Az ország nyugati feléből származó Da Capo rendkívül gyorsan eljutott az első lemez kiadásáig, mely úgy hatott a progresszív zenék kedvelőire, mint egy jól irányzott balegyenes, annak ellenére, hogy nyilvánvaló hatásaikat sosem tagadták.
Pár hónap eltelt már a Phaistos megjelenése óta, hogy tekintetek ma a lemezre?
Kozi (Kozó Tamás, gitár): Mindenképpen jóleső érzéssel. Ez az első olyan anyagunk, amit a felvétel óta többször is meghallgattunk, ugyanis a lemez előtti dolgok (demók, EP, promó) rendre a fiók mélyén végezték. A lemez természetesen nem hibátlan, mint ahogy néhány mestermű kivételével egyetlen lemez sem az, de szerethető, és a visszajelzések alapján tényleg sokan rá tudtak hangolódni. Természetesen, mint egy friss zenekar első lemeze általában, ez sem egységes színvonalú. Közös kedvencek: az Esti Kornél, az al fine, a Pygmalion és a Jelek mélyén, de a két másik hosszú nótát, a Dzsungelt és a Metszeteket már olyan sokat játszottuk, hogy kicsit ráuntunk. Viszont a koncertek utáni beszélgetésekből kiderült, hogy sokaknak éppen ezek a kedvencei. Merem állítani, hogy a rendelkezésre álló nagyon rövid idő alatt, ilyen hihetetlen pechszériával sújtva a felvételek alatt, ennél jobb lemezt elméletileg sem tudtunk volna készíteni. Annyira kevés időnk volt a feljátszásra, hogy az egy háromakkordos punklemezre is vészesen kevés lett volna. Csak ízelítőként: az összes gitárszólót hangszínállítással együtt három és fél óra alatt kellett feljátszanom, de a többiek sem jártak jobban. Mára ezek a dolgok már csak kellemes anekdotákká szelídültek, de akkor ez egyáltalán nem tűnt viccesnek. Szóval, összességében egy becsületes munkának tartom, amit csináltunk. Egy olyan bemutatkozó lemeznek, amit évek múlva is vállalhatunk.
Elég nagy elvárásoknak kell megfelelnetek a következő albummal, vannak már új ötletek, dalok?
Ex (Nagy Norbert, ének): Persze! Ezerrel készülnek a dalok. Jelenleg egy dal van teljesen készen, két másik majdnem, három továbbihoz pedig már vannak alapötletek. Egy nagyon ütős lemezt szeretnénk készíteni, jó értelemben véve szélsőségesebbet, mint az előző. Az eddigi ötletek alapján virtuózabb, dallamosabb és sokkal keményebb lesz, mint a Phaistos. A lemezfelvételből rengeteget tanultunk, kicsit változott a munkamódszerünk, és nagyon odafigyelünk a hangszerelésre.
A következő anyagnak is lesz egy központi témaköre?
Rob (Csörnyi Róbert, basszusgitár): Igen. Már a Phaistos felvétele óta birkóztam magamban, hogy milyen tematika alapján épüljön fel a második lemez szövegvilága. Első szándékom egy konceptalbum volt, de ezt végül is elvetettem. Sokan próbálkoztak konceptalbum megírásával, de a többség ezt nem tudta jól megoldani. A Dream Theater Metropolis II-t sem azért szeretem, mert konceptlemez, hanem annak ellenére, ha érted, mire gondolok... Nem akarunk túl nagyot markolni. Úgyhogy a lemeznek lesz egy konkrét témaköre, és a dalokon is követhető lesz egyfajta időrendűség, de legfeljebb amolyan fél-konceptalbumnak készül. Annyit elárulhatok, hogy az Esti Kornéllal elkezdett sort a következő lemezen folytatni fogjuk, ezúttal egy másik magyar költőnk előtt rójuk le tiszteletünket.
Számotokra mi a fontosabb egy-egy dalon belül, egy jó szöveg, egy fogós refrén vagy a szólórészek?
Kozi: Egyformán fontosak, de más okból. A jó szöveg azért fontos, mert kevés a jó magyar szövegeket éneklő magyar metalzenekar, és aki többre vágyik a "fémtestvér, tartsunk össze, mert szar a világ" feelingnél, a mi szövegeinkben egészen más dolgokat talál: Kosztolányit, giccsmentes mitológiát és klisémentes érzelmeket. A refrén a dal védjegye. És mi elsősorban jó dalokat akarunk írni, ehhez pedig jó refrének kellenek. Egyébként ez a legnehezebb része a dalszerzésnek, jó pár refrén ötletet szavaztunk a kukába... A szólórészek elsősorban az ínyenceknek és saját szórakoztatásunkra fontosak. Ezek nélkül a Da Capo nem lenne Da Capo.
Mennyire építitek fel a dalokat tudatosan? Mi a jellemzőbb nálatok, egy-egy jóleső jammelésből áll össze az adott dal vagy pontosan előre megírt részeket raktok össze?
Laca (Göllicz László, dobok): Nem tudok egységes receptet mondani erre. Az új témákat általában Kozi vagy Gyuri alapötletéből jammeléssel írjuk, de volt, hogy a ritmusszekció hozott témát. Az összerakott témákat felvesszük, hallgatjuk, majd újra szétszedjük, összerakjuk, egészen addig, amíg ritmikailag és harmóniák szempontjából nem érezzük tökéletesnek. De van olyan, hogy valaki egyedül hoz egy komplett témát, vagy abszolút szabad improvizációból születik meg az ötlet. Az imprókat is fel szoktuk venni, most képzeld el, mekkora szívás, amikor a kazettát visszahallgatva találunk egy király témát, és próbáljuk az ócska felvételről kagylózni, hogy úristen, itt mit is játszok?!
