Ma már nem számít elszigetelt esetnek, hogy magyar előadó külföldi kiadóhoz szerződjön, arra azonban mégis sokan felkapták a fejüket, amikor a közelmúltban egy fiatal magyar gitáros, Jónás Tamás megállapodott a Steve Vai érdekeltségébe tartozó Digital Nations labellel. A saját bevallása szerint Petrucci, Satriani, Vai ihlette instrumentális gitárzenében utazó muzsikus második teljes nagylemeze, a Timeless Hour máris hozzáférhető a világ minden táján, ennél jobb apropóra pedig nem is volt szükség ahhoz, hogy beszélgessünk egy kicsit Tamással.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Favored Nationsszel, majd a Jam Track Centrallal? Mit éreztél először, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy létrejöhet köztetek az együttműködés?
Nagyon izgalmas és örömteli hónapok vannak mögöttem. A történet azzal kezdődött, hogy idén tavasszal kaptam egy emailt a Favored Nations digitális terjesztéssel foglalkozó divíziójától, a Digital Nationstől. Azt írták benne, hogy az eddigi zenéim alapján fantáziát látnak bennem, és volna-e kedvem ahhoz, hogy a Digital Nations végezze a készülő új lemezem, a Timeless Hour nemzetközi terjesztését, azaz az internetes zeneboltokba, iTunes-ra, Amazonra és a létező összes hasonló digitális zenei portálra való eljuttatását. Azt hiszem, mondanom sem kell, mekkora volt az örömöm, úgyhogy miután a részleteket és feltételeket is megbeszéltük, aláírtam a szerződést. Utána elkészült a kiadó honlapján a saját oldalam, mindenféle multimédiás tartalommal, interjúval, fényképekkel, jó érzés volt a dolgok sűrűjébe kerülni. Az ilyen pillanatok nagyon sokat jelentenek számomra, hiszen ezzel a szakma csúcsa közeléből érkezett visszajelzés arról, hogy jó úton haladok, és amit csinálok, arra van igény. A Jam Track Centralt pedig én kerestem meg nyáron. A működésüket évek óta figyelem, hiszen zseniális gitárosokkal dolgoznak, élükön az utolérhetetlen Guthrie Govannel, aki a Jam Track Central (akkori nevén Bluesjamtracks) videókkal kezdte meg a diadalútját. Addig is már sokan ismerték, hiszen az Asia gitárosaként is szerepelt évekig, de a Jam Track Central-féle videói jelentették számára az áttörést. Alex Hutchings, a másik angol fúziós gitárfenomén is itt készíti a gitár-anyagait, és a Jam Track Central stúdiójának vendége volt már Zakk Wylde, Paul Gilbert és Joe Satriani is, akik szintén készítettek részükre felvételeket. Úgyhogy azt gondoltam, teszek egy próbát, hátha kedvező visszajelzést kapok. Elküldtem nekik egy promó-anyagot, és szinte azonnal válaszoltak is, hogy tetszenek nekik a dolgaim, és csatlakozzak hozzájuk. Ez egy újabb felejthetetlen pillanat volt, hiszen ez már a második olyan jel volt néhány hónapon belül, amely arra utalt, hogy jó felé haladok. Az előttem álló út még igencsak hosszú, szeretnék még nagyon sokat fejlődni, úgyhogy ezek a felkérések hihetetlenül sok energiát és motivációt adnak nekem a következő évekre.
Mit jelent számodra, hogy ilyen neves cégekkel dolgozhatsz együtt, és milyen lehetőségeket nyit meg előtted ez a gyakorlatban? Milyen eredményeket szeretnél elérni, és mi az, ami nagyjából reális célkitűzésnek tűnik mondjuk egy-két éven belül számodra nemzetközi vizeken?
A Favored Nations/Digital Nations és a Jam Track Central is az élvonalat képviseli, és így a legfontosabb célom csakis az lehet, hogy a felém irányult bizalomnak megfeleljek, és minél magasabb szinten végezzem a feladataimat. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor itthon is és külföldön is sokan megismerhetik a lemezeimet, a 2009-es Sharp Guitars From A Flat Planet bemutatkozó szólólemezt (amelyet többek között a Jam Track Central terjeszt), és a most megjelent Timeless Hourt is, amely a Digital Nations terjesztésében érhető el. Magyarországon a HammerWorld hálózatában kapható a CD. Úgy érzem, hogy mindkét lemez olyan zenei világot kínál, amire nagy kereslet van, sokan szeretnek ilyen zenét hallgatni. Nagyon jó érzés olyan emaileket kapni, hogy valaki reggel Manchesterben felül az elővárosi vonatra a munkahelye felé, és az én számaim adják meg neki a reggeli energialöketet. Máris látom, hogy mennyire megnyitja a kapukat előttem az a tény, hogy ilyen kiadók állnak mögöttem, a zenei rádiók, zenei hírportálok és zenei magaziok, blogok is nagyon érdeklődnek, és az első visszajelzések nagyon pozitívak. A következő egy-két évben szeretném megvetni a lábam az instrumentális gitár élvonalában, szeretnék gitároktató-anyagokat készíteni újságok számára (ez az út már el is kezdődött, mivel Troy Stetina új gitármagazinjában már meg is jelent az első gitár-anyagom), és szeretném, ha sok embernek szereznék a zenémmel örömteli perceket. Vagy inkább órákat, a Timeless Hour címre utalva. Menet közben fog igazán kiderülni, hogy mi minden alakulhat még ki, úgyhogy remélem, hogy ez még csak a kezdet.
