Shock!

Igazán szerencsésnek érezheti magát az, aki 1997 nyarán ott lehetett az E-klubban azon a bizonyos mágikus estén, amikor három órán keresztül muzsikált nekünk a Psychotic Waltz. Akkor még nem tudtuk, hogy egy újabb generációnak kell felnőnie ahhoz, hogy újból a színpad urai legyenek.
A márciusi Power Of Metal fesztivál egyik legizgalmasabb fellépője kétségkívül a Psychotic Waltz volt, akik ezúttal ugyan csak egy órát játszottak, de ennyi idő alatt is visszahozták a régi varázslatot. A koncert előtt az öltözőjükben beszélgettünk a szép lassan beszivárgó komplett zenekarral – akiket szinte faggatni sem kellett, csak úgy ömlött a szó belőlük.

Norman Leggio: Emlékszem, hogy a Bleeding turnéján már jártunk nálatok a Psychotic Waltz MK2 verziójával, vagyis Phil Cuttino bőgőssel és Steve Cox gitárossal, de az eredeti Waltz most lép fel először Budapesten.

Az egy hihetetlen buli volt, máig életem egyik legjobbjaként tartom számon.

Norm: Nagyon köszönöm, ezt igazán jó hallani!

Arra viszont határozottan emlékszem, hogy volt valami technikai gikszer a buli alatt. Emlékszel esetleg, hogy mi történt?

Norm: Nem emlékszem, mi volt a baj. Szerencsére nekem szinte soha nincs problémám a cuccommal a bulik alatt. Maximum egy dobverő törik el, vagy a pedálom megy szét, esetleg beszakad egy dobbőr, de ez sem túl gyakori. Szóval tuti, nem velem volt a probléma. De sajnos nem emlékszem, mi történt.

Olvastam valami olyasmit a neten, hogy a turné után az egyik stábtag beperelt titeket, mert megvakult a fényektől…

Norm: Nem stábtag volt, hanem az a színész, aki a Faded videóban szerepelt. Beperelte a bandát, személy szerint engem is. Volt akkortájt egy lemezboltom, és a fickó mindenkire ráúszott, akitől pénzt remélt, erről szólt az egész. Az akkori bőgősünk Phil egy filmes suliban tanult, őt is beperelte, a sulit is, meg persze a céget, akik a fehér lámpákat gyártották, amikből a videóban látható ufó lett.

A per végül jól alakult számotokra?

Norm: Tudod az ilyesmi sosem alakul jól. Megtörtént, de szerencsére már túl vagyunk rajta.

Térjünk vissza a mához: hogy jöttetek össze újra?

