Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Alien: Covenant

0520ac1Eleve vallom, hogy – értve ez alatt valamennyi művészeti ágat – egy-egy új alkotás tervezőasztalához csakis úgy szabad odaállni, ha szándékunkban áll kizökkenteni vele a közönséget, ebből pedig egyenesen következik, hogy az így létrehozott munka megosztó is lesz egyben. Nos, Ridley Scott 2012-es Alien-előzményfilmje, a Prometheus utóbbi szempontból bőséggel megfelelt alkotói várakozásának, hiszen bődületes mennyiségben kapott hideget és meleget egyaránt. Egyetlen embertípusból láttam/hallottam viszonylag keveset: nevezetesen, aki feltétel nélkül imádattal borult volna miatta Scott lábai elé. Rengeteg volt ellenben az ész nélküli köpködés, amelyet zömmel a franchise központi figurája, savat vérző, csodálatos biomechanikus háziállatunk mellőzése váltott ki. A Covenanttel most a stáb láthatóan alázatosan meghajolt a rajongótábor követelése előtt, ennek ellenére máris látszik, hogy a csípőből megindított fikacunami ezúttal sem kerüli majd el őket.

Nem, a Prometheus távolról sem volt kiemelkedően jól sikerült alkotás, hiszen emberi mellkasból kirobbanó alienek látványa nélkül, igazán markáns karakterek hiányában, és sajnos jó adag, a csontig lerágott „honnan jöttünk?" kérdésre választ kereső álfilozofikus mázzal szeretett volna egyszerre elkápráztatni és elgondolkoztatni is. Mindehhez azonban a mondanivaló meglehetősen vékonykára sikeredett, ahhoz pedig manapság már igazán komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy a rutinos mozilátogatók úgy igazán felkapják bármire is a fejüket. Azt gondolom, hogy az előzménysztori ajtaját berúgó első rész elsősorban azokban válthatott ki mégis szimpátiát, akik – hozzám hasonlóan – nem óriási elvárásokkal ültek le a képernyő elé. Pedig az immár tetralógiaként is klasszikussá nemesült Alien-sorozat darabjai számomra is alapvetések voltak annak idején, élükön Minden Idők Egyik Filmjével, A nyolcadik utas: a Halállal, amellyel Ridley Scott a maga számára is hatalmas magasságba helyezte el azt a bizonyos lécet. Nem véletlen, hogy ezután bő három évtizedet várt arra, hogy visszamerészkedjen számára is áttörést hozó lényeinek komplett univerzummá kibővült világába, és persze nem volt véletlen ennek okán az egekig felfokozott várakozás sem.

gyártó:
20th Century Fox / Scott Free Productions, 2017
forgalmazza:
InterCom
Alien: Covenant

rendezte:
Ridley Scott

forgatókönyv: John Logan, Dante Harper
zene: Jed Kurzel
operatőr: Dariusz Wolski
vágó: Pietro Scalia
főszereplők: Michael Fassbender (David 8 / Walter), Katherine Waterston (Daniels Branson), Billy Crudup (Christopher Oram), Danny McBride (Tennessee), Demián Bichir (Lope), Carmen Ejogo (Karine Oram)

játékidő: 123 perc
 
Neked hogy tetszett?
( 42 Szavazat )

A magam részéről már a Prometheus stáblistájának legördülésekor is inkább a következő részre hagytam a kérdést, hogy egy valóban nagyszabású, emlékezetes koncepció kibontásáról van-e itt szó, vagy egy felemás szájízt maga után hagyó, újabb misztikus, de nem mítoszteremtő sci-fivel van dolgunk a sorban. Nos, mindennek eldöntéséhez végül a Covenant sem segített hozzá, hiszen a film némi homályos visszautalgatás kivételével „jótékonyan" zárójelbe teszi mindazt, ami elődjének lényegét adta, és egy tőrőlmetszett akciófilmmel hallgattatná el most a fanyalgókat, meglepő módon olykor a kívánatosnál is egyértelműbben megidézve A bolygó neve: Halál kulisszáit. Ebbéli minőségében pedig, még mindig a látottak hatására párás szemmel jelentem, hogy engem abszolút meggyőzött a végeredmény. A képek – legyen szó nyáltól/vértől iszamós közeliekről vagy Scott imádott nagytotáljairól – egyaránt gyönyörűek, és ebben semmi túlzás nincs részemről, valóban borzongatóan szépek, minden vérbeli Alien-rajongó szívét meg kell, hogy dobogtassák. Az akciójelenetek dinamikája szintén példásan hatásos és felkavaró, az adrenalinszint legfeljebb azért nem verdesi az egeket, mert a végkifejlet tekintetében azért aligha lehetnek már kétségeink.