Tudsz arról valamit, hogy személyesen Steve Vai mennyire szól bele a kiadója ügyeibe?
Amennyire tudom, és amennyire belelátok, személyesen ő foglalkozik a fő Favored Nations sztárok dolgaival, akik a világ elismerten legjobb gitárosai közé sorolhatók. Ide tartoznak Steve Vai saját lemezei, Andy Timmons, Tommy Emmanuel, Eric Johnson és a többi gitárlegenda anyagai. A Favored Nations komoly kiadó, sok emberrel, így a digitális divíziónak, amelyik az én lemezemet terjeszti, külön vezetője van, aki tudtommal szinte napi kapcsolatban áll Steve-vel.
Miben tér el az új lemez az előzőtől, és körülbelül mennyi idő alatt állt össze az anyaga?
Az első nagy különbség az, hogy ez a lemez nagy örömömre nemzetközi produkció lett, és ez nem csak Steve Vai kiadójára vonatkozik, hanem a szereplőgárdára. Jó néhány nagy kedvencem vendégszerepel az albumon: Brett Garsed, Andy James, Troy Stetina, Mattias IA Eklundh, Marcel Coenen (Sun Caged), Mats Haugen (Circus Maximus) és Thorsten Koehne (Eden's Curse) gitározik, az ex-Dreamscape énekes Mischa Mang háttérvokált énekel egy számban, és a zseniális észt billentyűs Sergey Boykov játssza a zongora- és szintiszólókat. A másik nagy különbség, hogy az új lemez, a Timeless Hour, egy rövidebb időszak zenei tükörképe, azaz a lehető legaktuálisabb pillanatfelvételt adja rólam. A két évvel ezelőtti Sharp Guitars From A Flat Planet esetén számos régi ötletemet is beépítettem és felhasználtam, mert ott kifejezetten a stílusok keveredését, egy teljeskörű zenei bemutatkozást tűztem ki célul. A Timeless Hour számai emellett egy egységes koncepciót alkotnak. A lemez nem kimondottan konceptalbum, de ha valaki végighallgatja - a címéhez illően valóban egy óra, sőt, még pár perccel több is -, akkor egy lazábban összefűzött, de ettől még jól megragadható történetet követhet végig, amely az életünkben állandóan felbukkanó ellentmondások és ellentétek világát járja körül. A cím is erre utal. Mivel a lemez instrumentális, ezért a zenén kívül még a számcímek tudnak támpontot adni a történet követéséhez. Zeneileg is sikerült csapdába ejtenem az ellentétet: a lemez egyszerre nagyon egységes és letisztult, és mégis nagyon változatos és sokarcú. Hogy ez hogyan lehetséges? A kérdés jó, és csak azt tudom rá válaszolni, hogy ez volt a cél, és úgy tűnik, szerencsére sikerült is megvalósítani. A dallamos rocktól a hard rockon és a progresszív metalon keresztül a bluesig és az atmoszférikus, elszállós, nyugalmas zenei világokig mindenféle stílus kedvelői megtalálhatják benne a kedvenc részeiket, miközben felfedezhetnek maguknak olyan új zenei hangulatokat is, amiről eddig nem talán is tudták, hogy ezt is szeretik.
Milyen módszerrel írod a dalaidat?
A legjellemzőbb az, hogy először a ritmusgitár-témák születnek meg. Sokszor teljesen hirtelen jön az inspiráció, és érzem, hogy most valami erős témát kaptam el. Ezt gyorsan felveszem, és utána még lenyomva hagyom a Record gombot, mert nem ritka, hogy az első ötlet kézenfogva hozza magával a leendő szám folytatását is. Előfordul, hogy annyira kerek dolgok ugranak elő, hogy később egy hangot sem kell módosítanom rajta, úgy jó, ahogy van. Ha az akkordmenet és a riffek megvannak, akkor a hangszerelés kezdődik, hogy elkészüljön egy házi demó, amire ki lehet már találni a fő szólódallamokat. Az utóbbi években a saját lemezek mellett sok számot készítettem felkérésre, és az az eset is gyakori volt, hogy a fő zenei világ már megvolt, és a gitársávokat kellett kitalálnom és feljátszanom a számokhoz. Ez teljesen más megközelítést kíván, hiszen bele kell helyezkedni egy másik zenész világába, és kitalálni az ideillő folytatást. Ezt a munkamódszert is nagyon szeretem.