Elég sokat kell gyakorolni egy ilyen szintű zene előadásához. Ki mennyit gyakorol?
Gyuri (Komáromi György, billentyűs hangszerek): Ebben elég rapszodikus a társulat. Van, amikor a koncertek és a munka mellett egyszerűen nincs időm elővenni a hangszert, és van, amikor hetekig vele fekszem és kelek. A többiek is valahogy így vannak. minden normálisan működő zenekar életében körforgásszerűen váltakozik a turné, a stúdiómunka és a próbatermi alkotás időszaka. A gyakorlás javarésze ez utóbbira esik, de leginkább otthon zajlik. Szerintem időpocsékolás a próbákat a manuális dolgok fejlesztésére fordítani, otthon egy próbatermi felvétel vagy metronóm mellett az ilyen technikai dolgok kigyakorolhatók.
Sikeresnek volt mondható a Stonehenge-es koncertkörút?
Ex: Igen, sikeresnek. Egyrészt ez mindkét zenekarnak az első igazi turnéja volt, és bár voltak harmatosabb nézőszámok, néhány helyen egész sok nézőt produkáltunk. Másrészt olyan baráti szálak szövődtek a két zenekar tagjai között, amelyek a legértékesebb gyümölcsei a turnénak. A mai napig is rendszeresen jönnek-mennek a telefonok, e-mailek, vannak személyes találkozások, és természetesen közös tervek a jövőre nézve. Nekünk nagyon fontos, hogy barátok vegyenek körbe minket, talán azért, mert a Da Capo egy kisvárosban, Szentgotthárdon él, ahol mindenki mindenkit ismer, sőt barátokként mi a szabadidőnket a zenekartól függetlenül is együtt töltjük. Kicsit furcsa is volt nekünk, belecseppenve néhány fesztiválra, hogy milyen fúrások mennek a színfalak és egymás háta mögött. A Stonehenge/Da Capo turné viszont végig nagyon jó hangulatban telt.
Milyen pozitív és negatív tapasztalatokat szűrtetek le a koncertekből?
Laca: Pozitív, hogy sokan ismerték a szövegeinket, hozták oda cd-ket, kazettákat dedikálni, és ott is jól fogadtak minket, ahol kevés volt a nézőszám. Mondjuk, 29 embernek is olyan intenzív műsort adtunk, mintha 500-an lennének, mert csak azért is meg akartuk mutatni. Negatív, hogy milyen gáz körülmények uralkodnak néhány klubban. Technikai berendezések, emberi dolgok, üzleti inkorrektség... De ebből semmit nem szabad éreznie annak, aki kifizette a koncertre a belépőt.
Mit gondoltok, hol van ma a helyetek a hazai progresszív csapatok között?
Rob: Ez nem versenyfutás vagy szumóverseny. Tesszük a dolgunkat, és nem azon morfondírozunk, hogy a Ventillator prog-thrash-indusztrial triónak van e több rajongója, vagy nekünk. A hazai rockzene olyan siralmas underground szintre szorult vissza, hogy szerintem a zenekaroknak - pláne egy ilyen periférián mozgó műfajban - össze kell tartaniuk. Az, hogy valaki 956 vagy 1012 lemezt ad el, teljesen mindegy, ez csak vihar egy pohár vízben. Inkább azt mondanám, hogy a kedvenc magyar progresszív zenekaraink a Stonehenge, az Aebsence és az Eclipse, de szeretjük Varsóékat is, Gyurival rápörögtünk az after@all-ra, és a Nemesis új felállása is bivalyerősnek tűnik. Ha bárkinek sikerülne az áttörés, az egész műfaj profitálna belőle. És mi ezt kívánjuk. Sajnos az átlagemberhez maximum a Paksi-féle botrányok híre jut el a magyar metal-életből, ezért a fiatal zenekarok legfontosabb teendője, hogy értéket teremtsenek, és ezt juttassák is el a zenehallgatókhoz, és majd hetvenévesen ne röhögtessék ki magukat részegen a színpadon.
Milyen terveitek vannak az év hátralévő részére?
Kozi: A nyáron néhány fesztiválon játszunk, és írjuk az új dalokat. Két videoklipet is forgatunk, a Pygmalionra egy igazán súlyos, borús hangulatot árasztó anyagot forgatunk, a Kétféle tűzre, ami a Metszetek harmadik tétele, egy művészfilm-jellegű dolog készül, balett-táncosokkal, profi forgatócsoporttal, Szőke János rendezésében. Mielőtt valaki felhördülne, hogy honnan van ennyi pénzünk, elárulom, hogy mindenki, aki ebben részt vesz, ingyen, a zenekar iránti szeretetből dolgozik. Szeptemberben a Stonehenge-dzsel (milyen meglepő) tervezünk pár közös koncertet, majd október-novemberben az új lemezzel jelentkező Dying Wish-sel nyomunk egy nagyon alapos turnét. Decemberben pedig folytatjuk az új lemez írását, 2002-ben ezért turnéra nem indulunk.
