Shock!

Mindössze egy hónap alatt platinalemez lett a Tankcsapda új albuma, a Rockmafia Debrecen, amelyet kizárólag a zenekar főszponzorának benzinkútjainál lehet megvásárolni igen kedvező áron. Lukácsék az elmúlt hetekben egy Rock a nevem nevű nagyszabású turné keretében koncerteztek az ország arénáiban, és még két kiemelt buli áll előttük idén: december 22-én a Papp László Budapest Sportarénában, december 29-én pedig a debreceni Főnix Csarnokban lépnek fel. A trióval egy budapesti bevásárlóközpont kávézójában ültünk le beszélgetni az aktuális kérdésekről.

Milyen példányszámnál tart most a lemez? Legutóbb hivatalosan nyolcezerről hallottam, de ez már egy bő hónapja volt...

Lukács László: Attól függ, hogy az adóhivataltól vagy-e vagy sem! (nevet)

Fejes Tamás: 14 ezer fölött jár az eladás, de ha az első körben húszezret gyártottunk volna a CD-ből, már ezt a határt is elértük volna. Az az igazság, hogy olyan gyorsan fogyott el az elsőként nyomott tízezer példány, amire nem is számítottunk. Sajnos volt is emiatt egy kis üresjárat, csak nemrég került ki a kutakhoz az a plusz ötezer darab, ami a második körben készült. Erről már nem gondoltuk, hogy olyan gyorsan fogy majd, mint az első eresztés, de megint napok alatt ment el négyezer CD...

Mitől tud így működni ez a modell? Attól, hogy olcsón lehet megvenni egy ilyen profi kiállítású, digipak borítós CD-t, attól, hogy ti vagytok a Tankcsapda, vagy attól, hogy ott áll mögöttetek a MOL?

Tamás: Mindhárom tényező miatt, ezért is találtuk ki így ezt az egészet. Ha a MOL nem lát fantáziát a dologban, nem is mentek volna bele, hiszen nem tudtuk volna rájuk erőltetni az elképzeléseinket. Mivel azonban évek óta sikeresen dolgozunk együtt, és látták a zenekarban rejlő húzóerőt, örömmel mondtak igent erre az üzleti modellre. Úgy gondolom, a vevőknek is inspiráló ez a megoldás: állati sok helyen vehetik meg a lemezt, ami tök olcsó, és kurva jó is. Szerény voltam megint! (nevet) Azt mondjuk reklamálta valaki, hogy oké, hogy 990 forint, de egy normális CD tokot azért adhattunk volna hozzá! (nevet)

Lukács: Azt azért tegyük hozzá, hogy mindössze egy ilyen véleménnyel találkoztunk! (nevet)

Sidlovics Gábor: Magáról a csomagolásról is tartottunk egyébként egy meetinget, és akkor dőlt el, hogy digipak borítót kap az album. Aminek az előállítása amúgy drágább a hagyományos műanyag toknál.

Csak előnyeit tapasztaltátok ennek a terjesztési megoldásnak, vagy vannak esetleg hátulütői is?

Lukács: Hátránynak nem feltétlenül nevezném, de ahogy Tamás is említette, az első körben legyártott mennyiség gyakorlatilag négy nap alatt kifogyott, és az utángyártás átfutása miatt keletkezett egy kis lyuk, amikor nem lehetett kapni az albumot. Ezen a téren például lehettünk volna előrelátóbbak. De általában véve azt tudom mondani, hogy a rajongók abszolút pozitívan állnak a lemezhez is meg a kiadás mikéntjéhez is. Sok tizenévessel vagyunk kapcsolatban, és gyakorlatilag közülük is mindenki azt mondja: ennyiért akkor is hülye lenne nem megvenni a CD-t, ha egyébként mindenki más ingyen letölti a netről. Ahhoz persze nem kell túlságosan nagy közgazdásznak lenni, hogy valaki rájöjjön: 990 forintos bruttó kiskereskedelmi áron, digipak csomagolással, a stúdióköltségeket is tekintve olyan rettentő nagy árrés azért nem keletkezik ezen a kiadványon. De egy szerény haszon még így is van rajta, vagyis ebből a szempontból is van értelme a dolognak.

