm bazmeg, mint a politikusok! Megy a hülyítés, a krokodilkönnyek ezerrel, Araya az összes koncert végén áll, mintha tényleg az lenne az utolsó, totál meghat mindenkit, de már megy promó rizsa. Hányok ettől, komolyan mondom! Emlékszem budapesti koncert után valaki itt kifogásolta, hogy az egyik néző olyat üvöltött oda Arayának, hogy mi a f*szt áll ott, úgyis jönnek majd vissza. Hát lehet hogy igaza lesz!

Nem azzal van bajom, hogy sokáig húzzák a zenélést, (felőlem 80 évesen is zúzhatnak), hanem a hülyítéssel meg a lehúzással. Hiszen nagyon sokan például azért utaztak mondjuk más országokba a Slayerért, azért tettek félre erre az egészre, hogy még utoljára lássák a legendát. És persze a turnéfolytatásr ól nincs szó a nyilatkozatban, de ezek után simán elképzelhető, hogy 2 év múlva valami kis felvezetéssel, de csinálnak egy újabb turnét.

Sokkal tisztább az, amit Metallicáék csinálnak. Ők bevállalják, hogy már nem bírják úgy, ezért több szünetet tartanak, de akár még 70 felett is zenélni fognak. Nincs látványos könnyes búcsú, tiszta beszéd van, nincs átb*szás, nincs lehúzás.

Össze vissza fröcsögsz! Az is bajod, mert valakik más országba "kellett", hogy menjenek miattuk. Hú, de rohadtul sajnálom őket. Nyilván, megtehették, meg volt hozzá kedvük, és nem fegyverrel kényszerítették őket.
Az meg miért átverés, ha mondjuk 4-5 évente csinálnak egy-két fellépést nagynevű fesztiválokon új lemez nélkül?! Letettek már annyi jó zenét, hogy bőven van merítés, a rajongótábor meg szívesen vevő lesz rá, HA tényleg képesek lesznek még 60 fölött is ilyen szintű zenét szinvonalalsan játszani! Mert azért lássuk be egy SLAYER-hez kell egy bizonyos fizikum is, hogy bírják.
Idézet
 
 
#19 Draveczki-Ury Ádám 2019-11-11 13:44
Idézet - Igor Igorovics:
Jó lenne azért, ha nem ferdítenéd el a mondanivalót! Hacsak Warriorfighter abszolút trollkodós hsz-t nem vesszük, senki nem írt olyanról, amin most te vagy felháborodva. Engem a Slayer utóbbi évekbeli ténykedésével több dolog is zavart.

1. Egy gyors rövid turnéról beszéltek, emiattt sokan már az első európai körnél is hosszabb utazásokat is megtettek, hisz joggal gondolhatták azt, hogy a Slayer már nem jön többet Európába Szóval ezzel egy csomó embernek extra kiadásokat okoztak
2. Az Exodust is szépen parkolópályára tették, pedig Gary beszállása előtt egy baromi kreatív, termékeny periódusba voltak, azóta meg mindössze egy közepesen erős lemez a termés. Ráadásul mivel az Exodus a Heathenből vette kölcsön a beugró gitárost, és hát Altus is onnan jött, így aztán a Heathen is parkolópályán van. Persze, vannak koncertjeik, de egyik banda sem tud úgy működni, mint előtte.
3. Nem tudom elégszer kihangsúlyozni, hogy qrvára nem a pénz keresésével van baj. de ezt egyszerűen senki sem akarja felfogni. Blackmagic is írja nekem, hogy a Metallica más kategória. A Metallica kommunikációját emeltem ki, az egyenes beszédet, nem azt mondjuk,hogy anyagilag mit tehetnek meg és mit nem.

Persze értem, hogy egyeseknek könnyű állat módjára prolizni, mint értelmezni a szöveget. Mert jaj valaki rosszat írt a Slayerről Kurva nagy elnézést,.


1. Ezt nem tudom, honnan veszed. Pont, hogy az elejétől kezdve alapos turnéról volt szó. Konkrét időtávot meg régiós lebontást valóban nem mondtak a bejelentéskor, de azt nagyon hamar nyilvánvalóvá tették, hogy átnyúlik a dolog az idei évre is.

