Shock!

Tavaly év elején adta ki As Daylight Breaks című első nagylemezét a Serious Black, amelyen olyan zenészek játszottak, mint Roland Grapow (ex-Helloween, Masterplan), Urban breed énekes (ex-Tad Morose), Thomen Stauch dobos (ex-Blind Guardian), Mario Lochert basszusgitáros, Dominik Sebastian gitáros (Edenbridge) és Jan Vacik billentyűs (ex-Dreamscape). Ugyan az albumot készítő felállás némiképpen megváltozott, a csapat novemberben Budapesten is bemutatkozott a Gamma Ray vendégeként, és szeptember 25-én ismét jönnek, hogy immáron főzenekarként játsszanak Magyarországon a Sinbreed és a Hammerschmitt társaságában. Kicsit talán megcsúsztunk az énekessel a tavalyi buli előtt készített interjúnkkal, de a beszélgetés az újabb hazai jelenés miatt most is aktuális – főleg, hogy még az is kiderül belőle, miért írja Urban kis b-vel a vezetéknevét...

Hogy tetszik Magyarország?

Egyszer már jártam nálatok, a Bloodbound énekeseként, akikkel a Hammerfallnak nyitottunk. Ráadásul volt egy szabadnapunk a pesti buli után, ami elég szokatlan, úgyhogy az éjszakát is itt töltöttük. Egy helyi idegenvezetővel a várost is bejártam, szóval tök jól éreztem magam. Most a Gamma Ray előtt játszunk, és a turné is remekül megy. A közönség is jól szórakozik, mi is remekül vagyunk, eddig tényleg minden problémamenetes.

Milyen reakciók érkeztek a debütáló lemezre?

Azt kell mondjam, hogy minden várakozásunkat felülmúlóan jók a reakciók, és az eladások is jó számokat produkálnak.

Ezt jó hallani, mert mostanában mindenki az illegális letöltések miatt panaszkodik.

Igaz, hogy elég nehéz mostanában lemezeket eladni, de mi szerencsére nem panaszkodhatunk. Sajnos az a helyzet, hogy ha valami ingyen van, akkor annak az értéke is csökken, így a letöltések miatt a zene is kezd elértéktelenedni. Viszont úgy gondolom, hogy előbb-utóbb mindenki rá fog jönni, hogy igenis fontos neki a zene, és előbb-utóbb újra elkezd majd fizetni érte. Merthogy valakinek azt is kell. Ha valamit ingyen kapsz, nem értékeled, hiszen holnap szerezhetsz másikat ugyanúgy ingyen. Amiért viszont fizettél, azzal törődsz.

Számodra fontosak a fizikai formátumú adathordozók?

Egyértelműen, ugyanis szeretem kézbe venni a borítót, a szövegkönyvet, ugyanakkor azt is elismerem, hogy az mp3 nagyon jó dolog, hiszen rengeteg zenét tudsz tárolni kis helyen, ezáltal magaddal viheted mindet, könnyen elérhetőek a zenéid. Egyfajta diplomata vagyok az analóg és a digitális világ között, ugyanis mindkettőt szeretem és használom. Mindig azt szoktam mondani, hogy akkor hibázott óriásit a zeneipar, amikor áttértek a bakelitről CD-re. A CD ugyanis túl kicsi, szerintem ugyanúgy egy bakelit méretű csomagba kellett volna pakolni a CD-ket is, és akkor jobban megbecsülték volna őket. Most pedig már elég nehéz meggyőzni bárkit is arról, hogy a CD formátum értékes. A kettes lemezzel kapcsolatosan vannak is terveink ilyesfajta speciális verziókról, de majd meglátjuk, lesz-e belőlük valami.

Vannak már ötleteitek, netán kész dalaitok is?

Elég régóta dolgozunk már az új anyagon, szóval mondhatom, hogy van pár elég részletesen kidolgozott dalunk. Azt nem mondanám, hogy készen vannak, ugyanis az csak akkor biztos, amikor már meg is jelentettük őket, addig még bármi változhat. De van pár jó ötletünk meg kidolgozott témánk. Illetve van egyfajta koncepció is, amin épp most gondolkodunk, szóval szerintem rendben lesz a kettes lemez.

Csapatmunkában írtok vagy van fő dalszerző?

Mindenki részt vehet a dalszerzésben, akinek vannak ötleteink. Egyszerűen azért alakult úgy, hogy a legtöbb friss dalt Bob Katsionis írta, mert neki vannak egyelőre a legjobb dalai. Ha pedig egy másik tagnak jobb ötletei vannak, ezt mindannyian elismerjük. Nincs tehát kijelölve senki főnöknek, mindig az adott dalszerzési periódus eredményei döntik el, kinek a dalai kerülnek lemezre.

Honnan jött amúgy a banda neve? A Harry Potterből?