0520ac2

Közben pedig azon kapom magam, hogy mindez TÉNYLEG feledteti azt a nyilvánvaló tényt is, hogy a sztori megint nem túlzottan acélos, sőt, szinte mintha csak muszájból vetették volna oda. A Covenant ezúttal is egy űrhajó neve, amely telepeseket és embriókat szállít egy lakhatónak gyanított távoli bolygó kolonizálásához, és amelynek legénysége a megfelelő pillanatban úgy dönt, hogy a többéves, korántsem zökkentőmentes utazást megszakítva inkább felkínálja magát nyersanyagként a Prometheus-küldetés egyetlen túlélője, az android David és az alienek terepasztalán. A célba vett új égitestnek ugyanis ők a kizárólagos lakói, ahol természetesen sok mindenre számíthatnak, csak barátságos légkörre nem. A Covenant legénységének tagja egy szintetikus tiszt, Walter is, akit szintén Michael Fassbender játszik a filmben, „kettejük" alakítása pedig egyértelműen a film mérsékeltebb iramú részeinek fénypontját jelenti, még ha James Cameron szelleme sajnos ennek az ígéretesen induló kapcsolatnak a végét is beárnyékolja – hogy melyik filmjére gondolok, az úgyis le fog esni majd mindenkinek. A Ripley karakterébe beleerőszakolt Daniels (Katherine Waterston) sem teljesít rosszul, de képtelen felnőni Fassbender mellé, a többiek pedig zömmel tényleg csak kartonpapírból kivágott figurák a terepasztalon.

Nem mondom, hogy a Covenant minden jogalap nélkül kap majd sok ocsmányságot az arcába az elkövetkező hetekben, én mégsem állnék be a köpködők táborába, mert minden negatív szempont dacára ezt a filmet mindenképpen látnia kell minden Alien-rajongónak – hiszen valójában éppen az ő kiszolgálásukra készült, a széplelkek preferenciái ellenében. Valóban kérdőjeles lehet, hogy ezek után van-e értelme továbbra is fogcsikorgatva továbbszőni a történet vékonyka fonalát, az utolsó képkockák azonban kizárnak bármilyen talányt ezzel kapcsolatban, igenis lesz még folytatás. Nem mondhatnám, hogy tűkön ülve várok rá, de addig is jópárszor lemegy majd nálunk az Alien: Covenant vérbő orgiája, és én mindannyiszor megkönnyezem majd a gyönyörtől.

0520ac3

 