Tamás: A legnagyobb haszon mégis az, hogy ilyen sok helyen lehet kapni a lemezt, és ennyi emberhez jut el a zenénk. Én egyébként mondanék egy hátrányt, amivel szerintem a sárcok is egyetértenek: a hagyományos terjesztésnek volt egy olyan előnye, hogy a megjelenés után el tudtunk menni dedikáló-körútra, ahol személyesen is találkozhattunk a közönségünkkel a lemezboltokban, tehát nem a koncerthelyszínen. Ez most elmaradt, mert elég hülyén nézett volna ki, hogy egy 98-as benzinkútfejnél dedikálunk. (nevet) De valamit majd kitalálunk erre is...

Lukács: A konkrét lemezbemutató turné március 7-én indul, és egészen szeptember közepéig tart majd. Ezekhez a koncertekhez kapcsolódóan fogunk majd tartani dedikálásokat. Ha nem is mindenütt, de azért a városok egy jelentős részében biztosan lesznek ilyen alkalmak, erre ugyanis valóban szükség van.

Tudom, hogy ez még nagyon messze van, és azt sem tudjuk, létezik-e még egyáltalán lemezkiadás, mire megjelenhet a következő Tankcsapda album, de elképzelhető, hogy legközelebb is így jelentetitek majd meg a lemezt?

Lukács: Az elmúlt tizenvalahány év lemezeivel ellentétben a következő Tankcsapda lemezre biztosan nem kell majd három évet várni. De sem azt nem tudjuk még, mi hogyan működünk majd akkor, sem azt, hogy a zeneipar milyen helyzetben lesz.

Tamás: Általában mindig a Debrecen – Budapest táv a legjobb fórum ahhoz, hogy dumáljunk a zenekar dolgairól és a következő lépésről. Alapvetően semmilyen szempontból nem akarunk önmásolásba kezdeni, így szerintem idővel ez is majd kiforrja magát. Mindig úgy döntünk, amit akkor, aktuálisan a legjobbnak látunk, akár jól, akár hibásan határozunk. Elképzelhető, hogy a következő lemeznél is marad ez a modell, de ki tudja? Lehet, hogy akkor már mi fogunk fizetni azért, hogy az emberek megvegyék az albumot! (nevet) Csak annyi biztos, hogy tele vagyunk témákkal, tenni akarással, mindenki mutogatja az ötleteit.

Azt már említettétek, hogy a rajongótábor kedvezően fogadta az albumot, a szakma részéről azonban kaptatok megint hideget is, meleget is. Mennyire okoz nektek nehéz perceket, ha mondjuk egy mértékadó, sokak által olvasott orgánumban lehúzzák az aktuális lemezt a sárga földig?

Lukács: Semennyire. Azt gondolom, a Tankcsapda az elmúlt huszonhárom év alatt elért egy olyan státuszt, ahol nem kell, hogy felvegyük a kesztyűt és belemenjünk különféle üzengetésekbe, ostoba, unintelligens válaszreakciókba egy-egy negatív kritika kapcsán. A sorok közül kiérződő rosszindulattal, irigységgel ugyanakkor nem tudunk mit kezdeni. Úgy fogalmaztál: mértékadó, sokak által olvasott. Megmondom őszintén – és ebben egyébként a zenekarban sincs feltétlen egyetértés –, hogy egy személyeskedő, direkt támadó jellegű kritikát nem tartok mértékadónak, és innentől kezdve nem is érdekel a dolog. Tizensokezer ember reagált a lemezre élőben, koncerteken, és ezen reakciók döntő többsége abszolút pozitív. Számomra ez mérvadóbb, mint egy esetleges negatív kritika.

