2012 után újra stúdiólemezzel jelentkezett a hazai experimentális noise rock-színtér meghatározó zenekara, a pozvakowski. Az áprilisban kiadott, Iterum címre hallgató új album négy tételt tartalmaz, és a koncepció középpontjában az akarat, a kitartás, az emberfeletti teljesítmény, illetve az ezek előtti tisztelgés áll. Darvas Ádámmal, a zenekar gitárosával beszélgettünk az aktuális történésekről és a kiválóan sikerült albumról.
Négy szám van az új lemezen, a súlyát tekintve mégsem nevezném rövidnek. Eleve nem született több dal, vagy ez a négy alkotott ilyen egységes rendszert?
Úgy emlékszem, elég korán és gyorsan kialakult a lemez struktúrája a fejünkben, tudtuk, milyen típusú dalokat szeretnénk, és azt is, hogy nagyjából milyen ívet írjon le az anyag hangulata. Sokat beszéltünk erről, ez nagyon fontos és jól működő dolog nálunk. Annak ellenére, hogy a dalok végső formája egy hosszú folyamat eredménye, a koncepciókat, azt, hogy ki mit akar az adott daltól, mindig egyeztetjük egymással. Nem született több dal, de ez mondjuk inkább azt jelenti, hogy nem véglegesítettünk többet, valamint abban megegyezés volt, hogy nem szeretnénk hosszú lemezt, jó lenne például, ha egyszer felférne egy vinylre az anyag.
Van-e értelme szerinted egyáltalán részleteiben hallgatni az albumot?
Hát, manapság a zenehallgatási szokásokat úgysem az értelem szabja meg... Én azt szeretném, ha egyben hallgatnák az emberek. Bennem fel is merült, hogy mi lenne, ha egy track lenne az egész, de hát az öngyilkossággal felérő húzás lett volna. Ami biztos, hogy ez a négy szám nagyon jól és szervesen illeszkedik egymáshoz. Lehet persze külön is hallgatni, ha valakinek épp nem a gyaluláshoz van hangulata, nyugodtan berakhatja a Fausto című dalt, de az élmény és a lemez megértése szempontjából azért szerintem úgy az igazi, ha egyben megy le. Az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, nagyon működik a konceptlemez. Szinte mindenki kiemeli, hogy az album egyben történő végighallgatása ad valami plusz élményt.
Te hogyan jellemeznéd az albumot a korábbi munkáitokhoz képest? Miben hoz mást, újat, többet?
A hangzásában mindenképp új és több, talán most vagyunk először elégedettek vele, szerintem most sikerült az élő hangzásunkat visszaadni, ezen kívül most merészebben és talán érettebben nyúltunk a „fűszerekhez". Zongorát és énekdallamot nem használtunk korábban, most mindkét ötlet pillanatok alatt összeállt a fejünkben. Egyik sem a könnyebb befogadhatóságot szolgálja, hanem színesebbé, gazdagabbá tette a kompozíciókat. A dalszerkezetek is éretebbek talán. Korábban direktebben osztottuk a pofonokat, most okosabban építettük fel a dalokat.
Nem szokványos, hogy bizonyos szinten a kerékpározás ihlessen egy lemezt, pláne nem egy ilyen súlyosat. Hogyan és miért merítettetek inspirációt a sport területéről? Érzel-e párhuzamot a zenekar és a példaként megnevezett sportolók között?
Személyes véleményem, hogy minden sportok legnehezebbike a kerékpározás, annak is a korai, úgymond hőskora. Érdekesség, hogy például egy háromhetes Tour De France-on az '50-es években kevesebb nap alatt majdnem kétszer annyit tekertek a versenyzők, mint manapság, teljesen másfajta technikai feltételek mellett. Persze lehet, hogy nagykanállal szedtek be hozzá mit tudom én, miket, de ugye a zenei szcénában sem kell senkiek elfordítani a fejét, ha arról hall, hogy serkentő szerek... (mosolyog) Ez az egész persze nyilvánvalóan nemcsak a sportról szól, hanem az emberfeletti teljesítményről, a lekűzdhetetlennek tűnő, ám mégis teljesíthető kihívásokról, hitről és akaratról. Engem nagyon érdekel a téma, és kézenfekvő, hogy az ember a saját érdeklődése mentén merít inspirációt, de hát azért mi igazából kicsiny kis pontok vagyunk bármilyen szinten ezekhez a versenyzőkhöz képest. Eleve nem versenyzünk senkivel, kizárólag a saját magunk elé állított célok érdekelnek. Ezt csináltuk az elmúlt tizenhat évben, és a jövőben is ezt, a saját utunkat tartjuk szem előtt.
Élőben vettétek fel a lemezt. Miért? Milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a módszernek?
