Shock!

Február 14.: Valentin-nap. Azon felül, hogy kedves Főnökasszonyunk tiszteletbeli névnapja, a szerelmetes lelkek, a virág- és mütyürkeárusok kedvenc ünnepe is. Mi pedig, ha már századszorra is végignéztük az Igazából szerelmet (vérmesebbek a Rocco Animal Trainer #11-et), emlékezzünk meg szépen a magyar rocktörténet legromantikusabb lemezéről, a Sex Action „bohócos", vagyis debütáló albumáról! Hogy rögtön az elején leszögezzem: ezúttal bizony csalni fogok. Ez az írás ugyanis nem kizárólag a Sex Actionről fog szólni, hanem kicsit arról a korról és helyről is, amiből kinőtt.

1988. február 27-én megnyitotta kapuit a leghíresebb és hírhedtebb magyar klub, a Fekete Lyuk. A nyolcadik kerület peremén, szürke gyárközegben, a Vörösmarty Művelődési Ház (leánykori nevén: G-M. Művelődési Központ) pincehelyiségében jött létre ez a málló falú, a kilátszódó betonra és nyers téglákra graffitiket firkáló, sötét hely, ahol utoljára talán a Ganz-Mávag munkásai zuhanyoztak, vagy éppen a Gyár KISZ-klubjának lelkes szocialista ifjúsága múlatta hasznosan az időt. Most pedig ide vackolta be magát az éppen megszűnt-megszűnő klubokból (Kassák, Ráday, Fater) kiszorult, máshonnan pedig kitagadott, kizárt szubkultúra előadói közege és közönsége. A klub kezdeti időszakát olyan, kezdetben újhullámosnak, majd alternatívnak nevezett előadók jellemezték, mint az egykori Kontroll Csoport utódzenekarai (a hely legelső koncertjét adó Balkán FuTourist, a Kampec Dolores, a Keleti Fény, a Sziámi Sziámi, az Ági és a Fiúk), de ők viszonylag gyorsan átszoktak a Tilos Az Á-ba, meg egyéb, művészibb helyekre, hogy átadják helyüket olyan, a végnapjait élő hatalom szemében náluk is nagyobb szálkát jelentő csoportoknak, mint a VHK, később a Leukémia és az AMD. De a Lyukban sok mindenki elfért: ugyanúgy innen indult az alternatív vonalon mozgó Vidámpark és a Pál Utcai Fiúk, mint a dark rocker Fuck Off System, vagy épp a punk Trottel, mint ahogy a vidéki zenekarok közül itt vált később igazán népszerűvé a Kispál és a Borz, a veterán Auróra, de még a Tankcsapda is itt tartotta a fővárosi bulijait.

Viszont a klubnak nem meglepő módon iszonyatosan rossz híre volt, működése első két-három évében minimum a pokol előszobájaként próbálták beállítani politikusok, újságírók és ifjúságvédelmisek, a kisgyermekes szülők velük riogatták gyerekeiket, öregek lettek rosszul, terhes nők vetéltek el akárcsak a lyuk név hallatán. Mindez persze azt vonta maga után, hogy a klub állandóan tele volt, tömegek zarándokoltak el a Golgota utcába, de tényleg annyira híres-nevessé vált ám, hogy olyan külföldi legendák is felléptek itt, mint például a Fugazi, vagy a NoMeansNo. Az események betetőzéseként pedig a Rolling Stone magazin kedvenc klubjai közé is beválasztotta ezt az onnan nézve kissé egzotikusnak tűnő kelet-európai pincehelyiséget – így aztán a Fekete Lyuk (haveroknak csak: Yuk) szinte a szabadság szimbólumá vált a nonkomformista ifjúság körében. Mindezt pedig legnagyobbrészt egy személy gründolta össze: az igencsak ellentmondásos figura hírében álló Nagy Gyula népművelő, ORI-vizsgás lemezlovas, klubvezér és menedzser, aki később – a klub csúcsidőszakában – próbatermet és kiadót is működtetett itt, sőt, újságot is kiadott. 1994 végére aztán olyannyira megromlott a viszony a klub és a művház között, hogy utóbbi elzárta az áramot és a vizet, '95 januárjában pedig sajnos tényleg jött egy nagyobb balhé: a klub előtt lezajlott egy késelés, amelynek következtében a Fekete Lyuk ugyanolyan csúnya és erőszakos halált halt, mint az incidens áldozata. Más kérdés, hogy addigra már jócskán elvesztette régi fényét, vonzerejét, pláne különleges, egyedi jellegét. Jöttek helyette mások, másképp.

