Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

The Void: „Hinni kell abban, amit az ember csinál, nem pedig keseregni”

0802thevoid3Augusztus elején a norvég Smash Fabric kiadó révén a nemzetközi vizeken is bemutatkozott a szegedi The Void, akiknek második, Unraveling című albuma Magyarországon május óta már hozzáférhető volt. A futurisztikus hangulatú, brutális, de kellően fogós és dallamos modern metalban utazó zenekar méltán tarthat számot a Soilwork, Scar Symmetry, Raunchy és hasonló vizeken evező bandák híveinek érdeklődésére. Mivel a Bon Jovi Livin' On A Prayerének cyberpunk-feldolgozásával megspékelt lemez a mi tetszésünket is igencsak elnyerte, Kovács Dániel gitárossal cseréltünk eszmét a The Void körüli aktualitásokról.

Új a felállásotok a legutóbbi lemez óta, és a mindig sarkalatos pontnak számító énekesi poszton is változás történt. Mi tette szükségessé a tagcseréket, és honnan érkeztek az új emberek?

Mindkét korábbi tagunk magánéleti és munkaügyi okokból lépett ki a zenekarból, azóta is tartjuk a kapcsolatot, nagyon szurkolnak nekünk, mi pedig nekik, hogy sikeresek legyenek az életben. Basszusgitárosi poszton a lemezre még Kálmán Gabi barátunk játszotta fel a sávokat, de nem sokkal utána külföldre költözött. Nagyon nagy szerencsénkre Patkós Péter vállalta, hogy folytatja velünk, ami nekem személy szerint nagy megtiszteltetés, ugyanis többek közt a Farcryban végzett munkáját mindig is nagyon nagyra tartottam. Mercs Gyuri után Nacsai Zsoltit pedig egy közös cimboránk, a Barbearsben játszó Lukács Laci ajánlotta, és az első próbán már azonnal tudtuk, hogy ő lesz az ideális ember erre a feladatra.

Mennyiben változott meg a zenekar munkamódszere a tagcserék következtében? Mennyire kellett másban gondolkodnotok Zsolt eltérő hangadottságai miatt, ha egyáltalán szükség volt b bármilyen változtatásra?

Valójában nem nagyon változott meg a munkamódszerünk. Mikor Zsolt és Petya csatlakozott hozzánk, a szövegek és zene már kész volt. Nálunk az a bevett munkamódszer, hogy egy témát hoz valaki, és egy metal zenekartól talán kicsit szokatlan módon, jammelésből születnek a számok. Zsolti az énekkel kapcsolatban szabad kezet kapott, de Vári Gábor nagyon sokat abban, hogy kihozza belőle a maximumot. Emellett, mivel én írtam a szövegeket, én is nagyon fontosnak éreztem, hogy részt vegyek az énekfelvételeken, ugyanis olyan is előfordult, hogy felvétel közben kellett változtatni akár a szövegen is.

0802thevoid1

Miben tér el megítélésed szerint az Unraveling az EP-től és az első lemeztől? Mai fejjel visszatekintve hogyan értékelnéd azokat a produkciókat? Mit csinálnátok esetleg másképp?

Mindenképpen érettebb anyag az Unraveling. Az EP mindenképpen az útkeresésről szólt, a Words Untold pedig még az eleje volt annak a stílusvonalnak, amit a mostani lemezre úgy érzem, hogy sikerült megtalálnunk. Zeneileg semmit nem csinálnék másképp, ugyanis azt gondolom, hogy minden hang hozzájárult ahhoz a tapasztalathoz, amit most felhasználtunk. Talán a marketinget nyomtam volna meg egy kicsit jobban, de ezen már nem érdemes keseregni, ugyanis a norvég Smash Fabric Recordsnál augusztus 2-án jelent meg az Unraveling, amivel így is egy álmunk teljesül! (mosolyog)

Hogyan jellemeznéd valakinek a zenekar hangzását, dalait és az albumot, aki azelőtt még soha nem hallott titeket?

Mindenképpen metal, de nagyon sok féle zene hatással volt ránk minden féle stílusból. Az album hangzásához nagyban hozzájárul Csontos Peti billentyűjátéka és samplerei, amelyek mindenképpen egy pluszt visznek a zenébe. Ez az első lemez, amely bariton hangolásban van gitár szempontból, így a riffek sokkal súlyosabban szólnak. A zenével, a szövegekkel és a hangzással is igyekeztünk visszaadni azt a futurisztikus, kicsit lélektelen hangulatot, amit szerettünk volna.

0802thevoid4Honnan jött a Livin' On A Prayer feldolgozás ötlete? Miért pont ezt a dalt választottátok, és jogi szempontból mennyire volt egyszerű a dolog?

