Shock!

Kissé megtévesztő volt ugyan a március 14-én, a Dürer kistermében megrendezett The Return Of The Living Thrash minifesztivál elnevezése, kétség sem férhet azonban ahhoz, hogy a hazai underground színvonalas csapatait sikerült leszervezni az est fő attrakciója, a valóban száz százalék thrash Archaic köré.

Az első fellépő a hosszú csend után visszatérő At Night I Fly volt, akikre jobb híján talán a modern progresszív metal címkét lehetne aggatni, és akik 2012-ben egy ígéretes, négyszámos EP-vel jelentkeztek be a színtérre. A September Kills-nek aztán sajnos nem lett folytatása, most viszont ők is előkerültek a semmiből, és nyomtak egy olyan koncertet, ami alapján meg nem mondta volna senki, hogy itt bizony hosszú évek kihagyása után kerültek fel ismét a deszkákra. A csapat magja továbbra is a BZ / Horváth András tengelyt jelenti, a ritmusszekció egy ponton azonban változott, hiszen ezen felállásban a Dreyelands-ben Andrással együtt játszó Springer Gergely basszusozása egészíti ki Nagygyögy Gábor továbbra is kiemelkedő dobolását. A nekik jutó negyven percben természetesen előadták a teljes bemutatkozó EP-t, de meglepetésként két új dallal is előrukkoltak, és mind a Getsemane, mind pedig a Mirror Bay igencsak ígéretesnek tűnt. Bár a zenekar saját bevallása szerint még egyáltalán nem biztos benne, hogy ezeket valaha is rögzítik, én mindenképp amellett törnék pálcát, hogy valamilyen formában tegyék őket elérhetővé. Egyrészt túl jók ahhoz, hogy csak úgy veszni hagyják őket, másrészt pedig a már ekkor szép számban jelen lévő közönség reakciója is azt mutatta, hogy igény bizony volna rájuk. A rövid, ám igen hangulatos koncert végét a zenekar „slágere", a brutál September Kills, illetve a Wendigo-örökbecsű Thousand Voices zárta. Bár jelenleg kétséges, lesz-e folytatása az At Night I Flynak, bízom benne, hogy lendületet kapnak ettől a koncertről, és hallunk még róluk a közeljövőben.

Ahogy az At NIght I Fly, úgy a délies, doomos hangulatokat thrash metallal keverő Stonedirt is 2012-ben jelentkezett utoljára hanganyaggal, szóval esetükben is igencsak időszerű már az Inherited Fever folytatása. Jó hír, hogy a srácok olyannyira itt vannak már a kanyarban a friss lemezzel, hogy az napokon belül előrendelhető lesz. Az új cuccokból pedig igen komoly merítést is kaptunk tőlük ezúttal, hiszen három régi nóta (Wretched Me a debütről, illetve Kingdom Of Medusa és Business is Your Name az Inherited Feverről), majd a Sabbath Snowblindjának feldolgozása után öt új tételt bele is csavartak az arcunkba. Láthatóan nagyon élvezték, hogy élőben is elzúzhatják az új dalokat, hiszen igen nagy vehemenciával nyomultak, Endre pedig még a szokásosnál is nagyobb átéléssel süvöltött a mikrofonba. Élőben kifejezetten súlyosnak tűntek az új szerzemények, a koncert után azonban elődjénél valamivel szellősebbnek ígérték az új cuccot. Nemsokára kiderül, de bármilyen is lesz, abban azért biztos vagyok, hogy a minőséggel nem lesz gond.

Nem is olyan rég méltattuk a Shock!-on az Archaic visszatérő lemezét, a How Much Blood Would You Shed To Stay Alive?-ot, általam látott első koncertjükön pedig azt is egy perc alatt bebizonyították, hogy élőben is simán hozzák a nemzetközi színvonalat. Az már a lemezanyag alapján kiderült, hogy a dalokkal, a produkcióval fikarcnyi gond sincs, és szerencsére élőben is simán hozzák a szintet, azaz bénázásnak, balfaszkodásnak esetükben nyoma sincs. Az Archaic tehát hozta, amit kellett: kiálltak, és feszesen, precízen az arcunkba facsartak bő egy órányi horzsoló thrash metalt, olyan minőségben, ami bármelyik feltörekvő „nyugati" csapatnak a becsületére vált volna. Színvonalát tekintve tehát az Archaic már most nyugodtan odatehető a Suicidal Angels-től a Bonded By Bloodon át a Municipal Waste-ig bárki mellé, és szerencsére színpadi mozgás tekintetében is messze a magyar átlag fölött teljesítenek. A nagydumás Jósa Tamás eleve remek frontember, de a többiek is veszettül zúztak, headbangeltek, azaz úgy nézett ki a színpad, ahogy azt az ember egy thrash metal zenekar esetében elvárja. Programjukra csurig is telt a kisterem, a jelenlévő, majd' kétszáz ember pedig végig is bulizta a szettjüket, amelybe csemegeként még egy Testament-feldolgozás is belefért.

Az est utolsó fellépője a Reason volt, az ő műsoridejüket azonban inkább azzal töltöttem, hogy a megjelent rengeteg ismerőssel váltottam pár szót, az idő előrehaladtával és a sörmennyiség növekedésével mind inkább elnyúló pofázás miatt pedig végül sajnos teljesen le is maradtam róluk. Amellett, hogy ez az este ismét megmutatta, hogy bőven van potenciál a magyar undergroundban, arra is egyértelműen rávilágított, hogy különböző stílusú, ám minőségi zenekarok összefogásával be lehet hozni az embereket a klubokba. Még sok ilyet!