De vissza 1990 legelejére, amikor is lezajlik a II. Lyukas Napok elnevezésű rendezvény, a hely második születésnapját megünneplő rendezvénysorozat, ahol – sok más előadó mellett – fellép egy, a klub jólismert zenészeiből verbuválódott formáció, bizonyos Sex Action is. Különös dolog volt ez a banda, hiszen az a zene, amit toltak, valahogy az istennek sem akart kijönni a tagok előéletéből: először is ott volt Mátyás Attila, azaz Matyi, a klub egyik legnagyobb házi kedvencének számító, punkból kinőtt dark rock legenda F. O. System vezére, aki előéletétől eltérően itt nem énekelt, csak gitározott (azt is teljesen másként, mint korábban), aztán a szintén egykori F. O.-s, később a glam vonalon mozgó Dance ütőse: Zana Zoltán, vagy épp az ironikus/politikus szövegekkel dolgozó alteros Kézi-Chopin basszerosa, Somlyay „Miksa" Miklós. A formációt pedig az a Szendrey „Szasza" Zsolt vezette, aki dobosként kezdte a pályát, ilyen státuszában szintén játszott az F. O. Systemben, majd pedig annak a Berencsi Attilának a kísérőzenekarában (Pillangók), aki országosan ismert volt a ritka népszerű Szerelem első/második vérig filmeknek hála. De ennél is érdekesebb, hogy hősünk még Delhusa Gjon mögött is dobolt, márpedig az a szexista szövegvilágú hard rock muzsika, amit ezek négyen 1990. március 16-án tökrészegen beletoltak a Pál Utcai Fiúk közönségének képébe, olyan messze esett attól a tájtól, ahol buzuki hangja szól, mint Makó Jeruzsálemtől. A Sex Action nevet az LA Gunstól kikölcsönző formáció eredetileg csak erre az egyetlen fellépésre állt volna össze, azonban dirty rocknak elnevezett zenéjük olyan nagy sikert aratott, hogy együtt is maradtak.

Az F. O. – egyetlen nagylemezük kiadását követően – addigra már megszűnt, Szasza épp zenekar nélkül volt, Miksa pedig amúgy sem igen illett a Chopinbe, gond így csak Zanával akadt, akit nem akart annyira nagyon elngedni a Dance. Zana Zoli így emlékezett vissza erre: „Na, abból lett is verekedés meg veszekedés, a Dance nagyon berágott, hogy lenyúlták a dobosukat. Sámson Gabi akkor nagy haverja volt még a Dance-nek, és majdnem leütött, hogy elárulom a Réviéket. Szegény Jóska, ő is elment azóta." Szasza pedig ezt nyilatkozta a stílus-elnevezésről pár éve a Quartnak: „Azért volt dirty rock, mert nem fürödtünk, és ennek híre is ment. Mi a western csizmát a nadrágon belülre húztuk, és addig volt rajtunk, amíg le nem kopott rólunk. Hozzáteszem, hogy azon a turnén ti sem fürödtetek volna, mert azokon a vasutas szállásokon, ahol aludtunk, ezt nem is lehetett kivitelezni. '93-ban már szagolgattak bennünket az emberek, ami nem is csoda, mert velem is előfordult, hogy két hónapig nem mostam hajat. Figyelj, mi a hitelességre mentünk, ez volt az alapja az egésznek. Zana Zoli találta ezt ki, hogy hosszú haj, dzsuvás-westernes kinézet, ez volt az alap. De nem ám a John Wayne-féle westernhős, aki végiglovagolja a prérit, és frissen borotválva, brillantinos hajjal száll le a lóról, hanem ott voltak az olasz spagetti-westernek, és azokban a legkoszosabb arcokat néztük ki. Mi emellett még direkt koszoltuk is magunkat. Először azt találtuk ki, hogy lisztezzük magunkat, de attól túl fehérek voltunk, úgyhogy utána jött az építési törmelék. És ezt mi halálosan komolyan vettük, és ilyen melegben is, mint most, pamutkesztyűben, hosszú fekete kabátban jártunk."