Ward Evans: Talán a legfontosabb az, hogy sosem tévesztettük szem elől egymást. Mindig jó barátok maradtunk, ráadásul elég közel is lakunk egymáshoz. Norm és Phil gyakorlatilag a szomszédom, gyakran lógtunk együtt. Briannel is jóban voltam, bár ritkábban beszéltünk. Egyszer épp összefutottunk Normmal, aki újságolta, hogy beszélt Briannel, neki meg van vagy egy fél lemezre való ötlete, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Ekkor már vagy hat éve egyáltalán nem muzsikáltam, kizárólag a gyerekeimmel és a melómmal foglalkoztam. Mondtam is a feleségemnek, hogy soha többet nem lesz bandám, ez a fiatalok sportja, nekem már nem fér bele az időmbe. (nevet) Azért persze egyből átugrottam Brianhez, aki megmutogatott egy csomó ötletet, riffeket. Vagy három-négy dalra elég témája volt… Á, köszi Attila, köszi anyukádnak is! – (közben Vörös Attila felszolgálja a srácoknak az édesanyja által készített gulyást, amit nagy élvezettel kezdenek kanalazni). Szóval nézegettük ezeket az új témákat, de ekkor még nem merült fel, hogy felélesztjük a Psychotic Waltzot. Norm ekkor már a Cage-ben dobolt, és fogalmunk sem volt, lenne-e egyáltalán ideje a bandára. Briannel már félig-meddig eldöntöttük, hogy együtt fogunk zenélni, össze is raktunk pár dolgot, amiket aztán megmutattunk Normnak. Ő meg persze rögtön igent mondott. Így, hogy már együtt voltunk hárman, adta magát, hogy megkérdezzük Dant is, de mivel neki ekkor született babája, nem tudott jönni. A családjával akart foglalkozni, úgyhogy mikor először kezdtünk el mocorogni, akkor még nemet mondott. Adtunk neki hat hónapot, de mivel utána sem állt kötélnek, azt mondtuk, oké, akkor játsszunk újra Steve-vel. (Steve Cox játszott a Bleeding lemez utáni utolsó két turnén Brian McAlpin helyén – KG.) Ő is ugyanabban az utcában lakik egyébként, mint mi, ráadásul már amúgy is tudta az összes nótát. Az igaz, hogy Brian részeit, de legfeljebb most majd megtanulja Dan témáit is. (nevet) Elkezdtünk dalokat írni, aztán a facebookon keresztül keveredtünk el Devonhoz. Dan talán váltott vele pár mailt, de hármunk közül egyikünknek sem volt meg az email címe. Végül a facebookon valahogy csak ráakadtam, aztán elkezdtünk dumálgatni, emailezgetni, de fizikailag nem is találkoztunk egészen a turné kezdetéig. Szerencsére ő is benne volt a dologban, és mondta, ha vannak új ötletek, szívesen készítene egy lemezt is. Ekkora már négyen itt voltunk az öt eredeti tagból, és adta magát, hogy valamiféle Psychotic Waltz projektként működjünk, úgyhogy összeraktuk a saját facebook profilunkat, és két napra rá már meg is kaptuk az ajánlatot erre a turnéra. Erre már Dan is azt mondta, hogy ezért már megéri visszatérni. Imádom Steve-et, nagyon jó srác, és egyértelmű volt, hogy ha Dan nem akar csatlakozni, akkor vele muzsikáljunk. Mivel azonban Dan visszatért, Steve félreállt az útból, és így újra összejött az eredeti felállás. A mai napig nagyon jóban vagyunk vele is, ha bármikor szükségünk lenne rá, azonnal jönne. Szóval valahogy így alakult, hogy most itt beszélgetünk veled. „Hé, van kedved újra muzsikálni? Gyere turnéra! Oké!” Ennyire egyszerű volt az egész. Félretettük az új nótákat, elkezdtük a régieket összepróbálni. Aztán majd ha visszatértünk a turnéról, Dan és Brian újra előszedik a dalokat, amik anno Steve-vel születtek, molyolgatnak rajtuk, aztán Norm és én is hozzátesszük a dolgainkat, végül odaadjuk az egészet Devonnak. Biztos rengeteg minden más lesz az új lemezen, de ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy egy igazi Psychotic Waltz lemez születik majd.

Norm: Ez nem csak egy egyalkalmas reunion. Nem arról van szó, hogy eljátsszuk a régi dalokat, aztán viszlát. A Psychotic Waltz visszatért.

Brian McAlpin: Szó sincs arról, hogy leültünk és néztük egymást, hogy mit is kellene csinálni. Teljesen természetesen jött az egész. Volt bennünk egy csomó zene és jó volt újra együtt zenélni.

Norm: Ráadásul mindannyiunkat megerősített az is, hogy láttuk, mennyien szeretik a zenekart. Olyan helyeken játszunk ezzel a turnéval, ahová soha korábban nem jutottunk el, ráadásul szerintem ezen a turnén több ember lát minket, mint korábban az egész karrierünk során összesen. Minden este van valaki, aki elmondja, hogy még sosem volt Waltz koncerten, de ott van nála mindkét box setünk. Olyan ez, mint egy újjászületés. Gyilkos érzés. Az első estétől fogva minden bulin küszködöm a könnyeimmel, amikor ott állunk a színpadon, és látom, mennyi embernek fontos az, hogy ezeket a dalokat nekik játsszuk. Annyi évvel a feloszlásunk után még mindig itt vannak ezek az emberek, és a régi nóták még mindig ennyit jelentenek nekik. Vagy azok a srácok, akik még gyerekek voltak, mikor feloszlottunk, így csak négy-öt év múlva fedezték fel a zenénket. Mikor ők elmondják, hogy mennyire fontos nekik a zenekar, az valami hihetetlen érzés.