Az ötletgazda Szőke Gabi volt, a dobosunk. Szerettünk volna olyan dalt választani, amit nem csak lejátszani lehet, hanem a saját stílusunkban eljátszani is. A Livin' On a Prayer egy olyan dal, amely nagyon sok energiát rejt magában, és mivel a szerkezete is elég egyszerű, lehetőség van kicsit bele is nyúlni. Na és persze a húzós, fülbemászó Bon Jovi-refrént úgyis mindenki elsőre megjegyzi! (mosolyog)

Egyébként mi a véleményed a Bon Joviról?

Szerintem a Bon Jovi olyan dalokat adott a rockzenének, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni. Én abszolút nagyra tartom a munkásságukat, még akkor is, ha vannak olyan dalaik, amelyek nem tetszenek.

Minden túlzás nélkül nagyon jól szól az új lemez. Mennyire igényelt mindez extra erőfeszítéseket tőletek? Egyáltalán milyen elképzelésekkel vonultatok stúdióba, és Vári Gábor produceri tevékenysége milyen mértékben befolyásolta a végeredményt?

Extra erőfeszítést csak annyiban igényelt, hogy jól kellett feljátszani a hangszereket. Nagy szerencsénkre Vári Gábor már ismeri, hogy nekünk milyen igényeink vannak, és azt kell, hogy mondjuk, még túl is teljesítette őket, mert mi is nagyon büszkék vagyunk a hangzásra! Azzal az elképzeléssel vonultunk be, hogy megpróbáljuk megteremteni az előbb említett hangulatot a hangzásban is. A felvételek elég sokáig húzódtak, pont a már szintén említett tagcserék miatt, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy volt időnk még többet dolgozni a samplereken. Azóta már a technikai feltételeket is megteremtettük arra, hogy ezt a hangzást koncerten is meg tudjuk teremteni.

Összességében hogy látod, megtérülhet-e ma Magyarországon akármilyen értelemben véve pénzt és energiát fektetni egy ilyen profi megszólalású anyagba, vagy ez inkább csak nektek volt fontos?

Pénzügyileg nehezen hiszem, de azt gondolom, hogy zenében nem érdemes országokban gondolkozni, főleg, ha a szöveg angol nyelvű. Azoknak a zenekaroknak sokkal nehezebb a dolguk szerintem, akiknek magyar szövegeik vannak, ugyanis a zenéjük célcsoportját le kell szűkíteniük az itthoni emberekre, ami ettől függetlenül nem feltétlenül baj. Mindenki olyan nyelven énekeljen, amelyen ki tudja fejezni a gondolatait. Természetesen nekünk mindenképp nagyon fontos volt, hiszen nem szeretnénk olyan anyagot kiadni a kezünkből, amivel nem vagyunk teljesen elégedettek, de remélem, ezzel meg tudjuk mutatni külföldön is, hogy igen, a magyar zenekarok is tudnak nemzetközi minőségű anyagot letenni az asztalra, és tessék csak ide is figyelni, mert nagyon sok olyan hazai zenekar van, akik a megérdemeltnél sokkal kevesebb figyelmet kapnak.

0802thevoid5

Szerinted meddig juthattok el ezzel a zenével itthon? Hogy látod a hazai színtér állapotát és a koncertlehetőségeket?

A koncertlehetőségek a klubbulikat leszámítva nem túl rózsásak, de ezt biztos csak azért mondom, mert minket még nem túl sok helyre hívtak! (mosolyog) A fesztiválok szervezői érthető üzleti okokból a biztosra szeretnének menni, ezért pörögnek folyamatosan ugyanazok a zenekarok, akik biztosan behoznak előre kikalkulálható számú embert. Mindenesetre reméljük, hogy az új lemezzel és azzal, hogy egy külföldi kiadóhoz kerültünk, minket is komolyabban vesznek majd, és minél több ember megismerheti a muzsikánkat. Szerintem hinni kell abban, amit az ember csinál, nem pedig keseregni, hogy erre, vagy arra a fesztiválra nem hívtak meg minket. Ha nem hinnénk el, hogy a zenénk jó, nagyon nehéz lenne őszintén, teljes beleéléssel kiállni a színpadra..

Mi a helyzet Szegeden? Mennyire tekinthető élőnek a színtér abban az országrészben?

Szegeden hasonlóan nem egyszerű a helyzet, de a szegedi közönségünknek és a Club Noir-nak, amely Szeged szinte egyetlen klubja, ahol ilyen zene megszólalhat nagy köszönettel tartozunk, ugyanis folyamatosan támogattak és támogatnak minket! Gondolom, ezzel nagyjából képet is lehet kapni arról, hogy mennyire élő a helyzet Szegeden.

Látsz-e esélyt arra, hogy el tudtok indulni a határokon kívül is?