Mikor és kiknek a hatására kezdtél el gitározni?
Gimnazista korom kezdetén kaptam az első akusztikus gitáromat. A döntő lökést egy jól sikerült gimnáziumkezdő gólyatábor volt, ahol hemzsegtek a gitárok. Előtte már korábban is évek óta olyan zenéket hallgattam, ahol a gitárnak kulcsszerepe volt. Akkoriban a Pink Floyd tette rám a legnagyobb hatást, David Gilmour gitározása teljesen lenyűgözött. Legalább ilyen elsöprő erejű volt, amikor először hallottam Gary Moore-tól a The Loner című számot. Mindkét gitárosra nagyon jellemző a hosszan szárnyaló hangokból álló, sok érzelmet közvetítő gitárjáték ötvözése a technikával, így egyértelmű volt, hogy én is ezen az úton indulok el. Mivel Gilmour egy bordó-fehér Fender Stratocasteren játszott akkoriban, ezért végigkutattam jó néhány hangszerboltot, és végül találtam egy olcsó Stratocastert, amely ugyan bordó helyett postaládapiros volt, de a fehér rész az tényleg fehér volt, így az akusztikus gitárt egyre inkább félretettem, és ez az új szerzemény lett sok éven át a kedvenc gitárom. Pár évvel később ismertem meg Satriani, Vai és Malmsteen játékát, és elvarázsolt az a fölényes technikai tudás, amivel ezek a gitárosok rendelkeztek. Így ezt követően nagy erőkkel fejlesztettem én is a technikámat, rengeteget gyakoroltam, és napról napra jobban éreztem, hogy a zenélés az én utam.
Sok olyan vélekedéssel találkozni manapság, hogy az instrumentális gitárzene már rég túl van a zeniten, és sok újat igazából nem lehet hallani a hasonló stílusú lemezeken. Te mit gondolsz erről?
Az valóban igaz, hogy sok szempontból a '80-as évek jelentették a fénykort az instrumentális gitárzenében. A Shrapnel Recordsnál szinte havonta jelentek meg olyan új arcok, mint Malmsteen, Greg Howe, Jason Becker, Tony MacAlpine, Paul Gilbert, Vinnie Moore. Én úgy látom, hogy az utóbbi években megint forradalom zajlik a gitározás terén, és hihetetlenül izgalmas korszakban vagyunk. A forradalom több síkon is zajlik. Egyrészt a hét- és nyolchúros gitárok rohamos elterjedését tapasztalhatjuk. Én is mindkét lemezemen használtam héthúros gitárokat, és ez tényleg új dimenziót tud adni a zenének. Másrészt újfajta technikák továbbfejlődését és új felhasználását láthatjuk, mint például a régóta ismert, de manapság szinte újjászületett hibrid pengetés vagy a többujjas tapping esetében. Harmadrészt pedig a YouTube által az eddig felhalmozott rengeteg tudás hirtelen teljesen hozzáférhető lett, úgyhogy aki manapság tizenévesen elkezd gitározni, és a tehetsége mellett a kitartása is megvan, az hamar azon a szinten találja magát, ahol húsz éve a legnagyobbak voltak. A legendás '80-as évek technikája és színvonala ma belépő szintnek számít. Tehát mostanában rengeteg újdonságra számíthatunk az instrumentális gitározás világában.
Magyarországról eddig egyedül Szekeres Tamás ért el komolyabb eredményeket instru gitárzenével. Ismered-e esetleg őt, mi a véleményed a zenéjéről, a munkásságáról?
Személyesen nem ismerem őt, de mindig sok motivációt adott nekem az a tény, hogy itthonról indulva is ilyen elismerésre méltó nemzetközi eredményeket tudott elérni. Tamás játéka ötvözi a dallamosságot, a lehengerlő technikát és a rock'n'roll lendületét, és ez a kombináció ilyen magas színvonalon ritka kincsnek számít. Úgyhogy az új nemzedék sokat köszönhet Szekeres Tamás úttörő szerepének, és a nyomában szerencsére egyre több tehetséges magyar gitáros indul el a nemzetközi karrier felé, mint például Vörös Attila vagy Báthory Zoli, aki szintén szép sikereket ér el kint.
Kérlek, jellemezd röviden az alábbi gitárosokhoz fűződő viszonyodat, akár pozitív, akár negatív!
