Can’t Find The Brakes címmel jelent meg november 3-án a Dirty Honey második nagylemeze. A zenekar márciusban Budapesten is fellép.
A brit death metal banda áprilisban érkező, The Tide Of Death And Fractured Dreams című albumával hozzánk is ellátogat május 4-én az Analog Music Hallba, hogy egy felejthetetlen metal bulival örvendeztessék meg a rajongókat. Az Ingested társaságában érkezik a Fallujah, a Vulvodynia és a Mélancolia is.
Yungblud napjaink egyik legizgalmasabb előadója. A csupán 26 éves énekes-dalszerző zenéjén keresztül képes megszólítani teljes generációját, hangot adni az ő problémáiknak, örömeiknek és vágyaiknak. Yungbludot korábban a Sziget Fesztiválon csíphettük el, most pedig első önálló magyarországi koncertjére készül június 9-én a Budapest Parkban a Live Nation Magyarország szervezésében.
A sok milliós online hallgatottsággal bíró, több mint 20 éve alapított Delain tavaly robbant be ismét, Dark Waters című új lemezével, és megújult tagsággal. A holland szimfonikus metal zenekar hamarosan Budapesten is fellép: január 27-én játszanak a Barba Negra Blue Stage-en, a svájci Illumishade társaságában.
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit turnéja után április 23-án az Akvárium Klub színpadát is megrengeti.
A Green Day minden idők legkelendőbb punkzenekara a világon, több mint 75 millió eladott lemezzel és 10 milliárd streammel. A négyszeres Grammy-díjas zenekar január 19-én visszatér vadonatúj, Saviors című lemezével, 16-án pedig egy exkluzív album-listening bulin már megjelenés előtt meghallgatható az anyag.
Tavasszal Budapesten lép fel a Cattle Decapitation. A zenekar új albumát, a Terrasite-ot mutatja majd be a Barba Negrában.
Szeptember 15-én jelent meg Corey Taylor második szólóalbuma. A Slipknot és a Stone Sour frontembere Budapesten is fellép a CMF2 turnéja keretében.
A Black Foxxes Mark Holley zenekara, ő írja a banda érzékeny és sötét dalait indie-rockba és grunge-ba burkolózva. Őszinte, gyakran betegség vagy a zord környezet által ihletett dalaikat nemcsak egyre növekvő közönségük, de a zenei sajtó is gyakran méltatja, hamarosan érkező negyedik albumukat pedig élőben is meghallgathatjuk, a Black Foxxes ugyanis február 18-án a Dürer Kertben is bemutatja azt.
A Seafret sajnos a teljes őszi turnéját elhalasztotta családi okokra hivatkozva, most azonban karácsonyhoz közeledve bejelentették az új dátumokat, így nekünk sem kell már sokat várnunk a srácok visszatérésére, hogy végre mi is kirándulhassunk egyet az új albumuk által megalkotott Wonderlandben, az érzékeny és álmokkal teli világukban április 25-én, a Dürer Kertben.