Az összes lemezünket így vettük fel, szerintem ez a normális módja egy lemez rögzítésének, hiszen így íródnak a dalok, így egész, hallanunk és látnunk kell egymást, az egészet egyben, tökmindegy, hogy próba, koncert vagy lemezfelvétel. Mások hátránynak mondják például, hogy benne maradhatnak hibák, de ez közel sem hátrány, sőt, ez adja igazán az élő hatását. Itt is meg kell említenem azt, hogy igazán hosszú ideje alkotunk ebben a felállásban, ismerjük egymás rezdüléseit. Csak hogy egy példát mondjak, a kiállásaink túlnyomó része nem ritmus vagy ütem kérdése. Ebben az esetben sokkal inkább egy belső késztetés, összenézés, vagy mozdulat indítja a hangot.
Kivel éreztek rokonságot zeneileg vagy a hozzáállást tekintve itthon, illetve külföldről?
Nem kifejezetten zenei értelemben, de például a Laibach különutas jellege nagyon tetszik. Nagyon régóta, nagyon sokféle stílusban alkotnak, és valahogy elsőre nem is az jut eszembe róluk, hogy zenekar, hanem hogy egy autonóm művészeti egység. Ilyen értelemben még hasonló sincs nagyon hozzájuk képest, arról nem is beszélve hogy végtelenül szimpatikus a kelet-európaiságuk, tök más gondolkodásmód jellemző rájuk, mint a nyugati produkciókra. Rendszeresen félreértik őket, évtizedek óta sikertelenül próbálják beskatulyázni, amit csinálnak, ők meg valószínűleg csak mosolyognak az egészen..
Azt a fajta zenét, amiben utaztok, általában postrocknak szokás nevezni, de úgy tudom, ti nem nagyon szeretitek ezt a skatulyát. Miért?
Az, hogy néha úgy emlegetnek minket, mint az első hazai postrock-zenekar, igazából nem zavar, mert akár igaz is lehetne, ha a postrock az elmúlt tíz évben nem vált volna egy – azon túl, hogy rém unalmas – elég szigorú zenei keretrendszerré. Az ilyesmihez nekünk nem sok közünk lehet... Mára a postrock pont az ellenkezője lett annak, mint amit eredetileg jelentett, vagy ahogy eleinte használták ezt a stílusmeghatározást. Valaki egyszer írt egy kritikát egy híres japán – a fenti keretrendszerből soha ki nem lépő – postrock-zenekar lemezéről, és úgy fogalmazott, hogy a művészi értéke olyasmi, mint a hipermarketekben kapható naplementés faliposzter. Majdnem olyan, mintha művészet lenne, de valójában nem sok köze van hozzá. Ezzel nem nagyon tudok vitatkozni... Régen már-már kikértük magunkak, ha valaki ráakasztotta ezt a cimkét a zenekarra, pont az előbb elhangzottak miatt, de mai fejjel ennek igazán nincs túl sok jelentősége.
Létezik-e egyáltalán olyan skatulya, amibe nem zavar, ha belehelyeznek?
Rock. Noise-rock. Kísérleti – vagy experimentális – noise-rock. Ez utóbbinak minden összetevője releváns.
Kik járnak a bulijaitokra, milyen összetételű a közönség? Hogy reagálnak erre a nehéz muzsikára?
Én úgy látom, hogy zenei érdeklődés szempontjából egészen vegyes a közönségünk. Sokan jönnek a metalvonalról, meg pont ugyanennyien vannak azok, akik teljesen máshonnan. Valakit a filmes vetítős vonalunk érdekel, valakit a zaj. Bár a kísérleti közeg a világon mindenhol ilyen. Igyekszünk is nem leragadni egy-egy típusú közönségnél. Ha megnézed, kikkel szoktunk egy színpadon állni, látható, hogy milyen széles a spektrum. Talán a közönségünk magja olyan zenefanatikusokból áll, mint amilyenek mi vagyunk. Nagyon sokféle muzsikában megtaláljuk magunkat. Egy tökéletes jazz-, metal-, pop- vagy rockabilly-album stílustól függetlenül életünk lemeze lehet.
Milyen vizuális elemekkel lehet megtámogatni a zenéteket élőben? Mit adnátok még hozzá az élményhez a színpadon, ha nem kötnének anyagi keretek?
Szinte a kezdetektől használjuk a 16 milliméteres vetítőgépeket és az azokról vetített archív-oktató-propaganda-saját anyagokat mint látványt. Régebben is sejtettem, de ma meg már biztosan tudom, hogy így, ebben a formában semmilyen zenekar sehol nem használ ilyet. Ha nem kötnének anyagi keretek, akkor egyrészről még több 16 milliméteres vetítőgépet vinnénk, másrészt pedig embereket, akik pakolják. (mosolyog) Ez a mi sportunk... sokszor inkább érzem a fizikai erő hiányát, mint az anyagi keretek szűkösségét.
Kiknek a hatására kezdtetek el annak idején zenélni? Kik a meghatározó példaképeitek az egyes hangszereken?