Ward: A tunémenedzserünk például nyolc éves volt, mikor feloszlottunk. (nevet)

Norm: Mindannyian ugyanabban a szomszédságban nőttünk fel, és nagyon jó újra egy családként úton lenni.

Azt hiszem elmondható, hogy Európában a Psychotic Waltz most népszerűbb, mint valaha.

Ward: Igen, és ez az internetnek köszönhető, ami egy olyan bandának, mint mi is vagyunk, csodálatos ajándék.

Brian, mi volt az oka, hogy anno kiszálltál a bandából?

Brian: Egyetlen oka volt, mégpedig az, hogy kisbabám született. Tíz évet töltöttem folyamatos turnézással, és egész egyszerűen otthon kellett maradnom egy időre. A gitározást ettől függetlenül nem hagytam abba, tanítottam, de bandában nem játszottam. Mindamellett mindig akartam új zenekart. Az ember koncertezni akar, hangosan játszani, új zenét írni, és ez nagyon hiányzott.

Az tehát elmondható, hogy Európában jól mennek a dolgaitok, de mi a helyzet az Államokban?

Ward: Semmi, ahogy soha nem is volt. (nevet)

Norm: Közép-Nyugaton és a keleti parton elég sokat turnéztam a másik bandámmal, a Cage nevű power metal zenekarral, és meglepett, hogy arrafelé mennyien képben voltak a Waltzot illetően. Minden este odajött valaki aláíratni valamit és kérdezgették, mi a helyzet a bandával. Azt tervezzük, hogy ha kijön a lemez, akkor játszunk majd a ProgPoweren, és arra a bulira ezek az arcok el tudnak majd jönni. Azt nem tudom, hogy egy amerikai turnénak lenne-e értelme, az viszont biztos, hogy kell egy buli a szülővárosunkban, a kaliforniai Al Cajone-ban. Ha sikerül bejutnunk a ProgPowerre vagy egy másik fesztiválra, tartani fogunk egy bemelegítő bulit a családnak és a barátoknak egy kis bárban, a szülővárosunk közepén.  Sőt, lehet, hogy egy házibuliban fogunk játszani, mint a régi időkben. (mindenki nevet)

Összesen négy lemezetek van, de mindegyik gyökeresen különböző. Adja magát a kérdés: milyen lesz az új anyag?

Ward: Azt hiszem, mindig is abban rejlett a Waltz titka, hogy úgy próbáltunk önmagunk maradni, hogy ne is legyünk önismétlőek. Mindig valami újat alkottunk, de úgy, hogy megmaradtak a Psychotic Waltz-jegyek. És ez az új anyagra is igaz. Brian és Dan gitározása, Devon hangja, Norm játéka a régi, és én is újra itt vagyok. (nevet)