2. Ezért akkor talán arra az emberre haragudj, aki meghozta a döntést, őt pedig Gary Holtnak hívják. Mellesleg az Exodus soha nem volt népszerűbb, mint manapság, érdemes például felidézni, hányan lézengtek a koncertjükön 2006-ban a Wigwamban, és hányan vannak egy mostani magyar bulijukon, meg milyen a hangulat. Nem állítom, hogy ez kizárólag Holt slayeres érintettségének köszönhető, nyilván az általános retroláz meg Zetro visszatérése is vastagon benne van, de hogy nem ártott nekik az extra nyilvánosság a Slayer révén, arra mérget mernék venni.

3. OK.

Én egyébként nem proliztam állat módjára, nem vagyok felháborodva, és nem forgattam ki senki szavait.
Idézet
 
 
#18 Gereblye Géza 2019-11-11 13:18
Idézet - Igor Igorovics:
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - blackmagic:
Arayáéknál lemez-turné kényszer volt mert nincs lóvé, Larsék pedig szinte csak az istenátka fekete album eladásaiból annyit hoznak mint a Slayer egy búcsúturné alatt...arányos időszakban.

Nyilván sok nagyságrenddel a Metallica alatt, de a Slayer szintjén is bőven van lóvé. Nagyon helyesen és megérdemelten, teszem hozzá. Nem is értem, miért tartunk már megint itt, hogy csak az a HITELES!!!!!!!! !! zenész, aki nyomorog, aki pedig jól megél belőle, annak a kurva anyját.

Jó lenne azért, ha nem ferdítenéd el a mondanivalót! Hacsak Warriorfighter abszolút trollkodós hsz-t nem vesszük, senki nem írt olyanról, amin most te vagy felháborodva. Engem a Slayer utóbbi évekbeli ténykedésével több dolog is zavart.

1. Egy gyors rövid turnéról beszéltek, emiattt sokan már az első európai körnél is hosszabb utazásokat is megtettek, hisz joggal gondolhatták azt, hogy a Slayer már nem jön többet Európába Szóval ezzel egy csomó embernek extra kiadásokat okoztak
2. Az Exodust is szépen parkolópályára tették, pedig Gary beszállása előtt egy baromi kreatív, termékeny periódusba voltak, azóta meg mindössze egy közepesen erős lemez a termés. Ráadásul mivel az Exodus a Heathenből vette kölcsön a beugró gitárost, és hát Altus is onnan jött, így aztán a Heathen is parkolópályán van. Persze, vannak koncertjeik, de egyik banda sem tud úgy működni, mint előtte.
3. Nem tudom elégszer kihangsúlyozni, hogy qrvára nem a pénz keresésével van baj. de ezt egyszerűen senki sem akarja felfogni. Blackmagic is írja nekem, hogy a Metallica más kategória. A Metallica kommunikációját emeltem ki, az egyenes beszédet, nem azt mondjuk,hogy anyagilag mit tehetnek meg és mit nem.

Persze értem, hogy egyeseknek könnyű állat módjára prolizni, mint értelmezni a szöveget. Mert jaj valaki rosszat írt a Slayerről Kurva nagy elnézést,.


1. Senkinek nem volt kötelező megvenni semmilyen jegyet, aki meg csupán "extra kiadáskén" élte meg, hogy elment egy Slayer koncertre, az minek ment el egyáltalán?

2. Az Exodus szar.

3.A következő Metallica-fikázos poszt alá is kéretik ezt bemásolni, abból is van bőven, akármit csinálnak.
Idézet
 
 
#17 Luciferkó 2019-11-11 13:08
Ha véletlenül máshogy jött volna le az előző kommentemből, akkor kiegészítem: én személy szerint ezt tartom a dolgok normális menetének, hogy ha már nincs turné, koncert, album, akkor szépen ráfekszenek minden másra. Felépítettek egy "márkát" egy élet alatt, nyilván nem teszik az alsó fiókba. Bár azt nem értem, hogy miért nem lehet úgy csinálni, ahogy a már megemlített Metallica pl., hogy annyira csökkentjük a koncertek számát, hogy ne legyen megterhelő. Lehet ez évi 5-10 is, csak a legnagyobb fesztiválokon vagy akár 1 este egy Slayer Legacy fesztiválon. Nem hiszem, hogy ennyit ne élvezne akár Araya is.
Idézet
 
 
#16 Igor Igorovics 2019-11-11 12:45
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - blackmagic:
Arayáéknál lemez-turné kényszer volt mert nincs lóvé, Larsék pedig szinte csak az istenátka fekete album eladásaiból annyit hoznak mint a Slayer egy búcsúturné alatt...arányos időszakban.

