Shock!

Amíg nincs új Tool, jó lesz az A Perfect Circle - gondoltam az ezredforduló környékén. Aztán lett új Tool, de ott maradt a kedvencek között a Circle is. Amíg nincs se új Tool, se új A Perfect Circle, addig jó lesz a Puscifer – gondoltam 2007-ben, aztán meghallgattam a „V" Is For Vaginát. Alig egy órával később undorodva hajítottam jó messzire, és azóta is mindösszesen egyszer vitt rá a lélek, hogy meghallgassam (hasonló sikerrel jártam). Abban a lemezben semmi, de semmi fogódzót nem találtam, egyszerűen csak idegesített az egész, annyit éreztem csupán, hogy Maynard James Keenan a lehető legmesszebbre szeretne futni a számára minden bizonnyal már túl terhes felhajtás elől, ami a Tool nem sokkal előtte megjelent 10,000 Days-ét, az azt követő koncertkörutat, meg az egész kultstátuszt kísérte, amiben a zenészek immáron sokadszorra (és valószínűleg immáron végleg) találták magukat. Értettem a dolgot, csak éppen befogadni nem voltam képes – humoros próbált lenni, de a legkevésbé sem szórakoztatott, művészkedni akart, de egy blöffnek tartottam.

Na, van új Puscifer, milyen fasza nekünk, mi a fenének nem állnak már neki inkább az új Toolnak, hiszen a szokásos öt év pauza is eltelt már? – gondoltam egy hete keserűen, de aztán úgy véltem, csak adok még egy esélyt nekik, egy utolsót, aztán azt is elfelejtem, hogy valaha hallottam felőlük. Na persze, csak épp nem sokkal később akkorát koppant az állam a padlón, hogy az alattunk lévő lakás mennyezetét azóta is renoválják. Mert hogy ez a Puscifer baromira nem az, ami korábban volt. Az első lemez idején Maynard és társai dugós puskával lődöztek bele a vakvilágba, most meg már gránátvetővel lőnek pont a képünkbe. Kezdjük ott, hogy a hangzás valami tökéletes, nem tudom kevésbé hozsannázó jelzővel illetni. Ahogy beindul a nyitó Tiny Monsters kábító elektronikája, már hallani, hogy itt minden hangszer/kütyü a helyén lesz, és MJK hangja is olyan tiszta, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Aztán hogy ez most dub, trip-hop vagy egyéb csoda, tudja a fene, de az tuti, hogy bejön, egyszerre pihentet és felráz. Pláne a következő Green Valley, ami számomra a lemez legjobbja. Csodálatos, pókhálószerűen finom szépséggel kezd (különösen a majd minden dalban szereplő Carina Round énekesnő fátyolos hangjának köszönhetően), amit a szám felénél a Pusciferhez képest ultrasúlyos, Nine Inch Nails-es zúzda tép foszlányokra.

Ez a változatosság később is megmarad, a Monsoons ismét egy elektronikus, utaztatós tétel (asszem, ambientnek mondják a művelt zenetudók az ilyet), na az ilyesmitől nem ugrok a Holdig örömömben, de itt még ez is tetszik, annyira szépen, tisztán szól. Ikertestvérei lesznek később a nyilván címükben sem véletlenül egymást idéző fél-akusztikus, fél-loopos Horizons és a lemez végén elhelyezkedő, kísértetiesen gyönyörű dallamokkal ellátott Oceans, nekem a háromból ez utóbbi tetszik a legjobban. Közbeékelődve pedig olyan tételek gyalulják le agyunkat, mint a konkrétan A Perfect Circle-ös Telling Ghosts, a szögletességet Tool-os énekdallamokkal oldó Toma (ez, kérem szépen atomjó!), vagy épp a klipesített, indusztriál gyöngyszem Man Overboard, amiben ismételten markáns NIN hatás üti fel borzas fejét, persze nem véletlenül, hiszen itt reszel az ex-NIN-es Alessandro Cortini is. És mi is van még? Ja, igen, hipnotikus utazás jó hat percen keresztül (The Rapture), egy meggyalázott countrytémára épülő vidám zenei fricska (Conditions Of My Parole), a végére teljesen fékevesztetté váló gyengéd The Weaver és a Tumbleweed képében zárásnak egy szintén elég countrys téma (amiben még bendzsó is felbukkan), erről leginkább a Black Mountain ugrott be, amit meg amúgy is imádok. Úgyhogy örültem.

Mint ahogy az egész lemez alatt, mert Maynard végre ismét valami értelmeset művelt. Sutba dobta az első Puscifer lemezen (és még azelőtt) kipróbált, pojácáskodásba hajló komédiázást, a túlzott öncélúságot, és hasonlóan tehetséges és motivált társak garmadáját maga mellé gyűjtve (a felsoroltakon kívül még baromi sokan voltak, pl. a jelenleg APC-ös Matt McJunkins basszer és Jeff Friedl dobos, vagy az ex-Primus tag Herb, hogy Keenan fiát, Devot már tényleg csak érdekességként említsük) egy kaleidoszkóp-szerűségében is egységes, és mindenekelőtt jó lemezt tett le az asztalra. Amíg nincs új Tool és új A Perfect Circle sem, addig jó lesz a Puscifer. De úgy néz ki, még jóval utána is.