Norm: Van egy nóta, amiről nekem mindig a Halo of Thorns vége ugrik be, de ez csak véletlenül alakult így. Nem terveztük el, hogy az új daloknak úgy kell szólni, mint a Waltz valamelyik korszakában született nótáknak, vagy ilyesmi. Minden, amit írtunk, egyenesen a szívünkből jött. Sokat melóztunk azzal, hogy felvegyük a próbákon született ötleteket, és mindegyik úgy született, hogy Dan és Brian leült egy szobában muzsikálni, aztán a kész ötleteikkel átjöttek Wardhoz és hozzám. (Ebben a pillanatban lépett be az öltözőbe Dan Rock és Devon Graves, így a továbbiakban a teljes Psychotic Waltz a rendelkezésünkre állt) Aztán Ward és én is hozzátettük a magunkét, a végeredményt pedig felvettük demónak. Ezt aztán odaadtuk Buddynak… vagyis Devonnak, bocsánat, nagyon össze vagyok zavarodva… (általános röhögés – Devon Graves a Psychotic Waltzban még Buddy Lackey néven szerepelt). Szóval Devon meg a végeredménnyel az isten tudja, miket bűvészkedett, végül egy-két hét múlva – na jó, őszinte leszek, egy istenverte hónappal később volt egy számunk. Hadd meséljek el ezzel kapcsolatban egy régi sztorit: mikor megírtuk az In This Place nótát az első lemezre, Devont hetekig nem láttuk. Mikor aztán végre előkerült mondtuk neki, hogy ezt hallgasd meg bazmeg! (szájdobolja a nótát) Mire ő: Úristen! És végül valami mágikusat énekelt rá. Nagyjából így születnek a dalaink. Soha nincs előre kitalált koncepció, soha nincs meghatározva, hogy miképp kellene játszani. Olyan dalok születnek, ami nekünk tetszik, ami a szívünkből jön. Nagyon nagy szerencsénk, hogy működik a kémia a zenekaron belül, ami annak köszönhető, hogy nagyon régóta játszunk együtt. Dannel már 15 éves koromban is együtt játszottunk feldolgozásokat, de ő Devonnal már korábban is együtt játszott egy rövid ideig egy másik bandában, illetve Briannel is dolgozott már együtt. Én meg Warddal szintén nyomtam feldolgozásokat. Ez egy nagyon régi, és egy egész életre szóló kapcsolat közöttünk, amivel egy csomó nagyszerű dolgot elértünk, és nagyon szerencsések vagyunk, hogy újra együtt lehetünk.

És mikor hallhatjuk az új lemezt?

Devon: Amikor kész lesz. (általános röhögés) Először meg kell írni a lemezt, ami jelen pillanatban is zajlik, aztán fel kell venni. Szerintem 2012-ben jó eséllyel kijöhet, mondjuk úgy nyáron.

Norm: Ha már Devon és Dan is megjöttek, kérdezzük meg őket! Állítólag, mikor a Bleeding turnén itt játszottunk, volt valami technikai gikszer a koncerten, ti emlékeztek erre? Én mondtam, hogy nálam tuti nem, biztos Dan volt a hibás!

Devon: Biztos elszakítottál egy húrt.

Dan: Az az igazság, hogy semmire sem emlékszem.

Norm: Várjatok, beugrott valami. Ez volt az a buli, amikor Steve felmászott az egyik hangfalra, és majdnem elvágódott. Azt hiszem, Devon, te mentél oda, és rángattad le róla.

Devon: Na, én meg erre nem emlékszem. (röhögés)

Norm: Én viszont igen, biztos ő tört el valamit.

Mik a terveitek a turné utánra?

Norm: Júliusban két fesztiválon is játszunk. Előtte hazamegyünk, hogy begyakoroljunk egy másik setlistet, illetve dolgozgassunk egy kicsit az új anyagon, aztán a két fesztivál után 110 százalékkal nekifekszünk az új Psychotic Waltz lemeznek.

Dan: Én csak 106 százalékkal fogok nekiállni. (nevet - majd egy kétperces, lefordíthatatlan diskurzus alakul ki, ami alatt mindenki egyszerre beszél, és az egészet egymás cukkolása tölti ki.)

Norm, mi újság a Cage-dzsel? Tudod majd egyszerre csinálni a két zenekart?

Norm: Nekem nincs családom, nincsenek gyerekeim, csak az idős szüleim, illetve most van egy állandó barátnőm is, úgyhogy egy kicsit több időm van, mint a többieknek. Mielőtt eljöttünk volna erre a turnéra, épp az új Cage lemez dobjait játszottam fel. Egyébként is mindig olyan srác voltam, aki állandóan a próbateremben ült. Nem vagyok dalszerző, dobos vagyok, de a dobcuccommal iszonyat sokat el tudok szórakozni…

Devon: … például dobolsz…

Norm: Igen, dobolok! (nevet) Ha otthon ülök, végül úgyis elkap az őrület, és a dobcuccomnál kötök ki. Szóval lehet, hogy a két banda sok időmet leköti majd, de a Waltz az abszolút prioritás. Új Psychotic Waltz lemezt akarok készíteni. Természetesen a Cage-re is nagyon büszke vagyok, ahogy Devon is a Shadow Theoryre, de ha valamire időt akarsz szorítani, akkor arra sikerülni is fog. Sajnos a Cage-nek nem túl jó a terjesztése, sokan például arról sem tudnak, hogy a Hell Destroyer után kijött egy lemez, a Science of Annihilation, amin már én doboltam. Vagy arról sincs fogalmuk, hogy tavaly volt egy kéthetes Európa-turnénk is. Úgyhogy elmondható, hogy a Cage ugyanazokkal a problémákkal küzd, amikkel a Waltz is küzdött anno. A történelem ismétli önmagát.