Úgy gondolom, nagyon sok példa bizonyítja, hogy Magyarországon akkor tud valaki komolyabb eséllyel indulni, ha már külföldön már tudott bizonyítani. Ez egy elég kifacsart helyzet, de ez van. Természetesen ez csak az én véleményem, és lehet, hogy rosszul gondolom. Nagyon szeretnénk egy skandináviai turnét összehozni az Angertea-vel és akár az Ann My Guarddal, mivel mi hárman vagyunk ennél a kiadónál, és jó lenne, ha az ottani, erre fogékony közönség hallhatna egy kis magyar metalt!

0802thevoid2

Az egész zenét áthatja egy markáns sci-fi hangulat, ami a szövegekben is visszaköszön. Kik a kedvenc íróid, mik a kedvenc filmjeid a műfajban? Meg tudnál-e nevezni három-három alapvető művet mindkét kategóriában? Miért tartod fontosnak ezeket?

Nagyon örülök ennek a kérdésnek, ugyanis nagyon fontosnak tartom, hogy legyen a zenénknek egy olyan jelentésrétege, amely nem csak a hangokról, hanem a szavakról is szól. A sci-fi számomra egy olyan világ, amely nagyon sokat segít abban, hogy megismerjük, mi történik a jelenben körülöttünk. Kedvenc könyveim közé tartozik Tad Williams Másvilág sorozata, Cory Doctorovtól a Down And Out In The Magic Kingdom és az egyik alapmű, Orson Scott Card Végjáték c. kötete. Filmek közül pedig a Szárnyas fejvadász, a Prometheus és Cormac McCarthy Az Út című könyvének filmadaptációja volt rám nagy hatással.

Milyen zenéket hallgattok mostanában? Melyik külföldi csapattal lépnétek fel legszívesebben?

Mindannyian elég szerteágazó ízléssel vagyunk megáldva, a klasszikus zenétől a popzenén át a legbetegebb metalokat is szeretjük. Nagyon sok inspirációt lehet kapni olyan helyekről is, ahonnan kevésbé számítanánk rá, de ha pár nevet említenék, akkor Tesseract, Sybreed, Black Light Burns, Toto, Karnivool. Én nagyon szeretem a régi zenéket is, lehet, hogy azért, mert már a családban születésemtől kezdve az anyatejjel szívtam magamba a Deep Purple-t, az Iron Maident és a Metallicát. Nagy álmunk valósulna meg, ha egyszer felléphetnénk a Soilworkkel!

Mi a menetrend a következő hónapokban?

A nyarat mindenki pihenéssel tölti. Hamarosan megrendelhető lesz a merchandise tőlünk, most még ezzel foglalkozunk, de aztán néhány hét pihenő következik. Emellett szervezzük az őszi turnét, nagyon reméljük, hogy hamarosan már konkrét dátumokkal tudunk jelentkezni. Annyi biztos, hogy Budapesten, Debrecenben, Szegeden biztos láthatóak-hallhatóak leszünk, és a határon túli városokban is biztos meg fogunk jelenni.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Na, ez most egy nehéz kérdés, a csapatban biztos, hogy nagy viták lennének, de igyekszem rögtön azt mondani, ami elsőre eszembe jut. A sorrend ebben az esetben nem számít: Metallica – Black Album, Pantera – Vulgar Display Of Power, és Machine Head – Burn My Eyes-

Mi az élet értelme?

Természetesen 42. (mosolyog)

 

Hozzászólások 

 
+2 #3 JamesSmith 2013-08-15 14:33
Jó persze egy Egerhez vagy Pécshez képest nem jó de ezzel a két várossal zene terén így is nehéz versenyezni. :)
Idézet
 
 
+2 #2 JamesSmith 2013-08-15 14:32
Nem túl rózsás valóban de szerintem még így is jó a vidéki városokhoz képest. Ezen két helyre általában jó előadókat szoktak hívni és aránylag sok embert mozgat meg egy ilyen metál koncert. Én is szegedi vagyok. :)
A SZIN sztem egyre szarabb az Ifi házba meg olyan előadókat hívtak az utóbbi időkben melyek egy fillért nem érnek meg nekem.
Idézet
 
 
+3 #1 Szabó István 2013-08-12 22:05
Szegeden valóban nem túl rózsás a helyzet, a Noiron kívül a Rongy kocsmában fordulhat elő még metál muzsika, az Ifjúsági Házban évente egyszer van egy aktuális Alvin/Road/Depressió koncert, illetve a Sportcsarnokban legutóbb a Tankcsapda, de az sem ma volt már... Sokatmondó, hogy a Moby Dick is 2008-ban játszott itt utoljára, bár az idei SZIN-en fellépnek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.