Tamás: Na, ez volt Laci véleménye. Nálunk ő az intellektuell a zenekarban, én meg a büdös paraszt vagyok! (nevet) És nem is feltétlenül értek mindenben egyet vele. Ezek a kritikák egyrészről elkerülhetetlenek, mert olyan nincs, hogy egy zenekart huszonhárom éven át mindeki csak hozsannáz, és ha nem, akkor azon a tagok megsértődnek. Ha így történik, az a zenekar hibája. Ahogy a mondás is szól: aki kurvának áll, ne csodálkozzon rajta, ha megbasszák. Vagyis a negatív kritika is benne van a pakliban, az azonban már más kérdés, mennyire öncélú vagy személyeskedő jellegű ez a negatív kritika. Most például a veszprémi koncerten tök szarul doboltam, és ha valaki ezek után leírja, hogy szarul doboltam, annyit tudok mondani: bassza meg a kurva élet, tényleg így volt, el is voltam kenődve, mert kurvára akartam, de nem jött össze. Ezzel a világon semmi probléma nincsen. De amikor semmi másról nem szól egy cikk, csak arról, hogy az illető beléd rúgjon és megsértsen... Ilyenkor mindig az jut eszembe – bámennyire nagyképűnek is tűnik ez –, hogy nekünk a sors azt az ajándékot adta, hogy huszonhárom éve ott vagyunk a csúcson, hétről hétre koncertezünk, a mostani arénaturné nézőszáma is folyamatosan növekszik. Vagyis a közönség folyamatosan igazolja, hogy jó úton haladunk. És erre jön valami kis hülyegyerek, aki otthon veri a farkát a zuhanytálcára, sosem tudta mindezt megvalósítani, és rúg rajtunk egyet. Neki ez az élete, amiért sajnálom: további jó faszverést, gyűlölködést és köpködést tudok kívánni hozzá. Az én életem meg ez, és ez ezzel jár. De ha választhatnék, én a saját életemet választanám, és szerintem ő is.

Lukács: Ezt olyan szépen mondtad! (nevet)

Sidi: Nekem meg mindig az jut eszembe erről a témáról, hogy valamikor, még a '90-es években olvastam egy lemezkritikát a Soul Asylum egyik albumáról, amit aztán nem is vettem meg, mert lehúzták. Aztán jó egy évre rá valami bulin ment valami zene a háttérben, én meg: de kurva jó, mi ez? Mondták, hogy a legutóbbi Soul Asylum, mire beugrott, hogy én ezt a lemezt azért nem vettem meg, mert abban a bizonyos kritikában rosszat olvastam róla. Na, azóta nem tekintek mérvadónak semmilyen kritikát... Persze elolvasom őket, de szerintem a zene annyira személyes dolog, hogy senkinek sem szabad róla csupán egyetlen ember véleményét mérvadónak tekinteni.

Tamás: Mindent lehet intelligens formában csinálni. Az előbb interjúztunk egy kollégáddal, aki megemlítette, hogy a Mi a fasz van? című dal neki nem tetszik a szövege miatt. És nem volt sértő, nem volt bántó, amit mondott és ahogy mondta, hiszen van ez így. Főzök egy levest, amire az egyik ember azt mondja, hogy életében nem evett még ilyen finomat, a másik meg már a szagától is elhányja magát. Ezzel nincs is semmi probléma. Az öncélú gyűlölködéssel, a céltalan vagdalkozással viszont van. „Ez szar! Nem kreatív a dobos! Miért nem hagyod már abba?" Köszönjük szépen... Ennek körülbelül annyi súlya van, mintha én beírnám a cikk alá, hogy „Szar volt a kritika! Tele van helyesírási hibákkal! Kurvaanyád!"

