A francia, bordeaux-i csapat olyan demót küldött nekünk, amely hangzásában, zenei színvonalában a magyar lemezeket is kenterbe csapkodja. A zene progresszív rock, amúgy Spock's Beard módra (legalábbis ez ugrik be leginkább őket hallgatva), de a legjobban azon hökkentem meg, hogy az otthon, számítógépek segítségével rögzített felvétel milyen szépen, tisztán szólal meg.
Oké, nem Pantera izomzattal bíró gitárok és ultraütős dobok szaggatják szét a hangfalakat, mégis arányos, igényes a sound, minden hangszer érthető, arányos. Még 2002-ben kezdődtek a felvételek, aztán majd' egy évet kevergették a sávokat otthon - de megérte a türelem.
A csapat ultra-igényes, nyomtatott promo-füzetkéje (halllóóóóóó, demós zenekarok, teccenek figyelni???) részletesen elmeséli a zenekar történetét, és bár a Liquid Tension vagy a Dream neve szerepel náluk hatásként, én mégis kicsit régebbi, Spock's vagy Marillion hatásokat vélek felfedezni a prog rock és prog metal határmezsgyéjén mocorgó zenéjükben.
Amellett, hogy a szerzemények mindegyike instrumentális, mégsem fullad unalomba egyik sem, de nem is lesznek szájbarágósan matekosak. Ezek a srácok (és lány, mivel a bőgős bizony XX kromoszómákkal rendelkező nőstény egyed) mind mesterei a hangszereiknek, nem csak kísérnek, de a szó legnemesebb értelmében játszanak. A kettes track (Paradoxe) egyik gitárszólója például általam eddig nem hallott furcsa nyújtásokkal ejt ámulatba, Alex Andrini kezében ott van Petrucci, Vai és Satriani, de még valami más is amit egyéniségnek neveznek. Matthieu Huck főleg zongorás kíséreteket alkalmaz, de felbukkannak modernebb, sampleres megoldások és furcsa űr-részek is amik tovább színesítik az összképet. Az Indian world music-jellegű hangszerelése szintén kiválóan el lett találva. Béa Amani bőgős-kisasszony és Bruno Felloneau dobos okos, lüktető alapokat szolgáltatnak a folyamatosan változó hangulatú dalokhoz, de ők is nem egyszer ragadtatják magukat szólisztikusabb megnyilvánulásokra.
Dalokat nem is lehet egyértelműen kiemelni, mivel mindegyikükben egyaránt előfordulnak húzósan pörgős és nyugis, elszállós részek. A demo egésze egy nagy feltartott hüvelykujj a progresszív zene létjogosultsága mellett, igenis, lehet ezt önismétlés, túljátszás és matekmánia nélkül játszani, örömből, nekünk. Ha lemez lenne, kilenc pontot kapna, de demóként ez úgy százkilenc pontot ér.