Van benne igazság, mivel a nevet eredetileg Thomen javasolta, aki nagy Harry Potter-rajongó. Nem mondom, hogy én utálom, de a Harry Potter fiatal felnőtteknek készült, én pedig nem igazán illek bele ebbe a skatulyába, úgyhogy a magam részéről más nevet is szerettem volna. Thomen viszont mondta, hogy van egy fekete rapper is, akit így hívnak, de ezzel sem győzött meg, hogy finoman fogalmazzak! (nevet) A többieknek viszont tetszett a név, úgyhogy itt vagyunk, én pedig úgy gondolom, majd a zene megmutatja, hogy a Serious Black több hülye szóviccnél.

Igaz, hogy már Amerikában élsz?

Igen, de ne is kérdezd, hogy mióta, mert borzasztó rosszul emlékszem vissza az évekre. Mindenkinek mást mondok: négy, öt vagy épp tizenöt évet. De azt hiszem, talán 2011-ben költöztem ki. A többiek viszont Európában élnek, ráadásul Bob Görögországban, Dominik Ausztriában, Jan cseh, Mario és Alex pedig németek.

Négy lemezt jelentettél meg anno a Tad Morose-zal. Miért szálltál ki végül?

Több oka is volt, de a végső katalizátor, a döntő ok az volt, hogy nem értettünk egyet a csapat jövőjét illetően. A Modus Vivendi után épp egy új lemezen dolgoztunk, mikor Christer (Christer Andersson, a Tad Morose főnöke) közölte velem, hogy két hét múlva stúdiózunk. Ekkor viszont összesen két jó dalunk volt, legalábbis nekem ez volt a véleményem, és mondtam, hogy nem csinálhatunk lemezt összesen két jó dallal. Ő viszont nem értett egyet velem, szerinte elég erős témáink voltak, úgyhogy végül a zenekar szavazott, és nekem adtak igazat, Christer pedig lemondta a stúdiót. Egy héttel később aztán azzal fogadtak a próbateremben, hogy mégis stúdiózunk, én pedig azt mondtam, hogy hajrá, de én nem megyek. Végül szerintem mindenkinek jobb is, hogy elváltunk.

Beszélsz még azért velük néha?

Persze, Christerrel például épp pár hete dumáltunk, és tők jól elbeszélgettünk. Nem direktben hívogatjuk egymást, de ha összefutunk, minden rendben van. Jó srácok, szeretem őket.

Hallottad a nélküled készült lemezeket?

Igen, mert igazság szerint kíváncsi is voltam, mit fognak kihozni, és alapvetően azt is kaptam, amit vártam. Ráadásul Ronny, az új srác jó énekes, és emberileg is rendben van.

Elég más azért a mostani Tad Morose, mint mikor még te énekeltél náluk...

Ez igaz, de azért hallani benne a régi dolgokat is. Ha viszont hallottad volna azt az anyagot, amin anno dolgoztunk, világos lett volna számodra is, hogy valami olyasmi felé halad a zenekar, amit most játszanak. És igazság szerint a kettes lemez, amit Ronnyval csináltak, még jobb is lett, mint az elődje, szóval szerintem jó úton haladnak. Én nem feltétlenül szeretnék ilyen zenét csinálni, de ezzel nincs is baj. Ők végzik a saját dolgukat, én meg az enyémet. Az igazsághoz pedig az is hozzá tartozik, hogy ha velem jött volna ki a Modus Vivendi folytatása, az sem biztos, hogy mindenkinek tetszett volna, beleértve saját magamat is. Akkor ugyanis már nem volt teljes az összhang köztünk zeneileg, tehát inkább csak egymásra erőltettük volna a közös munkát, ami sosem jó.

Volt egy Trail Of Murder nevű csapatod is...

Igen, és ami azon a lemezen van, az jött volna a Modus Vivendi után, ha a Tad Morose arra halad, amerre én szerettem volna. Nagyon büszke vagyok arra a lemezre.

Mi lett azzal a csapattal?

Őszintén szólva a Tad Morose után úgy gondoltam, hogy túl sok öt ember egy bandában. A Trail Of Murdert triónak szerettem volna, de aztán valahogy ott is öten lettünk. Ekkor jött a költözésem is, majd a Serious Black ajánlata, és sokkal több potenciált éreztem ebben a bandában, úgyhogy váltottam.

Pedig itt hatan vagytok, ami éppen két trió.

Igaz, de valahogy úgy éreztem, hogy itt mindenki maximálisan elkötelezett, és nagyon húznak ugyanabba az irányba. Egyszerűen akartam ezt a bandát, ráadásul az AFM kiadóval is kivételesen jó a kapcsolatunk, úgyhogy nagyon hamar összeállt minden, majd mikor már a turné ajánlatok is befutottak, akkor már abszolút biztos voltam benne, hogy ez az én helyem, jól döntöttem. Mondtam a srácoknak a Trail of Murderben, hogy kiszállok, és javasoltam, hogy változtassák meg a nevet, hiszen azt egy olyan dal után vettük fel, amit én írtam, de ők úgy döntöttek, hogy nem akarnak új nevet. Ha így döntöttek, engem nem zavar.