Hozzászólások 

 
#33 cápaidomár 2020-12-18 23:11
Idézet - Szálasihónaljsz őre:
Ne haragudjatok, de az ilyen kritikák láttán merül fel bennem, hogy zenekritikusokn ak nem kéne belemarniuk más területekbe. Én sem vagyok az, de ismerem az Alien univerzumot és ez elég ahhoz, hogy a Covenantról bátran kimondhassam, hogy rossz(!) film. Igen, nem gyenge, meg nem-annyira-acélos, hanem kifejezetten rossz. Egybként nem csak, mint alien, hanem mint film is.
- ez a legénység képes lenne saját magával végezni, olyan bénák.
- az hogy a vértócsán egymás után esnek hanyatt tiszta Benny Hill Show
- az hogy 2000 telepessel a fedélzeten úgy hoznak felelőtlen döntéseket, mint a pubertáskori f.szhuszárok, érthetetlen
- az Alien pontosan mióta is olyan buta, mint itt? Régen nem arra ment amerre ajtót mutattak neki, hanem gondolkodott
- legalább 150 ponton hazudtolja meg az előzményfilmek állításait. Hogy csak egyet mondjak, ha ebben az idősíkban magától értetődő a szintetikus a fedélzeten, akkor Ripleyék miért csodálkoznak rá 18 évvel később Ashre?
- Az ahogyan elvarrták a Teremtől szálát a Covenantban, az minden kétséget kizár, hogy Ridley Scottnak akár a leghaloványabb gőze is van/volt a "történetről".
- A másodkapitány olyan mérhetetlenül alkalmatlan a szerepére, hogy neki még a legénység soraiban sem lenne helye. Nemhogy ilyen felelős pozícióban.
- A Prometheus legénysége legalább nem volt akkora címeres f.sz, hogy egy idegen bolygón szkafander nélkül kóricáljon. Ez a banda gond nélkül megteszi. Meg is van az eredménye.
- Hogy nem szúrták ki a levegőből a közelben azt a Győrnyi várost?
- David figurája pedig nyomasztóan zavaros, üres frázisokat puffogtat ami csak azért szörnyű, mert elvileg ő az összekötőkapocs a Prometheus és a Covenant között.
- Ahhoz képest, hogy "igazi Alien filmként" hivatkoznak rá - itt is - az effektív 2 db Alien szerepel benne talán 10-10 percet, azt is darabolva.
- A jövőben nem fogjuk tudni megkülönböztetn i egymástól az űrhajóra visszatérő robotokat? Lényegében bárki feljöhet?
- Az egész David scene-t már nem is említem amikor nekiáll bábjátékozni az Aliennel, meg furulyázni Walterrel, meg mértéktelenül rázúdítani mindenkire a fellengzős f.szságait.
- Nem kapunk választ arra hogyan tűnhetett fel véletlenül az a bizonyos bolygó, amikor előzőleg átnézték az egész szektort és nem vették észre.
- Az alien tojások eredetének kitalálása pedig gyakorlatilag a szemünk láttára erőszakolja meg az egész(!) alien mítoszt.

Persze ettől még lehet szeretni a filmet, de akinek ez őszintén tud tetszeni, annak nem tudom mit kell látnia a rossz filmhez.

A robotnak megnőtt a haja, mint egy igazi remetének :-D Az milyen?
Idézet
 
 
#32 kornel 2020-05-26 19:03
Az eredeti trilógia nálam mindent visz,de ettől függetlenül:már a Prometheus is nagyon gyenge volt azzal a zavaros ideológiai katyvasszal,ami egyszerűen nem volt benne az eredeti sztoriban.Itt vmit próbáltak korrigálni,de nevetséges lett a végeredmény.A korai részek torokszorító aurája után elég megmosolyogtató ,mikor kijön a lény a csávóból,ásít,n yújtózkodik,póz ol a kamerának,miköz ben a szintetikus fazon gyönyörködik benne.Már vártam,hogy hoz neki egy csésze feketét.A másik gond:csupa jellegtelen karakter,akik a két filmből együtt se kötnék be nemhogy Ripley,de Bishop cipőfűzőjét se.Pedig Noomi Rapace-ban lett volna vmi plusz,kinézetre is olyan volt,mintha Sigourney kishúga lenne és valszeg nem véletlenül.Erre ezt a vonalat meg totál elhasaltatták és vhol máshol folytatták,de minek.Remélem,nem alázzák tovább a brand-et egy 3. filmmel.Viszont:tavaly kijött pár rövidfilm a 40. évfordulóra és kb. mindegyikben több a spiritusz,mint a 2 előzményfilmben .Ezekben lenne ráció:friss vér,újszerű látásmód,melyet ezek az ismeretlen rendezők produkáltak.Pár ütőképes spin-off kicsit felrázná ezt a megpunnyasztott Alien-világot.
Idézet
 
 
#31 cápaidomár 2020-03-06 03:26
Idézet - ezrrl:
A Prometheus-al igazán egy nagy problémám volt...egyszerűen nem fér(t) a fejembe,hogy egy ilyen fejlett lény,aki teremteni képes,életet...ott az űrhajón,miért pusztít,miért öli meg teremtményeit.Nekem a szellemi fejlettség,magá val hozza a lelkit is...számomra érthetetlen ez a primitív vonal.

