A Korogba először az 1997-es Szigeten botlottam bele. Öreg este van, lófrálok éppen a Wanted színpad körül, amikor hirtelen rákezdik. Né, mondom, az ott a Lukács Dávid, aki egyik fülén fejhallgatóval, takkjelre nyomja az ütemet, koncerten, éjjel egykor, huszonhét lézengő egyetemistának, jórészt félrészegek, a szerencsésebbje egészen az. Hiába, az elkötelezettség, a zene iránti feltétlen tisztelet, meg ilyesmi.
De várjunk csak, mondom, ez nem a Wanted zenekar, akkor mit csinál itt, biztos kisegít, vagy nem is, inkább biztos nem ő az, nyilván hallucinálok, a Szigeten megesik az ilyen. De ekkor még nem tudom, hogy a Lukácsnak igenis van saját zenekara, illetve persze nem csak az övé, Péter, Krisztián, Balázs is mind itt nyomják, főállásban, tök jól nyomják különben, hangos, komplex, halálprecíz őrület, a csapat fő erőssége mégis Simon Gábor, ez a megnyerő külsejű, szemüveges, dühöngő vadállat, üvölt, acsarog, minden, ami kell, a harmadik szám tájékán elszánt megjelenését tovább súlyosbítja szemüvege elvesztése miatt fellépő enyhe tekintet-fókuszálási problémája. "Egy nap és ma", 97 legjobb metalnótája, és pont, az a tébolyult kórus, istenem... A koncert után nyomban a zsibvásár felé veszem az irányt, közben felrúgok két óvodást és egy terhes anyát, nem érdekel, nekem kell az a demó, vagy kazetta-EP, vagy tudomisén, Corpus Kriszti, ez a címe, azt mondták, lelki szemeimmel már látom, hogy a rohadék szigetlakók mind egy szálig elkapkodják, míg én itt töketlenkedek, de nem, van még, és pont olyan jó, mint vártam, mondjuk a Jaldabaoth-ot lehagytam volna róla, de különben hibátlan.
Ez volt két és fél éve, ez is jellemző, hogy egy ilyen klasszis bandának ennyit kell várnia egy normális lemezszerződésre, ráadásul a Bahia... na mindegy, nem mondok semmit, a Leukémia tíz évet várt, bele is pusztult kicsit, ehhez képest még örülhetünk. Különben is, ilyen színvonalas kiadványt rég láttam itthon, kezdve mindjárt a borítóval, illusztrációként legyeket látunk légypapírra ragadva, gyönyörűen fényképezve, álljon itt a borítóterv készítőinek neve: Domján Gábor és Lukács Dávid, már megint, komolyan, egyre jobban bírom a srácot, és ezt most nem dedikált dobverő reményében mondom, hanem grátisz. A szövegeket és egyéb információkat az esztétikus káosz jegyében Keszei Krisztián gitáros írta a borítóra, bal kézzel, bekötött szemmel, trapézon lengve.
Zeneileg maradt a megszokott irány, a Helmet/Leukémia hatásokat mutató, végletesen durva komplexitás, ám a Dream Theater-hez hasonló progresszív bandák "minél több hangot minél rövidebb idő alatt" törekvése helyett itt a tempóváltások halmozása a rekordkísérlet célja, nekem ez valahogy szimpatikusabb, nem tudom, miért. Az "Egy nap és má"-hoz hasonlóan azonnal ható témát nem hallok ugyan a lemezen, de azért a "Néhány" (második szám) refrénje pár hallgatás után már komoly hátborzongást okozott nálam. "Meglátod a lábnyomát/Törött bordáid között", ez olyan szép, hogy mindenképp le kellett írnom, a "Csao-mao"-ban (harmadik) pedig azt üvölti Gábor, hogy "Ikoza-hedron! Ikoza-hedron!", a szövegek különben az ő művei, nem egy egyszerű eset, az látszik már ebből is, későbbiekben pedig ezeknél már csak súlyosabb dolgokat hajlandó a szájára venni. Nyilván mindenkivel előfordult már, hogy egy dalt hallgatva röhögni kezdett: "Jé, tisztára úgy hallottam, mintha azt mondta volna, hogy...", aztán a szövegkönyvet fellapozva megnyugodott, csak félrehallás volt, namost, ilyen feloldozás itt nincs, ha valahol azt hallod, hogy "Gondoljuk lelkünk oszlopait/Két nap tüzébe kötve", akkor az úgy is volt, szó szerint. Nem vagyok ugyan meggyőződve arról, hogy ezeknek a szavaknak így, ebben a sorrendben (vagy akár bármely más sorrendben) volna értelmük, a Leukémia szövegeibe például hamarabb sikerült jelentést magyaráznom, de ez nem von le semmit az értékükből. Végül is, furcsább dolgokkal is találkozott már a varrógép a boncasztalon.
Egyedül a hangzással nem vagyok maradéktalanul elégedett, hazai szinten ugyan rendkívül vastag és harapós, de kissé túl kásásnak érzem, ezek a témák szinte sikoltanak a Prongosan csilingelő tisztaságért. Hallottam egyébként a lemez anyagát próbatermi verzióban, ott valahogy sokkal tisztábban elkülönültek a hangszerek, mégis megmarad a Korogra jellemző intenzitás. Legközelebb egy koncertlemez jó megfejtés lenne, szerintem.
