Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Vicky kontra Alissa: mindenki cáfolja a The Agonist énekesnőjének vádjait

arch_enemy_k2015_001Elég szép kis vihart kavart Vicky Psarakis, a The Agonist énekesnője, aki múlt héten azzal vádolta meg elődjét, Alissa White-Gluzt, hogy gátolja volt bandája előrejutását. Az Arch Enemy fronténekesnője mellett most zenekarának menedzsere és kiadója is közleményben reagált az elhangzottakra – sőt, Vicky saját kiadója is elhatárolódott azoktól…

Alissa White-Gluz soha életében nem találkozott Vicky Psarakisszal, és semmilyen módon nem gördít akadályokat a The Agonist érvényesülésének útjába – nagyjából így foglalható össze azon nyilatkozatok tartalma, amelyekkel az Arch Enemy körei reagáltak a kanadai csapat énekesnőjének múlt heti nyilatkozatára. Mint emlékezetes, Vicky szerint azért csúszott a The Agonist aktuális lemezének megjelenése, mert elődje, Alissa minden lehetséges módon igyekezett megakadályozni volt csapata előrejutását.

„Évek óta nem beszéltem, sőt, nem is gondoltam rájuk”, szögezi le közleményében az Arch Enemy énekesnője. „De boldogan beszélnék Vickyvel, hogy megnyugtassam, mert amit állított, teljesen valótlan. Kizárólag szerencsét szeretnék kívánni neki, hiszen én is nagyon szerettem a zenét, amit a csapattal alkottunk, és biztos vagyok benne, hogy ő is remek zenét játszik velük. Bármikor megkereshet, szívesen beszélek vele. Ez eddig is így volt, de sosem keresett. Szeretném róla a legjobbakat feltételezni, miszerint csak összekeverte a dolgokat, vagy félretájékoztatták. Mivel semmit sem tudok róla, természetesen nem is táplálok vele szemben rossz szándékot. A többiekkel pedig évek óta annyi volt az összes kapcsolatom, beleértve ebbe bármilyen formát, amikor a basszusgitárossal pár éve összefutottam egy montreali metalkoncerten, és kezet ráztunk. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy roppant boldog és elfoglalt vagyok az aktuális projektjeimmel, és nincs időm beleártani magamat mások tevékenységébe. Energiám sincs arra, hogy megpróbáljak beleavatkozni mások ügyeibe, és érdekem sem fűződik ehhez.”

Az Arch Enemy menedzsmentje, az Angela Gossow által vezetett Kult szintén hangsúlyozza: Vicky kijelentései feltételezéseken alapulnak, a két énekesnő sosem találkozott egymással, Alissa 2013 óta semmiféle kapcsolatot nem ápol volt zenésztársaival, és évek óta túllépett a közöttük történteken. „Alissa emellett nem áll lemezkiadó, ügynökség, menedzsment vagy promoter alkalmazásában, és nem tölt be semmiféle más pozíciót sem a zeneiparban. Kizárólag szabadúszó énekesként tevékenykedik, így nincs ráhatása arra, milyen döntéseket hoznak más zenekarok a saját pályafutásukkal kapcsolatban. Kénytelenek vagyunk biztosítani a közvéleményt arról, hogy az elhangzott gyanúsítgatások mindenféle valós alapot nélkülöznek.”

„A The Agonist négy lemezre szerződött a Century Mediához”, így az Arch Enemy jelenlegi és a The Agonist volt kiadója. „Mindegyiket leszállították, és ki is adtuk őket. A 2015-ös, már Vicky Psarakisszal készített Eye Of Providence-szel elkészítették az utolsó szerződés szerinti lemezt. Az Arch Enemynek, a zenekar menedzsmentjének vagy Alissa White-Gluznak semmiféle ráhatása nem volt arra a döntésre, hogy nem újítottuk meg velük a megállapodást.” Vicky számára alighanem kellemetlen, de a The Agonist jelenlegi kiadóját, a Rodeostart üzemeltető Napalm szintén megszólalt az ügyben: „Alissa sosem avatkozott bele semmiféle üzleti döntésbe, nem fűzött ezekhez kommentárt, és nem is hoztunk a ráhatására efféle döntést.”

 

Hozzászólások 

 
#3 Tuonela 2019-09-12 08:53
Úgy gondolom, hogy ha nincs ez a nyilatkozat, akkor most egyikünk sem beszélne sem a The Agonst zenekarról, sem pedig az ő új lemezükről; tehát elérte a célját.
Idézet
 
 
#2 CicaHarc 2019-09-12 08:40
Nem értem mire volt ez jó. Tegyük fel, hogy úgy egyébként Vicky-nek igaza van és tényleg kavarja a sz.rt Alissa. Egy ilyen vádat olyan könnyen lehet hárítani, mint ahogyan az itt látható is volt. Nem tudom mekkora zenekar az Agonist, de ezzel a hozzáállással lesz mit magyarázni a jövőbeli szerződések megkötésénél is...
Idézet
 
 
#1 Wendiii 2019-09-12 07:35
Így kell profin lekezelni a helyzetet. És így lehet nagyon könnyen teljesen hülyét csinálni magunkból.
Lehet, hogy ezzel többet ártott a saját zenekarának, mint ha meg se szólalt volna.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.