Lukács: Annak idején egy bizonyos magazinban megjelent rólunk egy koncertbeszámoló. Elolvastuk, és egyből néztünk, hogy bazmeg, ez az ember egyáltalán ott volt a bulin? Utánakérdeztünk, és kiderült, hogy tényleg nem volt ott, de azért leírta, hogy milyen szar volt a Tankcsapda koncertje. Most ezzel mit lehet kezdeni? Én tényleg nem látom értelmét ilyesmikkel foglalkozni...

Ha már így említettétek az előbb a Mi a fasz van? szövegét: szintén régóta visszatérő téma a Tankcsapda kapcsán akár kritikákban, akár rajongói beszélgetésekben, hogy vannak ezek az odamondogatósabb, úgymond közéleti jellegű szövegeid, amikben felsorolsz egy csomó jelenséget, de valahogy megoldás nem kerül melléjük. Ezekről a véleményekről mit gondolsz?

Lukács: Nézd, én nem vagyok sem bölcs, sem próféta, vagy a faszom tudja, micsoda, akinek valamiféle megoldást kellene kínálnia az egyébként mindenki fejében meglévő kérdésekre. Ennek ellenére azonban azt gondolom, hogy a Tankcsapda szövegeiben igenis vannak válaszok a kérdésekre. Lehet, hogy az adott lemezen egy másik dalban szerepel a válasz, mint a kérdés, de ha valaki odafigyel, megtalálhatja ezeket is.

Tamás: Laci szövegeiben az a jó, hogy egyfelől abszolút közérthetőek, de közben több síkon is értelmezhetőek. Ezért is gondolom azt, hogy mindenféle embernek és rétegnek szólnak. Akinek az Ez az a ház című nóta arról szól, hogy ő a panelban lakik másfél szobában, ahol szűkös a hely és kevés a kényelem, lehet, hogy nem nyújt megoldást a szöveg, de aki járatos a görög filozófiában, annak talán igen. És én sem szeretném ezt tovább taglalni. Van, aki így értelmez valamit, van, aki úgy, de mindenkit óva intenék attól, hogy Laci szövegeit kritizálja, mert Magyarországon változatlanul ő írja a legjobb szövegeket, és ezt mindenkinek méltósággal kellene viselnie. Divat lett mostanában belemenni ebbe a témába is olyanok részéről, akik életükben négy sort nem voltak képesek leírni. Nagyon méltánytalan és egyben tipikus magyar dolognak is tartom ezt. Itt valahogy csak akkor tudnak valakit értékelni az emberek, ha már meghalt.

Lukács: Ezt egyelőre nem tervezem... (nevet)

Sidi: Ráadásul utána meg mindenki azt mondja, milyen szenzációs, zseniális ember volt az illető! (nevet)

Tamás: Ez egy vicc megint. Eleve milyen megoldásokról beszélünk, ha meghallgatsz egy Slayer, Motörhead vagy Scorpions számot? Az a lényeg, hogy a dal jó vagy nem jó. Akár pináról, akár pénzről, akár politikáról szól, akár csak kérdések vannak benne, akár csak válaszok. Rengetegen tényleg a kákán is csomót keresnek... Persze írhatnánk ettől még olyan dalt, aminek az lenne a szövege, hogy (énekel) nem kéne bűnözni, be kéne fizetni az adót, nem kéne megverni a gyereket, nem kéne gyorsan hajtani, le kéne takarítani a havat az útról, és hetente legalább egyszer látogasd meg anyádat is, mert ha meghal, hiányozni fog... És hogy lányok, a házasság után is szexeljetek, mert különben el fogtok válni! (nevet) De az emberek nem hülyék.

Lukács: Ha születne egy Tankcsapda szöveg, amiben megmondanám a tutit, akkor meg az lenne a baj sokaknak. „Mit okoskodik ez itt? Okosabbnak képzeli magát a többieknél?"