Nyilván sok nagyságrenddel a Metallica alatt, de a Slayer szintjén is bőven van lóvé. Nagyon helyesen és megérdemelten, teszem hozzá. Nem is értem, miért tartunk már megint itt, hogy csak az a HITELES!!!!!!!! !! zenész, aki nyomorog, aki pedig jól megél belőle, annak a kurva anyját.

Jó lenne azért, ha nem ferdítenéd el a mondanivalót! Hacsak Warriorfighter abszolút trollkodós hsz-t nem vesszük, senki nem írt olyanról, amin most te vagy felháborodva. Engem a Slayer utóbbi évekbeli ténykedésével több dolog is zavart.

1. Egy gyors rövid turnéról beszéltek, emiattt sokan már az első európai körnél is hosszabb utazásokat is megtettek, hisz joggal gondolhatták azt, hogy a Slayer már nem jön többet Európába Szóval ezzel egy csomó embernek extra kiadásokat okoztak
2. Az Exodust is szépen parkolópályára tették, pedig Gary beszállása előtt egy baromi kreatív, termékeny periódusba voltak, azóta meg mindössze egy közepesen erős lemez a termés. Ráadásul mivel az Exodus a Heathenből vette kölcsön a beugró gitárost, és hát Altus is onnan jött, így aztán a Heathen is parkolópályán van. Persze, vannak koncertjeik, de egyik banda sem tud úgy működni, mint előtte.
3. Nem tudom elégszer kihangsúlyozni, hogy qrvára nem a pénz keresésével van baj. de ezt egyszerűen senki sem akarja felfogni. Blackmagic is írja nekem, hogy a Metallica más kategória. A Metallica kommunikációját emeltem ki, az egyenes beszédet, nem azt mondjuk,hogy anyagilag mit tehetnek meg és mit nem.

Persze értem, hogy egyeseknek könnyű állat módjára prolizni, mint értelmezni a szöveget. Mert jaj valaki rosszat írt a Slayerről Kurva nagy elnézést,.
Idézet
 
 
#15 Draveczki-Ury Ádám 2019-11-11 11:24
Idézet - blackmagic:
Arayáéknál lemez-turné kényszer volt mert nincs lóvé, Larsék pedig szinte csak az istenátka fekete album eladásaiból annyit hoznak mint a Slayer egy búcsúturné alatt...arányos időszakban.

Nyilván sok nagyságrenddel a Metallica alatt, de a Slayer szintjén is bőven van lóvé. Nagyon helyesen és megérdemelten, teszem hozzá. Nem is értem, miért tartunk már megint itt, hogy csak az a HITELES!!!!!!!! !! zenész, aki nyomorog, aki pedig jól megél belőle, annak a kurva anyját.
Idézet
 
 
#14 blackmagic 2019-11-11 11:02
Ha megszűnik egy zenekar akkor még a neve emlékét is ki kéne törölni, nemhogy tovább gondozni az életművet. "Okos" gondolat. Vetessük le a polcokról a lemezeket, tiltsuk be a pólókat, jelvényeket stb..mert mi feloszlottunk. És olyat sem láttunk még magánemberektől sem, hogy elmentek nyugdíjba utána pedig rájöttek, hogy csak hiányzik nekik a meló. A Metallica pedig nagyságrendekke l nagyobb sztori...van amit ők megtehetnek és a Slayer nem. Arayáéknál lemez-turné kényszer volt mert nincs lóvé, Larsék pedig szinte csak az istenátka fekete album eladásaiból annyit hoznak mint a Slayer egy búcsúturné alatt...arányos időszakban.
Idézet
 
 
#13 Marci 2019-11-11 09:41
Idézet - tónyó:
Mi lett a kedvenc műfajommal? Dollármilliomos metálbiznisz.
De ne feledd, előbb megy át a teve a tű fokán, mint a gazdag a menyországba.