Teljesen mindegy amúgy, minek hívjuk, a Sex Action által felvállalt, erősen bluesos lüktetésű, helyenként ledzeppelines, sokkal többször viszont az AC/DC-féle jó öreg kettőnégy alapú muzsika, amiben persze megjelent a The Cult-, a Guns- vagy épp a Magyarországon akkor még alig valaki által ismert Zodiac Mindwarp-féle rock and roll is, szinte légüres térbe érkezett. Ne feledjük: ez a rendszerváltozás időszaka, Magyarországot is meglegyinti a Klaus Meine által fütyörészve és negédeskedve megénekelt változások szele, és azok az idők már elmúltak ugyan, amikor a CPg tagjait néhány dalszöveg miatt súlyos börtönévekre lehetett ítélni, viszont egy undorgrund szubkultúrából érkező bandát még mindig ferde szemmel nézett az átlagpolgár, lemeze pedig még mindig nem túl sok mindenkinek lehetett. A Sex Action pedig keményzenét játszott ugyan, ám nem hasonlított sem a régi, „őszinte és kőkemény rockzenét" toló Piramishoz, Korálhoz, vagy Karthagóhoz, sem a „tiltott" státuszt nagyon lassan magáról levető P. Mobil/Beatrice-féle fekete birkákhoz, de a szép lassan elfogadottá váló heavy metal előfutárokhoz, a színtérről sokáig egyedüliként lemezzel rendelkező Pokolgép/Ossian pároshoz sem. Ők valami újat toltak, valami frisset, amiben ugyanúgy ott vibrált a távoli és mesebeli Amerika levegője, mint a kicsit később és máshonan induló, ám szintén lyukas zenekarként elkönyvelt Sing-Sing muzsikájában, akik amúgy kimondottan baráti viszonyt ápoltak a szexuális gazfickókkal.

Nagy Gyula pedig igen gyorsan kapcsolt: ebből a sztoriból még akármi is lehet, és a frissen menedzserré avanzsált mindenes gyorsan életre is hívta a Fekete Lyuk Hangja nevű kiadót, hogy alig néhány hónappal az első koncert után már ki is adja a Yuk legfőbb bandájává váló Sex Action első lemezét, rajta olyan örökzöld slágerekkel, mint a Vörös a szád és az Ahova lépsz. A rendkívül tetszetős borítóba csomagolt lemez egyszerű, ámde elképesztően hatásos volt – mind szövegeit tekintve, mind pedig zenei téren. Szasza később ugyan előszeretettel nyilatkozgatta, hogy a Sex Action kezdeti időszakában még nem voltak annyira szókimondóak a szövegek, mint később, az Action alatt, itt inkább szóképek voltak, meg többértelmű megfogalmazás, de hát azért, na, nem kellett ahhoz nagy agymunka, hogy az egyszeri hallgató rájöjjön, mit is akart mondani a költő... Már a számcímek sem árultak zsákbamacskát: Szexuális manőverek, Csináld vadul, Vörös a szád, Nem hagyom abba – ezek bizony minden korábbi dalszövegnél direktebben beszéltek a dugásról, fülledt erotikáról, és hazudnánk, ha azt mondanánk, mindez nem járult hozzá a banda tényleg iszonyatosan gyors népszerűvé válásához. Talán meglepő, talán nem, a szexista hozzállás ráadásul legalább annyi lányt vonzott, mint fiút (legalábbis kezdetben), hogy mást ne mondjak: alapító-főszerkesztőnk egyik kedvenc hazai bandája is Szaszáék csapata. Bizony-bizony, annyi jó csajt, mint egy-egy Sex Action bulin, azóta sem nagyon lehetett rockkoncerten látni, és ez mindenképp megsüvegelendő dolog!