A szövegeket akkor ezzel szerintem ki is veséztük... A zene jellegzetesen tankcsapdás lett, pedig sokan azt hitték, eléggé átmentek majd Black Label Societybe.

Sidi: Olyan szinten nem figyeltünk oda tudatosan arra, hogy doomos, lehangolt vagy akármilyen témák születnek-e éppen, ahogy azt a nagykönyvben megírták. Csak jöttek és jöttek a nótaötletek egymás után. Köztudott persze, hogy nagyon szeretem a Black Label Societyt, de én is a rock'n'rollból jöttem, szóval a gyökereink abszolút közösek: Scorpions, AC/DC, Black Sabbath... Ezeket a közös szegmenseket nem tudjuk és nem is akarjuk eltakarni, az ilyesmi hülyeség is lenne. És ez nem is jelenti azt, hogy nem lehetnek itt-ott Black Label-ízű riffek, mint ahogy most is akad belőlük pár. De pont elég ennyi, nem kell túlzásba vinni ezt attól, hogy a ruháimon én túlzásba viszem! (nevet)

Van kedvenc dalotok a lemezről?

Lukács: Ezt igazából úgy lehetne megfordítani, hogy melyikeket szeretjük jobban játszani a koncerteken, de egyelőre nem tudnánk válaszolni így sem, mert élőben eddig négy dalt vettünk elő az albumról. Majd a jövő tavaszi turnén ki fog derülni, melyik nóták működnek jobban vagy kevésbé, a turnén ugyanis gyakorlatilag az összes dal műsoron lesz a Rockmafia Debrecenről. Nekem egyébként a korábbi lemezeinken is akadnak olyan kedvenceim, amiket például koncerten még soha nem játszottunk.

Olyan elő szokott fordulni, hogy valamiről azt hiszitek, állati nagyot fog ütni a bulikon, aztán mégsem működik?

Lukács: Konkrét dalt így hirtelen most nem tudok neked mondani, de természetesen voltak ilyenek, persze. De az ellenkezőjére is akadt példa, amikor annyit mondtunk egy nótára, hogy klassz, és próbáljuk ki, hátha, aztán valamiért kurvára beütött.

Tamás: Minden dalnak más a befutási ideje, és mind önálló életet él. Van, ami egyből üt: zsírúj, de amint előszeded, mindenki szétrobban. És akadnak a lassú felfutású nóták, amikre lassabban éreznek rá az emberek, de aztán már nem is tudod kivenni a műsorból, mert annyira beleszeretnek. Ilyenkor ezek akár három-négy évig is műsoron lehetnek.

Szerintetek van ezen az új albumon igazi slágertéma, ami mondjuk olyan potenciállal rendelkezik, mint a Mennyország Tourist vagy az Adjon az ég?

Sidi: Elég friss még ez az egész, de nekem például sokan mondtak tök különböző dalokat: a fütyülősre többektől is hallottam, hogy itt az új Mennyország Tourist, de a Biorobotot is rendszeresen emlegetik slágerként. Meg a többit is. És ez a legjobb, mert azt jelenti, hogy sokszínű a lemez. Az lenne a baj, ha mondjuk mindenki csak egy vagy két dalt mondana, mert az azt jelentené, hogy van két jó nóta, meg egy raklap...

Tamás: ...középszerű fos! (nevet) Van egy nagyrabecsült újságíró barátunk, aki a Mindenki vár valamit lemezünk megjelenésekor azt mondta nekünk: kurva jó az album, de nincs rajta sláger. Ehhez képest ma már elmondhatjuk, hogy a Mindenki vár valamit az egyik legnépszerűbb lemezünk, a közönség gyakorlatilag az összes számot imádja róla. Ez is csak azt mutatja: nem biztos, hogy az a legideálisabb, ha egy nóta hivalkodóan, kiugróan jobb a többinél. Ami az új lemezt illeti, ha átütő slágert kellene választani, a Lejárt lemez vagy a Kirakatszív szerintem a szó populáris értelmében véve is sláger. De rockos környezetben már simán nevezhetjük annak a Mi a fasz van?-t is, pedig ez egy szókimondó szövegű, a médiában emiatt nem is játszott dal. Meggyőződésem, hogy ugyanilyen ívet fut majd be a Számolj vissza is, és a Biorobotnak is nagy jövője lehet, ha kellőképpen tudjuk tolni az élő műsorban.

