Shock!

A félreértések elkerülése végett: a QvA kifejezés nem arra utal, amire olvastán könnyedén asszociálhatunk – persze rossz az, aki rosszra gondol – hanem a Questions versus Answers elnevezés rövidítése. Ami pedig nem más, mint egy 2005-ben életre hívott zenei projekt, voltaképpen egy főleg zenészekből álló baráti kör, melynek mozgatórugója a kissé furcsa elnevezésű eDY bOY, aki egyébiránt Kollár Ádám néven került bele a születési anyakönyvbe.

Ádám minden jel szerint igazi zenefanatikus arc, aki időt, pénzt és energiát nem kímélve munkálkodik azon, hogy zenei elképzeléseit minden kötöttségtől mentesen, ha kell, bármilyen támogatás nélkül megvalósítsa. Igazi DIY dologgal állunk itt tehát szemben, de a politikai szakzsargont kölcsön véve akár azt is mondhatnám, hogy esetükben a civil társadalom hallatja a hangját.

Amire is első ízben 2005-ben került sor, a csoportosulás akkori produktumához azonban nem volt szerencsém, az igazat megvallva, még csak nem is hallottam róla. Akkor is, és ma is elsősorban Békés megyei csapatok (Angertea, MZ/X, Hangyák, Nasmith) jelentették a QvA magját, akikhez azóta egy-két újabb, szintén dél-alföldi formáció is csatlakozott, mint például a bemutatkozó lemezét a közelmúltban megjelentetett szegedi Salvus. A zenekarok egyébiránt nem saját szerzeményekkel vannak jelen, hanem – ha jól értem a koncepciót, ennek részletezését ugyanis a kísérőlevél nagy szerényen mellőzi – valamennyi dal alapja Ádámtól származik, és ehhez tették aztán hozzá a barátok a saját dolgaikat. A felvételek pedig – szintén haveri alapon – a békéscsabai Song-Song Stúdióban kerültek rögzítésre, bár a kísérőlevél szerint a korong még nem a végleges keverést tartalmazza. Ez sajnos nagyrészt hallatszik is rajta, sokszor aránytalan, rossz megszólalású a dolog, bár az is igaz, hallottam már sokkal rosszabbakat is. Meg egyébként is, egy ilyen (nem pejoratív értelemben vett) félamatőr produkcióra nem elegáns ugyanúgy tekinteni, mint a nagy pénzekért felvett, vérprofi lemezekre, úgyhogy efölött nagyvonalúan hunyjunk is szemet.

Az ars poeticának is felfogható, a résztvevő csapatokat felsoroló, és Ádám igen erősen hunglish jellegű szövegmondása, valamint a refrénben halható, jobbára hamis ének miatt – sajnos az ének mindvégig az Achilles-sarkát fogja jelenteni a produkciónak - elég gyengécske Intro után egyik kedvenc hazai csapatom, az Angertea következik a Beggerz című dallal. A szám akár a Rushing Towards The Hateline-on is rajta lehetett volna, tehát már erősen a keménykötésű Teát mutatja, markáns és kimondottan jó kezdés, a végén hallható „Baszd meg!" elbúcsúzás pedig igen bájos. A Hangyák és Nasmith tagokkal előadott, lágyabb húrokat pengető Dísztörpe húzós, de dallamos modern metalját sajnos jócskán lerontja az ének, és a gyenge szöveg, de a szintén Hangyák tagokkal előadott To Leave A Place I Used To Call Home hárdkór alapú gyalulása lazán kiköszörüli a csorbát. Összességében is megállapítható, hogy a brutkóbb tételek jobban sikerültek, mint ahol inkább a dallamoknak kellene dominálniuk.

A Salvus felének (Pötörke Zoli énekes/basszeros és Kokavecz Andris gityós) közreműködésével előadott dallamosan nyitó, majd szépen bekeményítő Bizonyosság a korong egyik legprofibb darabja, ami ráadásul talán a legjobb hangzással is bír. Zoli ismét megmutatja, hogy egyre jobb énekesé válik, már csak azt a modoros énekstílust kellene levetkőznie, ami sajnos a Minden kezdet lemezen is tetten érhető. Pedig régen mintha nem lett volna rá jellemző az ilyesmi. A változatosság kedvéért ezt követően a teljes Hangyák zenekar adja elő az Ez itt a földet, ami szintén egy keményebb tétel, viszont a középrészében teljesen meglepő módon magyar népzenei motívumokat játszik egy hegedű. Ezt nem vártam volna, de egyáltalán nem rossz!

Ez után azonban két olyan tétel jön, amikkel nem tudok, de nem is akarok mit kezdeni: a Dear pattogó diszkóritmusa, és behízelgő énektémái kimondottan idegesítenek, a Szittyó-vadászok minimál riffre épülő rap metalja pedig egészen egyszerűen gyenge. Pláne úgy, hogy a szövegből alig érteni valamit. Az MZ/X egyszerre zaklatott, kiábrándult és pszichedeliába hajló Innen el-je viszont számomra a lemez legjobbja, Gajda Matyi csuklóból hozza a korong legpofásabb gitárszólóját. Nagy kár, hogy Köbükiék eddigi két lemezükkel (Jelentkezik, Nulla kettő) nem nagyon jutottak sehová.

A későbbiekben hallhatunk még a végére hangulatosan felgyorsuló dallamos merengést, amiben a dalos pacsirta a magas tartományokban sajnálatos módon jócskán túlvállalja magát - nagy kár érte, mert egész pofás darab lenne (Your Words), aztán meglepően kellemes, ráspolyos énekkel (na végre!) előadott, modern köntösbe öltöztetett boogie-t (Black Jack), meg némileg kapkodós, de azért bőven hallgatható instrumenstrualizációt (Chaos Professor). A szintén békés megyei Mayday Inc. által előadott Fade Away az összetettebb számok közé tartozik, szikár riffelés, megtekert szóló, leállós középrész, mindent egybevéve korrekt darab. A lemez végén pedig két szerelmetes dalocska található: a Nasmith tagjai által előadott Te vagy minden az én ízlésemnek túl alteros, de még inkább túl limonádé, a záró Hungarian Szerelmes Dal meg egész egyszerűen szürke, mint a magyar marha, csak a kissé John Frusciantét idéző hányaveti gitártéma érdemel belőle külön említést. Ráadásul mindkét dalnál ugrik az írott CD, ami nem sokban növeli meg a művek élvezeti értékét.

Ez tehát a QvA Projekt: egy 35 ember munkáját összefogó, mindenképpen szimpatikus kezdeményezés, néhány igazán jó (és elég sok átlagos) dallal, amelyek esetében a kivitelezés persze bőven lehetne jobb is - az énekre legközelebb azért tényleg jobban oda kéne figyelni, srácok, mert ez így sokszor nagyon kevés! Többnyire érdekes, szerethető anyag ez, amiről te magad is meggyőződhetsz, ha meglátogatod a http://www.qvaprojekt.hu/ oldalt, innen ugyanis minden szám letölthető. Rajta hát!