Szerencsére a hülyéket azért beengedik!
Idézet
 
 
#12 tónyó 2019-11-11 09:25
Mi lett a kedvenc műfajommal? Dollármilliomos metálbiznisz.
De ne feledd, előbb megy át a teve a tű fokán, mint a gazdag a menyországba.
Idézet
 
 
#11 Codename333 2019-11-11 00:30
Látom a fröcsögős proli "rokkerek" kaptak az alkalmon....se koncert se lemez.....érthető nem????Ja nem...hisz kerry nem műszakozik a Slayer után....gyerekek...attól még mért ne lehetne árulni a pólókat,cd-ket, akármiket???a Nirvana vagy a szentté avatott Pantera is ugyanúgy löki ki az újabb merch termékeket évről évre...Tisztességes búcsút intett a Slayer....Bár sokkal inkább Araya búcsúja ez.Kerry és többiek vélhetően csinálnak valamit még külön.Dehát édesistenem hát jöjjön már nekik néhány dollár a cuccokból.ENGEDJÉTEK MEG NEKIK TI SZENT METAL TESTVÉREK....
Idézet
 
 
#10 Goodbye 2019-11-10 21:38
Ők legalább méltó módon búcsúznak a közönségüktől. Az utolsó turnén mindent beleadnak a beszámolók szerint. Mi más kellene még? Természetesen tovább működtetik a brandet, de közel sem olyan röhejesen mint mondjuk a KISS, akik ráadásul koncerten is csapnivalóak. A feloszlás után meg jön majd a Catmanes macskakaja, a színpadon szétvert gitárok meg a Gene tampon.
Idézet
 
 
#9 Luciferkó 2019-11-10 20:53
Idézet - Montsegur:
"Pantera is ezt teszi."

Mit tesz a Pantera? Az, korábban már meglevő anyagaikat újabb formákban kiadja a jogtulajdonos studió, az egy dolog, de azt már nem a Pantera "teszi". A Pantera halott, sajnos.


Azért minden évben kijön egy rakás merch, plusz minden jubileumra is külön, aktív a honlap és az összes közöségi médiás profil, a 2 élő tag szokott játszani az anyazenekar számaiból, az egyik ráadásul körbeturnézta velük a világot épp idén. Rex könyvet adott ki nemrég, Phil is tutira megírja a sajátját előbb-utóbb. Van Pantera cég, alkalmazott, stb. Ennél többre nem számítanék a Slayer esetében sem. Esetleg ők tudnak Slayer néven koncertet adni néha, ha nagyon akarnak.
Idézet
 
 
#8 Igor Igorovics 2019-11-10 14:09
Idézet - Gazdag Illés:
Idézet - Igor Igorovics:
HAHAHA! Még nincs vége a turnénak, de már készítik elő a terepet a folytatásra. Esküszöm bazmeg, mint a politikusok! Megy a hülyítés, a krokodilkönnyek ezerrel, Araya az összes koncert végén áll, mintha tényleg az lenne az utolsó, totál meghat mindenkit, de már megy promó rizsa. Hányok ettől, komolyan mondom! Emlékszem budapesti koncert után valaki itt kifogásolta, hogy az egyik néző olyat üvöltött oda Arayának, hogy mi a f*szt áll ott, úgyis jönnek majd vissza. Hát lehet hogy igaza lesz!

Nem azzal van bajom, hogy sokáig húzzák a zenélést, (felőlem 80 évesen is zúzhatnak), hanem a hülyítéssel meg a lehúzással. Hiszen nagyon sokan például azért utaztak mondjuk más országokba a Slayerért, azért tettek félre erre az egészre, hogy még utoljára lássák a legendát. És persze a turnéfolytatásr ól nincs szó a nyilatkozatban, de ezek után simán elképzelhető, hogy 2 év múlva valami kis felvezetéssel, de csinálnak egy újabb turnét.

Sokkal tisztább az, amit Metallicáék csinálnak. Ők bevállalják, hogy már nem bírják úgy, ezért több szünetet tartanak, de akár még 70 felett is zenélni fognak. Nincs látványos könnyes búcsú, tiszta beszéd van, nincs átb*szás, nincs lehúzás.


Nem értem a problémát. Teljesen normális, hogy a brandet működtetik tovább. Pantera is ezt teszi. Jönnek majd a válogatások, boxok, koncertfilmek esetleg a repentless killogy folytatása. Sőt dokumentum film vagy mozifilm sem lenne idegen. Az lenne furcsa ha hagynák elhalni az egészet.

Tudod, túl sok hasonló dolgot láttam már! Nyilván én sem tudom megjósolni, hogy pontosan mi lesz, de más feloszlásnál nagyon nem szoktak ilyen dumákat nyomni, és jönnek a válogatások, live albumok stb... A zenekar attól még feloszlott.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.