Szerintetek lehet direkt slágert írni?

Lukács: Persze. Ott van például Desmond Child, aki a világ tíz-tizenöt legismertebb hard rock és heavy metal dala közül ötöt-tízet biztosan szerzőként jegyez a Bon Jovitól Alice Cooperen át az Aerosmith-ig. Vagyis lehet, de mi így nem tudunk „slágert írni".

Soha nem is akartatok?

Lukács: Nem csak a zene függvénye, mennyire fut be egy adott dal vagy mennyire nem. Rengeteg tényező együttállása szükséges hozzá, hogy egy nótából tényleg átütő sláger legyen, és ilyen szempontból mi a mai napig amatőr, vagy ha úgy tetszik, ösztönös zenészek vagyunk. Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy örülünk, amikor megszólal a kezünk alatt például a Számolj vissza alapriffje, mintha mondjuk egy jól eltalált populáris dallammenet született volna meg. Pedig pontosan tudjuk, hogy egy ilyen dalból a szó hagyományos értelmében véve sosem lesz sláger.

Beszéljünk egy kicsit az aktuális Rock a nevem turnéról is, ahol elejétől végéig műsoron van az idén húszéves A legjobb méreg lemez. Milyen érzésekkel énekeled ma el a címadó dalt?

Lukács: Mindig is kurvára szerettem játszani ezt a dalt. Gyermeki lelkesedéssel tudok neki örülni ezredszer is – ezzel most nem is mondtam hülyeséget, mert ezerszer biztosan elénekeltem már a színpadon –, és ma is ugyanolyan jól esik elénekelni, mint 1992-ben, amikor megszületett. Ma már nem mindig játsszuk el a koncerteken, az viszont jó érzés, hogy akárhol és akármikor elővehetjük, mert az emberek úgy reagálnak rá, mintha életükben először hallanák koncerten. Tehát a fogadtatása olyan, mint mittudomén, amikor tízévente egyszer Magyarországra vetődik az AC/DC, és eljátsszák a Back In Blacket. Különösen jó látni, amikor olyan életkorú fiúk-lányok éneklik torkuk szakadtából a szöveget, akik még meg sem születtek, amikor én ezt a dalt már játszottam. Ez szerintem nagyon-nagyon jó visszaigazolása annak, hogy amit akkor megírtunk, időtálló volt, és a nóta nem csak nekem kedvencem.

Van esetleg olyan dal a Méreg lemezen, amit most újra felfedeztél magadnak a turné révén?

Lukács: Ezeket a dalokat nagyon sokat játszottuk annak idején, így nem nagyon. Persze akad, amelyik régebben is kevesebbet ment, mint például a Csőretöltve, de olyan azért nincs közöttük, amire most felkaptam volna a fejem, hogy na, ezt hogy elfelejtettem, és miért nem nyomjuk többet. Az azóta megjelent albumainkon igazság szerint több ilyen nóta akad. A Méreg lemezt a megjelenése óta eltelt két évtizedben elég alaposan kijátszottuk a bulikon.

Sidi: Nekem azért különleges ez az egész, mert én a Méreg lemezt még rajongóként, fiatalként éltem meg. Nem is zenéltem még komolyan akkoriban, csak a dobozgitáron vertem a húrokat, és most olyan fordulatot vett a sorsom, hogy én kezdem el azt a bizonyos gitártémát minden este...

