Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

The Day Of… címmel meghallgatható még egy dal a Nightwish Yesterwynde lemezéről

Szeptember 20-án jelenik meg a Nightwish új nagylemeze. Az album a Yesterwynde címet viseli, és most meghallgatható róla egy újabb előzetes dal.

0504nachtwunsch

Tero Kinnunen, Mikko Karmila és Mika Jussila segítségével készítette el tizedik nagylemezét a Nightwish. Az album Yesterwynde címmel kerül a boltokba szeptember 20-án, újból a Nuclear Blast gondozásában, és a harmadik nagylemezük lesz Floor Jansennel a mikrofonnál a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful, illetve a legutóbbi, 2020-as Human. :II: Nature. után. Emellett a 2000-es Wishmaster óta most először dolgoztak Marco Hietala basszer/énekes nélkül.

Tuomas Holopainen nemrég a Kerrang!-nek adott interjúban beszélt a lemezről, és a beszélgetésben a felvezető single maratoni hosszúsága is szóba került. „Az első kiadói megbeszélésen közöltem a Nuclear Blasttel, hogy a felvezető kislemezdal nyolc és fél perc, a refrén pedig 3.30-nál érkezik be először – mondta a billentyűs. – Mire ők: tökéletes! Szerintem ennek a hosszú örökségünk az oka. Persze alapból is azt tesszük, amit szeretnénk, de sokat elárul, hogy ezt is megengedhetjük magunknak. Mert közben ugye mindig azt hallom, hogy a Spotify-on az a jó, ha 15 másodperc után beérkezik az ének, különben az emberek léptetik, mert nem képesek hosszabban odafigyelni.”

A Yesterwynde metálosabbnak ígérkezik az előző albumnál, Tuomas szerint ugyanakkor ezek a törekvések nem voltak tudatosak. „Egyszerűen így alakult. Soha nem is gondolkodunk előzetesen ilyesmiken, fel sem merül, hogy na, akkor most készítsünk súlyosabb albumot… Egyszerűen arról van szó, hogy a történeteket mindig egy meghatározott módon kell elmesélni. És ezek a történetek most ezt kívánták meg. De érdekes, hogy tegnap két újságíró például azt mondta, hogy sokkal metálosabb albumot vártak, és szerintük ez a mostani egy kimondottan lágy lemez. Szóval szerintem a hallgatón is sok múlik.”

nightwish_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Yesterwynde
02. An Ocean Of Strange Islands
03. The Antikythera Mechanism
04. The Day Of...
05. Perfume Of The Timeless
06. Sway
07. The Children Of 'Ata
08. Something Whispered Follow Me
09. Spider Silk
10. Hiraeth
11. The Weave
12. Lanternlight

A zenekar korábban már bemutatta az első kislemezdalt az anyagról Perfume Of The Timeless címmel, most pedig a The Day Of… is meghallgatható.

Érdekesség, hogy a megjelenést követően a Nightwish nem tervez turnéra indulni. „Most így érezzük helyesnek – fogalmazott Tuomas. – És természetesen szó sincs a zenekar végéről, hiszen épp most írtunk alá egy többlemezes szerződést a Nuclear Blasttel, szóval jönnek a további új zenék is. De ami a bulikat illeti, most kicsit hosszabb fellélegzés következik, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Jelenleg csupán ennyit mondhatok. Elég rendesen kivettük a részünket a koncertezésből 2022-ben és 2023-ban, szóval ez azért segített a döntés meghozatalában."

 

Hozzászólások 

 
#1 eurodog 2024-08-11 15:49
Hát ezek után úgy érzem különleges lesz az új nagylemez. Nem a megszokott "Nightwish klisék".
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.