John Petrucci – Nagy kedvenc, rengeteg intelligencia van a játékában, nagyon becsülöm a zenei memóriáját és a szaktudását. A technikája önmagáért beszél. Én a '90-es évek-beli riffjeit és szólóit szeretem jobban, akkoriban nagyon különleges megoldásokat talált ki.
Steve Vai – Az ember a főnökéről ne mondjon rosszat! (mosolyog) De nem is tudnék. A valaha volt egyik legkomplettebb gitáros. Nagyon karizmatikus, nagyon tudatos zenész.
Joe Satriani – Múlt ősszel az Arénában az első sorból néztük, lenyűgöző még mindig. Árad belőle a zeneiség, a dallamosság, az öröm, és ezt mindenki megérzi.
Jimi Hendrix – Forradalmár, nagyon sok mindent köszönhetünk neki. Jó lenne tudni, miket játszott volna a '70-es vagy akár a '80-as években.
Yngwie Malmsteen – Évekig a legnagyobb kedvencem volt, 8-10 éve jól haladtam az Yngwie-klónság felé, de aztán annyi zenei benyomás ért, hogy szerencsésen elkeveredtek a különféle hatások. Az első lemezei zseniálisak. Talán meglepő, de a dallamosságát emelem ki. Egyike a legjobbaknak ezen a téren is, a sok gyors futam közé gyémántokat rejt, csak fel kell szedegetni.
Pat Metheny – Jobban kellene ismernem, előbb-utóbb ezt pótolni fogom.
Slash – Tőle azt kell eltanulni, hogy egyszerű eszközökkel is mekkora hatást lehet elérni. Ehhez persze a fellépése, kisugárzása is kell, amit viszont nem lehet eltanulni.
Kirk Hammett – Hogy mennyire nem lehet megkerülni, azt az is mutatja, hogy ebben a listában is szerepel. Ő sem bonyolítja túl a dolgokat, és ezzel is az egyik legnagyobb metalgitáros-karrier az övé. Nála nem azt kell nézni, hogy mit játszik, hanem hogy hol és mióta: a világ legnagyobb színpadain és harminc éve. Ezt kell megtanulni tőle.
Guthrie Govan – A legnagyobb. Mindent tud erről a hangszerről. Sok gitárost néztem már álmélkodva, de ő az egyetlen, aki megnevettet. Minden pillanatban elő tud rántani egy olyan ötletet, hogy nevetek és csóválom a fejemet. Rengeteget tanultam tőle. Végre kezd a megérdemelt helyére kerülni.
B.B. King – Ő egy csoda, mindig is az volt. Azok a szünetek, azok az ismételgetett hangok... él, lélegzik az egész. Közvetlen kulcsa van a szívhez.
Ha csak egyetlen dalt mutathatnál meg valakinek, hogy meggyőzd az instrumentális gitárzene szépségeiről, melyik lenne az?
Gary Moore-tól a The Loner. Ebben minden benne van.
Mi minden idők három legjobb lemeze?
Hármat nagyon nehéz lenne választani. Én két éve nagy fejtöréssel három tízes listát csináltam, amely a honlapomon az Influences menüpontban olvasható el. Azt meg tudom mondani, hogy ha csak egyetlen lemezt kellene hallgatom innentől kezdve egy lakatlan szigeten, akkor az mi lenne: Georg Friedrich Händeltől a Concerti grossi Op.6. Vagy ugyanez, sárkány-metal verzióban.
Mi az élet értelme?
Rátalálni az utunkra, a küldetésünkre. Ez a megközelítés talán magában foglalja mindazt, amit ilyenre mondani szoktak: a szeretetet, a boldogságot, mások segítését. Mindenki megtalálhatja a saját útját, és onnantól ez keretet ad az életének, minden reggel azzal a tudattal kelhet fel, hogy ma is jó irányba halad. Ez az út változhat menet közben is, de fontos, hogy mindig lebegjen egy nagy cél a szemünk előtt. Az sem baj, ha több ilyen cél is van. Nekem az egyik fő célom, hogy a zenémmel örömöt, érzéseket, hangulatokat, gondolatokat közvetítsek másoknak, energiát adjak, és segítsek még jobb hellyé tenni a világot. És persze amikor épp nem zenélek, akkor is megpróbálom mindezeket. Remélem, az élet legfontosabb útjainak megtalálása mellett minél több olvasó találja meg az utat a facebookos oldalamhoz is, azon belül is a zenelejátszóhoz (ahol mindkét lemezről több teljes szám meghallgatható) és reményeim szerint innen az út folytatódik a „Tetszik" gombhoz is, és így talán valóban sikerül egyre több embernek örömet szereznem. Én mindig erre fogok törekedni, és nagyon remélem, hogy találkozunk az út során!