A Project Arcadiában énekelsz még?

Igen, és onnan remélhetőleg soha nem is kell majd kiszállnom, azok a srácok ugyanis fantasztikusak. Mikor először találkoztam velük, királyként bántak velem: volt saját kéglim, feltöltötték a hűtőt, ráadásul hamar kiderült, hogy fantasztikus emberek és zenészek. Ha valaha is lesz esélyed találkozni velük, ki ne hagyd, és add át üdvözletemet! (nevet)

Lesz kettes lemez?

Lesz, igen, nekem is vannak ötleteim, és a srácoknak is. Megbeszéltük, hogy nem siettetjük a dolgot, hiszen nincsenek határidőink, illetve engem most eléggé leköt a Serious Black. A Time Of Changes egy gyönyörű album, imádom az egészet, így nem akarjuk elrontani a folytatását sem. Magasan van a léc, ugyanis olyan lemezt akarok, ami jobb, mint az első. Ha csak ugyanolyan jó, az nem elég, akkor tovább kell dolgoznunk rajta. Persze a baj az, hogy lehet, hogy tévedek, és egy dal mondjuk sokkal jobb, mint amilyennek én gondolom, de akkor is csak az jöhet ki a Project Arcadia folytatásaként, amiről meg vagyok győződve, hogy elég jó. (nevet) Szoktak persze azzal piszkálódni, hogy nem is ismerem az „elég jó" szóösszetételt, ami nem igaz, hiszen te is hallhattad, hogy ma már többször is kimondtam. (nevet)

Hallottam egy olyan pletykát is, hogy beszálltál egy időre a Pyramaze-be.

Igen, tag voltam náluk, de aztán közbejött Michael Kammeyer betegsége, így pedig kiesett a fő dalszerző a csapatból. Innentől kezdve eléggé kuszák lettek a dolgok a csapatban, és őszintén szólva az én életemben is, mire azt mondtam a srácoknak, ha vártok rám, szívesen énekelek nálatok, de szerintem mennetek kéne előre egy új énekessel. Végül így is lett, és kifejezetten jó is lett az új anyaguk. Szerintem jobban is járt a világ, hogy nem én énekelek náluk, én ugyanis inkább a Trail Of Murder irányába vittem volna őket, de így utólag belátom, hogy nem az való a csapatnak.

Meg tudsz élni amúgy a zenélésből?

Nem vagyok biztos benne, de próbálkozom! (nevet) Nincs civil melóm, ami azt jelenti, hogy elég csóró vagyok.

Tanultál valaha énekelni?

Azt hiszem, a legtöbb ember ugyanúgy csinálja, ahogy én: magamtól kezdtem énekelni, de aztán elmentem tanárhoz is, ahová végül két évig jártam, majd abbahagytam, mert teljesen mást tanultunk, mint ahogy én énekelni akartam. Persze lehet, hogy csak rossz kurzust választottam. Viszont néha még a mai napig gondolkodom rajta, hogy elmegyek tanárhoz, mert mindig jó új dolgokat tanulni. Igaz minden lemezre, amin énekeltem, hogy a felvétele közben új trükköket tanultam. Mindegyiken bedobtam valami apró kis újdonságot, ha ugyanis nem tanulsz, nem fejlődsz, unalmas lesz a dolog.

Ha egy dalt kellene választanod, ami személyes okokból a legfontosabb számodra, melyik lenne ez, és miért?

Ez nagyon nehéz! (nevet) Most elvesztem egy csomó dal között, amik szóba jöhetnek. Ha a vokális oldalt nézzük, akkor legyen mondjuk az Anubis a Tad Morose-tól, azzal a dallal ugyanis egy csomó mindent tanultam az éneklésről, úgyhogy tényleg fontos pont volt az életemben.

Igaz, hogy kis b-vel írod a vezetékneved?

Igen, de ez az egész dolog egy hülyeségből jött. Az első megjelenésemkor elnyomtatták ugyanis a nevem, és az kisbetűvel jelent meg. Az első interjúm első kérdése pedig az volt, hogy tényleg így írom-e a nevem? Én pedig kapásból rávágtam, hogy igen! (nevet) Ettől persze még hivatalosan nem így kell írni.

Mi az élet értelme?

Nem az számít, hol laksz, hanem az, hogy kik vannak körülötted. A családod, a barátaid, ez a fontos. És persze az is, hogy kikkel melózol együtt, lehet ugyanis bármilyen szar a munka, ha jó emberekkel dolgozol, jól fogod érezni magad közben. Mindez persze a zenekarozásra is egyértelműen igaz. Összefoglalva tehát vedd körbe magad olyan emberekkel, akiket szeretsz, és szeresd őket, amennyire csak tudod.