Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

The Void: PROGgnosztika 14/12.

Helyszíni tudósítónk szerint Szigetvár határában gyülekeznek már a prog katonái! A mai este fellépői közül most a magát sci-fi metálként aposztrofáló The Void mutatkozik be, akik éppen új anyagukon dolgoznak. Kovács Dániel a szuperszónikus gitárszólók feljátszása között szakított időt egy rövid interjúra. Jó olvasgatást, este pedig találkozunk a várárok mögött a küzdőtéren.

thevoid_2

Kik vagytok, mit csináltok és miért?

A The Void zenekar 2006 tavaszán alakult, a jelenlegi felállásunk: Nacsai Zsolt – ének, Csontos Péter – billentyű/sampler/vokál, Patkós Péter – basszusgitár, Kovács Dániel – gitár, valamint Szőke Gábor – dob. Mi úgy hívjuk, amit játszunk, hogy sci-fi metál, mely leginkább a samplereken érhető tetten, de a dalszövegek is olyan társadalmi kérdéseket feszegetnek, melyeket a science fiction művek szoktak leggyakrabban.

Honnan jött a zenekarnév?

Könnyen megjegyezhető, egyszerű zenekarnevet szerettünk volna. A zenekar neve leginkább az emberek lelkében tátongó űrről szólnak, melyet igyekeznek így vagy úgy betölteni. Mi is próbáljuk megtalálni a helyes utat.

Ha egy ételhez kellene hasonlítani a muzsikátokat, mi lenne az?

Egy jó húsleveshez, amit a mama készít! Elég ütős, hogy felverjen, van benne minden, ami vitalizál, emellett tele van szeretettel és törődéssel! (mosolyog)

Mik voltak az eddigi legnagyobb történések a csapat életében?

A tizennégy év alatt elég sok koncertünk volt, nehéz kiemelni egyet-egyet az idő távlatában, de talán az, hogy kétszer is bejutottunk a legjobb tíz zenekar közé a Wacken Metal Battle-ön, egy viszonylag jó eredménynek tekinthető.

Jártatok-e már a Prog Campen? Milyen volt? Ha nem, mit hallottatok róla?

Igen, jártunk, és imádtuk! Ez pont az a közeg, ahol mi is igazán jól érezzük magunkat, a szervezés csillagos ötös, a zenekarok nagyon jók, megtisztelő, hogy részesei lehetünk ennek! Ez a fesztivál a bizonyítéka annak, hogy Magyarországon is van létjogosultsága a nem mainstream zenéknek.

thevoid_1

Szerintetek miért, mi alapján passzoltok a fesztiválra?

Azt gondoljuk, hogy kellően sok dolgot belesűrítettünk a zenénkbe ahhoz, hogy ne lehessen könnyen bekategorizálni, és ezt a fesztivál összes bandája elmondhatja magáról. Nem gondoljuk, hogy olyan világmegváltó újdonság, amit csinálunk, de Magyarországon talán nem sok zenekar van, akik ezeket a zenei elemeket így használják fel, ahogy mi.

És mi az, ami miatt kilógtok onnan?

Mi csak olyan zenét játszunk, ami nekünk tetszik, függetlenül attól, hogy ez most bekategorizálható-e valamilyen stílusba, vagy sem. Én például azt sem tudnám most megfogalmazni, hogy mi az a progresszív metál, talán csak példákat tudnék rá mondani. (mosolyog)

Milyen merch-öt hoztok magatokkal?

Nálunk vannak az előző két albumunk digipackos CD lemezei, emellett a társaságunkat fogjuk tudni felajánlani finom sörök mellett. (mosolyog) Van pár pólónk is, melyeket a koncerten fogunk szétosztani pár szerencsés résztvevő között.

Min dolgoztok mostanában?

Készül az új lemezünk, mely három számonként, három EP formájában fog kijönni részletekben, egy konceptalbumként. Jelenleg az első három dal masterelése folyik a Miracle Soundban, emellett egy videóklipünk vágása zajlik éppen, és egy másik felvételének előkészületei zajlanak. Emellett párhuzamosan egy harmadik dalra lyric videó készül hamarosan. Az új EP-ről két dalt biztosan hallhattok majd a Prog Campen!

Mi szól a háttérben, miközben ezt gépeled?

Most épp a Haken legújabb albuma szól.

Egy dal, ami a legjobban jellemzi a bandát.

Íme, egy koncertfelvétel a tavalyi Szimpla Rocks-os bulinkról:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.