1991 nyarán kaptam egy kazettát, a Motörhead 1916 című lemeze volt rajta. Fenekestül forgatta fel a zenei világomat, akkor eldöntöttem, hogy ez a világ leghibátlanabb lemeze, pedig már akkor több mint száz kazettám volt. És ez így is maradt azóta is, még akkor is, ha tudom, hogy messze nem hibátlan, de olyan nagy a lelki kötődésem hozzá, hogy mindig először ugrik be, ha zenei hatásról esik szó. Folyton azt olvastam róluk, hogy kurva hangosan játszanak, '97-ben aztán meg is tapasztaltam ezt. A hangerőmániám biztosan tőlük jön. A zenészkörökben megszokott gitárospéldaképekért nem nagyon voltam oda soha, lehet, hogy kellett volna, de a lényeg inkább az egyedi hangzás, egyedi játék volt mindig. Ami biztosan meghatározó, az a '90-es évek közepének noiserock-színtere. Az Amphetamine Reptile vagy a Touch & Go kiadók zenekarai, olyan alapvetések, mint a korai Helmet, Hammerhead, Janitor Joe, TodayIsTheDay, Unsane, Shellac, Killdozer, Cherubs vagy épp a Man Or Astroman. Pozvakowski-szinten ugyan különböző zenei gyökereink vannak, de stílustól függetlenül rajongani tudunk a különleges hangzású, öntörvényű előadókért, zenakarokért.
Tizenhat év alatt egyetlen ponton sem változott a felállásotok, ami nemzetközi összehasonlításban is különleges, a magyar undergroundban azonban tényleg csodaszámba megy. Mi a titok?
Erre nem tudok válaszolni. Nekünk ez tök természetes. Talán pont ez a zenekar lényege, ettől olyan, amilyen. Sok mindenen végigmentünk az elmúlt években, de mindig mindent együtt szenvedtünk végig, együtt örültünk magunk, vagy egymás sikereinek. Többször mondtuk már, de a mai napig így gondoljuk, ha valaki négyünk közül abbahagyná a pozvakowskit, a zenekar is szögre akasztaná magát.
Láttok-e perspektívát külföldi építkezésre? Milyenek a kinti visszajelzések az albumra, illetve kerestetek-e vele külföldi kiadókat?
Igen friss a lemez, mostanában küldözgetem kiadóknak, egyéb ügynökségeknek az anyagot. Ha valakinek lenne szabad fél órája, hogy meghallgassa, az sok mindent megoldana. (mosolyog) De sajnos manapság ez nem nagyon várható el. Borzasztó nagy a kínálat, mindenki kiadót keres. Jó volna visszaszaladni az időben mondjuk '95-ig, akkor szerintem komoly esélyünk lett volna. Ez szerénytelenségnek tűnhet, de ettől még ezt gondolom.
Milyen kinti kapcsolatokkal rendelkeztek? Ha jól tudom, visszajártok például Szlovéniába, miért pont oda?
Nem járunk sűrűbben Szlovéniába sem, mint más egyéb európai országokba, de tény, hogy szeretnek minket, hívnak és megyünk. Meg hát baromi jó hely. Van egy belga turnéügynökségünk, ők segítenek, hogy jelen legyünk valamennyire nyugaton, ők szervezték a tavalyelőtti tizenhat napos turnénkat is. Idén nyáron is hosszabb utat terveztünk, de sajnos el kellett engednünk néhány meghívást, és a karika vége maradt csak egyben. Bonyolult munka ez, ha már kiesik néhány nap, és nem tudunk folyamatosan, mindennap játszani, összedől a tervezett út. Érezhetően egyre sűrűsödik a piac, és egyre nehezebb a szervezés. Érdekes módon szerintem az sem segíti az áttörést, hogy nem új zenekar vagyunk. Egyszerűbb lenne, ha azt mondanánk, hogy elsőlemezes banda vagyunk, jövőre pedig már mindenki másik projektben tolja.
Mik a terveitek az idei évre nézve?
Az eddigi gyakorlattól eltérően most minden számhoz fog készülni videóklip. Erről még pontosabb dolgokat nem szeretnék mondani, de az anyag igényli, hogy képileg is megmutassuk. Erre eddig nem nagyon fektettünk hangsúlyt, annak ellenére hogy a produkció vizuális része nemzetközi összehasonlításban is igen erős és különlegesen egyedi.
Mi minden idők három legjobb lemeze?
Én a múltkor, a heti toplistátokban már elmondtam az aktuális kedvenc lemezeimet, ami pontosan megegyezik a mindenkori kedvenceimmel, úgyhogy most gyorsan megkérdeztem Zsombort, ezt válaszolta 30 másodperc múlva: The Cure – Disintegration, Slayer – Seasons In The Abyss, Miles Davis - Kind Of Blue.
Mi az élet értelme?
.
Hozzászólások
- Szeredi vasmarokkal összetartja a zenekart! :D