Igen, az egyik legostobább jelenet a sok közül, miután frissen és üdén azonnal felébredt, ment is volna bolygót irtani...
Idézet
 
 
#30 cápaidomár 2020-03-06 03:24
Megnéztem azóta én is. Meglepett, hogy tetszett, pedig nem jó film. Kb. az uccsó harmadra szét is esik. Viszont a xenomorf, amit ehhez a részhez találtak ki nekem nagyon bejött. Undorító, ijesztő, pszichotikus szörnyeteg. Ez a spórás megoldás meg kifejezetten ötletes, és ha csak a logikai oldalát nézzük, akkor fölösleges volt "továbbfejleszte ni" királynővé, mert sokkal hatékonyabb, mint az a rák-szerű, arcra ugráló izé. Igaz, így inkább hasonlít egy félig gomba félig emlős-szerű valamihez, mint egy szörny-rovar kombinációhoz, csak hát az eredeti "frencsájzra" meg valahogy ugye ki kellett vezetni a sztorit...
Idézet
 
 
+2 #29 Bólogató Kutya 2017-07-12 21:11
Megnéztem én is....
A Prometheus előzményfilm nálam működött, de ez nem. A legénység valami elképesztően béna, irracionális lépésekkel navigálja magát a saját pusztulása felé, mint akik tökhülyék. Egy racionális lépésre jut 10 orbitálisan logikátlan balfék lépés, a végén már nagyon idegesítő volt. A Walter/David féle moralizálgatáso któl vártam, hogy talán jön valami plusz töltet, teremtés, stb, de azzal együtt is méltatlan folytatás. Igazán ijesztő jelenetek, feszültség vagy elgondolkodtatá s helyett lett akció.
Nekem ettől a produkciótól (alien) rohadt kevés. Sőt, dühítő.
Idézet
 
 
#28 Levike 2017-06-14 15:59
Én élveztem mert szeretem a sci-fiket és olyan szűkös a kínálat, hogy mindennek örülni kell.
De alapból azért ratyi az egész, mint a Star Wars is, a rendezők egyszerűen túlgondolják a filmjeiket ezekkel az eredet, meg mindent meg kell magyarázni, hogy szép kerek legyen a történet dolgokkal.

Nem, egyáltalán nem kell, jobb lett volna ennek is, ha a levegőben marad a a történet és a Prometheus és a Covenant helyett kapunk két sima, egymástól független Alien sztorit a megmagyarázós, világmegváltó baromságok helyett.
Idézet
 
 
+2 #27 senkise 2017-05-24 12:56
Off:

A The Kovenant nevű formáció ugye már sosem fogja kihozni a Nagash és Psy Coma gépén pihenő Aria Galactica albumot?
Idézet
 
 
+4 #26 norbonc 2017-05-24 07:09
Ma bemegyek a moziba Alien queen jelmezben és követelem
vissza a jegyem árát...... ennyi.
Idézet
 
 
+1 #25 White Sunday 2017-05-23 19:44
Idézet - Pista:
Ma még senki se mondta ide, hogy Ulrich nem tud dobolni? :D ... Ugyan már gyerekek! Olyat nem mondhattok hogy 'szar', max azt, hogy 'nekem nem tetszik'. Nem is tudom, ki képes azt gondolni magáról, hogy egyetemesen kijelenthet ilyet és aztán elvárja, hogy akinek tetszett, az változtassa meg a véleményét?! Semmi értelme annak, amit itt műveltek. ...Lemezt se az alapján veszek, hogy mit írnak róla, aki írt róla, messze nincs annyira képben a zenével, mint aki játssza. Ez a filmre is igaz: majd én eldöntöm, hogy tetszik-e vagy sem ;)