Devon, mi a helyzet a Shadow Theoryval?

Devon: Semmi! (röhögés) Igazából eléggé belemásztunk az új anyagba. Van a fejemben egy történet, amit meg akarok írni, és ehhez tudnom kell, milyen zenét fogunk játszani. A billentyűsünk, Demi Scott egy igazi nótaíró-gép, szerintem mire hazaérek, már a lemezanyag második felét is megírja majd. Hihetetlen a srác, néha csak megszólal, hogy nézd, mivel foglalkoztam tegnap délután, és elém rak egy teljes nótát. Mielőtt eljöttem erre a bulira, egy csomó cuccát átmásolta nekem, volt vagy ötven vázlata. Az első lemez tizenegy dalát például vagy kétszáz ötletéből válogattuk ki. Úgyhogy könnyű dolgom van, egyszerűen csak ki kell válogatnom ebből a rengeteg ötletből a legjobbakat. Biztos vagyok benne, hogy a kettes Shadow Theory sokkal korábban ki fog jönni, mint az új Waltz anyag. Demi nagyon közel lakik hozzám, kb. két km-re, szóval igazán könnyen össze tudunk ülni dalokat írni, úgyhogy jó gyorsan is haladunk.

Koncerteket nem terveztek a zenekarral?

Devon: Imádnék koncertezni a Shadow Theoryvel! A társaimat nemcsak a zenei kvalitásaik alapján válogattam ki, hanem a színpadi teljesítményük alapján is, és mindegyikük iszonyú meggyőző és szuggesztív élőben. De sajnos nagyon nehéz megszervezni mindezt. A dobosunk Angliában él, a Thresholdban is játszik, de ezen kívül van egy saját bandája is. Aztán ott van Kris Gildenlöw, aki Hollandiában él, és állandóan dolgozik valamin. Egyszer meghívtak minket egy angol fesztivál főzenekarának, aminek most nem jut eszembe a neve, de az első nap a Vanden Plas lett volna a főbanda, másnap a Threshold, a harmadik nap pedig mi. Végül azonban nem tudtuk bevállalni. (Ez a Fused Festival volt 2011. áprilisának az elején – KG.) A Waltz-cal szerencsére minden sokkal könnyebben megy, hiszen a srácok egy helyen laknak. Össze tudják rakni a zenei alapot élőben, aztán ha kész vannak, összejövünk, és végső formába öntjük a dalokat. A Shadow Theoryben ez sokkal nehezebb, ráadásul a vokálok sokkal rétegezettebbek. Olyanok, mint egy kollázs, amit egy ember nem tudna megfelelően hozni élőben. Szóval elég kemény meló lenne egy koncert, de szeretném összehozni. Mondjuk, amióta újra van Psychotic Waltz, azóta kicsit háttérbe szorult a Shadow Theory, de ettől függetlenül remélem, hogy összejön majd pár buli valamikor.

Még mindig Bécsben élsz?

Devon: Közel Bécshez.

Elég szokatlan egy amerikai fickótól…

Devon: Igen, ennek az volt az oka, hogy elvettem egy osztrák lányt feleségül. Bár már elváltunk, de Ausztriát nagyon megszerettem. Azóta van egy új feleségem és gyerekeim is, és máig nagyon szeretek itt lakni.

Dan, tervezed esetleg folytatni valamikor a Darkstart?

Dan: Nem tudom, nem hiszem. Elég sok idő eltelt a második anyagunk óta, de az az igazság, hogy a Waltz újjáalakulás sem volt tervbe véve, szóval ki tudja.

Mi az élet értelme?

(általános röhögés)
Devon: Azt hiszem Arjen Lucassen mondta, hogy az élet értelme az, hogy adj értelmet az életnek.