Tamás: Mondjuk elég bénán nyomod! (nevet)

Sidi: (nevet) Jó, szarul játszom, de akkor is óriási érzés. Tényleg egy álmom vált valóra ezzel.

Mivel készültök az arénás koncertre? Végülis azt a bizonyos tavalyi zártkörű MOL bulit leszámítva még nem játszottatok ott...

Tamás: Ugyanolyan hévvel és lelkesedéssel készülünk az Arénára is, mint bármilyen koncertre. A Tankcsapda mindig is kereste a kihívásokat, hogy valami olyat csináljunk, amit addig még nem. Ez is egy ilyen alkalom lesz, hiszen az Arénában fellépni önmagában is gyönyörű, egy komplett turné állomásaként pedig még inkább az. Lesz pár extra is, például ki fogjuk egyenesíteni Sidi rasztáit emósra. De ez még titok... (vigyorog) Mindenesetre dolgozunk olyan látványelemeken, amiket előre nem akarunk elárulni.

Lukács: Egy meglepetést azért szerintem lelőhetünk előre: mivel a Méreg lemez pont aznap, december 22-én lesz húszéves, adja magát a dolog, hogy a Tankcsapda eredeti basszusgitárosa, Labi három korabeli dalban színpadra lép majd velünk, és ott lesz a Főnixben is. Szintén eljön Mányák Péter, azaz Peter D. Maniak, az Angerseed frontembere is, akinek a Számolj vissza dalban lehet hallani a hangját. A Tankcsapdánál nem túl gyakori a vendégesdi, de ez most erre is jó alkalom.

Gáz, ha nem lesz tele az Aréna?

Lukács: Egyáltalán nem.

Tamás: Tudom, hogy kurvára nagyképűen hangzik, amit mondunk, de ez tényleg csak egy turnéállomás a nyolcból. Sőt, nekünk igazság szerint a Főnix a szívünk csücske, hiszen az a hazai pálya. Így aztán jobban is izgulunk azon, hogy ott teltház lesz-e december 29-én, egy héttel a budapesti buli után. Ami az Arénát illeti, nagyon sokan szurkolnak, hogy ne legyen tele, mert mindenki mérföldkőként kezeli, hogy először játszunk ott. Ez is csak egy buta magyar reflex, egyfajta teljesen értelmetlen presztízscsata. Ha tele lesz a hely, örülünk. De ha nem lesz tele, az sem baj. Ma itthon sokan úgy csinálnak rock'n'rollt, hogy decemberben fellépnek az Arénában, előtte pedig fél évig nemhogy Budapesten, hanem sehol sem játszanak. Vagy eleve csak négyévente játszanak egy bulit, aminek aztán valami über-mega-giga költségvetésű promócióval mennek neki. Mi ebbe sem fektettünk különösebben nagy összegeket, hiszen nem látod szarrá plakátozva Budapestet az arénás bulival. Ott hirdetünk, ahová a saját normál eszköztárunkkal, kapcsolatrendszerünkkel eljutottunk – többek között azért is, mert ez nem egy jubileumi koncert vagy egy felbomló buli, hanem az aktuális turné budapesti állomása. Mi pedig ennek megfelelően is kezeljük, hiszen számunkra nem áll meg itt a világ. Ahogy már mondtuk, jövő tavasszal negyven-ötven koncertből álló újabb turnéra indulunk. Természetesen készülünk az Arénára, de ennyi.

Lukács: Reméljük, hogy sokan lesznek, de nem az arénás koncert vélt vagy valós sikere határozza meg a Tankcsapda jövőjét. Ez a buli egy nyolc koncertes turné egyik állomása, előtte és utána is további koncertekkel. Nem degradálom le természetesen, de azzal együtt is csak az egyik buli lesz a nyolc közül, hogy történetesen ez a legnagyobb méretű.

Tamás: De ha előző nap bekövetkezik a világvége, még ez sem igaz. És ebben az esetben a jegyek árát sem térítjük vissza! (nevet)