Hahal :) Miért ne írhatná le bárki a saját véleményét egy kritika alá? És ki mondta, hogy a véleményünk egyetemes igazság. Amit ÉN írtam, az az ÉN véleményem. Senki nem várja, hogy bárki megváltoztassa a SAJÁT véleményét. Koroknai Balázs leírta a sajátját és mi a többiek is leírtuk a SAJÁTUNKAT. Ezért csináltak ide nekünk ilyen szép komment szekciót. Csak azt szabad leírni, ha egyetértünk? Vagy azt se? Amúgy tényleg nem kizárólag a kritika alapján veszek zenét, de egy általam elismert kritikus írása nagy segítség tud lenni, hogy a sok szemét közül könnyebb legyen megtalálni a gyöngyszemeket.
Idézet
 
 
-4 #24 Pista 2017-05-23 13:03
Ma még senki se mondta ide, hogy Ulrich nem tud dobolni? :D ... Ugyan már gyerekek! Olyat nem mondhattok hogy 'szar', max azt, hogy 'nekem nem tetszik'. Nem is tudom, ki képes azt gondolni magáról, hogy egyetemesen kijelenthet ilyet és aztán elvárja, hogy akinek tetszett, az változtassa meg a véleményét?! Semmi értelme annak, amit itt műveltek. ...Lemezt se az alapján veszek, hogy mit írnak róla, aki írt róla, messze nincs annyira képben a zenével, mint aki játssza. Ez a filmre is igaz: majd én eldöntöm, hogy tetszik-e vagy sem ;)
Idézet
 
 
+2 #23 norbonc 2017-05-23 07:46
White Sunday idézte: "...a régi filmek félelmetes, nyomasztó hangulatát nem hozta....".
Ez a momentum az,amitől már alapból nem hozza az ALIEN-szintet.
Idézet
 
 
+1 #22 queensryche999 2017-05-22 21:23
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Na, megnéztem. Nem jó sajnos, és igen, óriási ziccereket hagy ki a Prometheushoz képest is.


A prológushoz képest (https://www.youtube.com/watch?v=yKRb4KtZVDE) én sem pont erre számítottam. A moziból hazafelé a cselekményt pörgettem, próbáltam felidézni mindent és végül arra jutottam, hogy minden hibája ellenére sem rossz. Igen, csalódtam, ahogy szerintem sokan, akik a mérnök-szál kibontását várták szemben egy xenomorph vs. legénység filmmel. Az android szerepe és jelentősége túlságosan nagy. A koncepció ezen részét nehezen tudtam elfogadni. Ugyanakkor a bevezetővel együtt keretes szerkezetben nézve meg tudok békélni vele. Egy teremteni akaró, a teremtőjét megvető android műve. A címe mindenesetre inkább ez kéne legyen: Alien: David.
Idézet
 
 
+3 #21 White Sunday 2017-05-22 20:14
Tini horror-vígjáték szint, amibe Michael Fassbender segítségével valamiért beleerőszakolta k némi művészfilmes hangulatot. Csak tudnám, hogy miért. Folyamatosan feláldoznak minden ésszerűséget, hogy a sztori eljusson oda, ahova juttatni szeretnék. Semmi baj Michael Fassbenderrel, biztos jó színész, de ezen a filmen rengeteget rontott. Feleslegesen túljátszotta a karaktereit. Nagyon messze volt ez egy jó sci-fi horrortól. Egy másodpercig se volt izgalmas, félelmetes, az elejétől nevetésre ingerelt a sok bénázás. Sem a régi filmek félelmetes, nyomasztó hangulatát nem hozta, sem a Prometheus szárazabb világát. Számomra ez az első rész vígjáték remake-je. Nem mondom, hogy rettenetes, de egyik korábbi résznek sem ér a közelébe sajnos.
Részletekbe nem megyek bele, mert Szálasihónaljsz őre remek felsorolást készített.
Idézet
 
 
#20 cápaidomár 2017-05-22 10:20
Hűha... Lehet várok inkább, mint az Öngyilkos osztagnál, noha arról tudni lehetett, hogy jó szar lesz.
Idézet
 
 
+6 #19 Valentin Szilvia 2017-05-22 07:17
Szintén tegnap néztem, és sajnos csatlakoznom kell Ádámhoz, tényleg nem jó. :(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.