Január 13-án új koncertvideóval jelentkezik az Accept. A Restless And Live-ot tavaly rögzítették az egyik legpatinásabb német fesztiválon, és a Stampede felvétele máris megtekinthető róla.
A 2015-ös Bang Your Head!!!-en, Balingenben vette fel új koncertvideója, a Restless And Live anyagát az Accept, amely január derekán jelenik meg a Nuclear Blast gondozásában. „2010-ben fogalmunk sem volt, mi lesz, ha belefogunk ebbe az egészbe, de azóta már eltelt hat év, és három lemezünk is megjelent, amelyek közül a Blind Rage az első listavezető albumunk lett. Ennél egyszerűen nem is lehetne jobb a helyzet”, mondja Wolf Hoffmann gitáros. „A Restless And Live egyszerűen csak azt örökíti meg, amit megtapasztaltunk a Bang Your Head!!!-en, és benne van mindaz, amiért kiállunk ma is.”
A zenekar emellett már új dalötleteken is gondolkodik, de ezt megelőzően, 2017 elején a Sabaton vendégeként koncerteznek Európában. A turné január 7-én indul Oberhausenben, és március 15-én zárul Berlinben. A magyar buli március 5-én lesz a Barba Negrában. További részletek itt.
Hozzászólások