A legelső lemezen még a zene sem egy túlvariált valami, viszont az a lebegő-lüktető-vibráló pezsgés, ami kivétel nélkül minden dalban benne foglaltatik (legszebb példái talán a Nem hagyom abba és személyes kedvencem, a Zuhansz velem) a Somlyay/Zana párost az egyik legfeelingesebb hazai ritmusszekcióvá emelte. Egyébként is, az olyan, mai fejjel már elég röhejes álneveket viselő zenészek, mint Wolfchild (Szasza), El Scorpio (Zoli), Electric Joker (Matyi), vagy Mikki the Kid (na, ez vajon ki lehetett?) nemcsak hatalmas fazonok voltak, hanem igen jól is tudtak játszani, élen Matyival, aki tényleg több mint tetszetős riffeket eregetett, amiben néha bizony még Glenn Danzig papa munkássága is ott figyelt – nem hiába viselt a gitáros konstans jelleggel Danzig-pólót. Minderre érkezett rá Szasza nem éppen kiművelt, ám annál kifejezőbb, karcos éneke, pláne szabadalmaztatott, majd minden dalban felbukkanó, ikonikus gúnykacaja. Ennél is fontosabb volt azonban az a hitelesség és feeling, ami belőlük áradt: az ő esükben tényleg egyértelmű volt, hogy élik is, amiről énekelnek. És a rendre érkező, egyre elvadultabb sztorik az öltöző előtt kígyózó, egész a bejáratig érő csajsorokról, a begőzölt apja által Sex Action-buliról hazapofozott, félmeztelen lányon át a közparkokban való ébredésekig, amikoris a közterületes nem azért keltette fel, hogy kivágja onnan őket, hanem autogrammért a fia számára, ez mind-mind csak növelte a legendáriumot. Mint ahogy az is, miszerint állítólag gyakrabban jártak nemibeteg-gondozóba, mint tusolni, vagy mikor végül Szasza és Matyi levágatta a haját, mert hogy elkezdtek tetvesedni. Zana Zoli: „Így indult az a fényes négy év, amiben minden összejött. Drogok? Nem nagyon, gyerekcipőben járt még, kis fű, bélyeg, jöttek a sárkányok, nagyon menőnek éreztük magnkat. Csajozás az bőven volt, akit lehetett, megkúrtunk, az sem volt baj, ha lány. Ott álltak sorban az öltöző előtt. Ez nemcsak legenda, tényleg úgy volt. Most megint az eredeti felállásban toljuk, minden a régi, csak az öltöző előtt nem áll már senki."

A megveszekedett galeri – nem mellékesen remek élő teljesítményének hála – tényleg rekordsebességgel vált az ország egyik legnépszerűbb rockbandájává, nyomukban pedig ott sorakozott a velük egyívású, újabb generáció apraja-nagyja: Tankcsapda, Sing-Sing, Damned Road, Machine Mouse. Volt, aki még a szexista vonalat is teljesen lenyúlta (Harlot), mások az AC/DC-s zenére fektettek még nagyobb hangsúlyt (korai Southern Special), de bizton látszódott: a hazai keményzenében őrségváltás készülődik. A Sex Action pedig felkeltette a nagyobb kiadók figyelmét is, úgyhogy soron következő lemezük, az Olcsó élvezet már egy nagy kiadónál, az EMI Quintnél jelent meg. Ez volt az, ami meghozta nekik az országos ismeretséget, amellyel teljesen ráfeküdtek a western vonalra, és amelyben olyan új jellemzők jelentek meg, mint a női ének, vagy a könnyedebb, szellősebb hangszerelés. 1993-ban némi laza fazonváltás: cowboyok balra el, gengszterek jobbról be, és kiadják a Mocskos életet, kissé be is keményítve a játékot. Nálam amúgy mind a mai napig ez a leginkább etalon anyaguk, nem mellékesen azért, mert magam is ekkor kapcsolódtam bele a Sex Action-sztoriba.

Hogy az aztán ripsz-ropsz véget is érjen, és a fiúk átöltözzenek a hardcore-os Actionné, ami pedig már egy másik lapra kívánkozó, teljesen más történet. Mint ahogy az is, ahogy a négy gazfickó szép lassan a magyar rockzene ikonikus alakjává nemesedett, élen az időközben rapperré, majd igazi celebbé avanzsáló, művésznevét egy kedves kis rovarról kölcsönző Gengszter Zoltánnal, aki csapatához is híven igazán megosztó és ellentmondásos alak: egyik nap gyermekeknek szóló színielőadásban szerepel, másnap széttöri egy fazon arccsontját egy céges partin. Sokan istenítik, mások rühellik ezért, de talán rendben is van ez így. Zárszónak pedig talán az lesz a legmegfelelőbb, ahogy Matyi jó másfél évvel ezelőtt visszatekintett karrierjük csúcséveire: „Szerintem elértünk mindent, amit abban az időben lehetett. Az ország egyik leghíresebb-leghírhedtebb rockzenekara lettünk. Egy új stílust teremtettünk itthon. Nem tudni, mi lett volna, ha nem váltunk, vagy ha tovább folytatjuk, satöbbi. Viszont mi sosem mérlegeltünk, csak mentünk a saját fejünk után."