Shock!

A Threads Of Life mindenképpen fordulópontot jelent a bostoni Shadows Fall pályafutásában, hiszen az évek során Amerikában komoly lemezeladásokat produkáló, számos nagy turnén bemutatkozott banda odaát immáron az Atlantic istállójából indul neki a harcnak.

Kérdés, mire lesz elég a mamutkiadó támogatása – az is simán lehet, hogy elsikkad a lemez, de előfordulhat, hogy néhány még jobb turné és a komolyabb anyagi háttér miatt ugranak egy szintet felfelé. Én a hasonló esetekből kiindulva az utóbbira jóval kevesebb esélyt látok, de végül is ki tudja. A lemezen biztos nem fog múlni, az ugyanis megint jó.

A Shadows Fall utolsó két albuma, a The Art Of Balance és a The War Within nagyjából azonos vonalon mozgott, de még a tavalyi reszlis anyag, a Fallout From The War frissebb dalai sem mutattak semmi újat ahhoz képest, amit addig is tudtunk erről az erőtől duzzadó, a metalcore felől érkezett bandáról. Nos, a Threads Of Life ebből a szempontból már érezhető elmozdulást jelent, a zenekar ugyanis dallamosabb, mint valaha, a hardcore gyökerek pedig immáron alig érződnek náluk. Nem szívesen mondanék mást erre a lemezre, minthogy ez egy nagyon jól megírt dalokkal, ízes szólókkal, hatalmas riffekkel, groove-okkal telepakolt ízig-vérig modern, de mégis hagyományőrző amerikai metal bomba. Baromi jól el lehet hallgatni oda-vissza, borítékolhatóan ugyanúgy rengeteget fogom döngetni, mint elődeit, de színvonalban bizony nem tudtak rátromfolni az eddigiekre. Megbízhatóan hozzák az elvárhatót, de azt a pluszt nem érzem ebben az anyagban, amit elvártam volna tőlük. Nem váltásra gondolok itt, csak olyasféle felfrissülésre, előrelépésre, ami a régi ízek megőrzése mellett is egy új szintre emeli a csapatot. Valami afféle szemléletbeli fordulópontra, ami miatt olyan nagyra értékelem például az utolsó Lamb Of God vagy Trivium lemezeket.

Ettől függetlenül a Threads Of Life minden Shadows Fall kedvelőnek kellemes perceket fog okozni, ezek az arcok ugyanis baromira tudnak zenélni, és azzal is tisztában vannak, mitől nóta egy nóta. Eszméletlen módon érzik a tempókat, a gitártémákat, a hangulat, a dinamika fokozását, az ellenpontozásokat. Matthew Bachand és Jason Bittner a nagy thrash gitárduókat idéző feszességgel és kreativitással ontják magukból a gyilkosabbnál gyilkosabb riffeket, váltott szólóikat pedig egyszerűen tanítani kellene. Mesterien kovácsolják össze a dallamokat, úgy nyújtják a hangokat, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, és még tekeréseiket is perverz élvezet hallgatni. Jason Bittner szintén nem véletlenül feszít az utóbbi években minden amerikai dobosmagazin címlapján és belívein, az ő játéka is ismét élményszámba megy. Néha elég benantésen dobol amúgy a srác, nem csoda, hogy pár koncerten pont ő segítette ki az Anthraxet, amikor Charlie-nak éppen családi elfoglaltságai akadtak.

Ami Brian Fair énekest illeti, ő kollégáinál lényegesen gyengébb adottságokkal rendelkezik, sokan éppen ezért nem is képesek igazán megkedvelni a csapatot, pedig Brian egyrészt egy cseppet sem nyomja rosszul, másrészt ő is kimondottan sokat fejlődött az Of One Blood óta. Sosem lesz belőle egy Ronnie James Dio vagy akár egy John Bush, de én kimondottan elégedett vagyok azzal a teljesítménnyel, amit itt nyújt. A cseppet hácés üvöltözésben mindig is jó volt, de pont annyira mennek neki a stílust tekintve néhol kicsit hetfieldes „úgy énekelek, hogy igazából nem is énekelek" dolgok is, amennyire az ide szükséges. Refrének terén egyébként jelentősen beerősítettek, hallatszik, hogy komoly munka folyt a kórusok fogóssá, fülbemászóvá varázslásán.

A Threads Of Life-on számos hatalmas dal lapul, legyen szó a nyitó Redemptionről, a briliáns szólóval felvértezett Storm Windsről, a gyorsabb, üvöltözős Failure Of The Devoutról vagy a slayeres gitárdallamokkal startoló, majdnem 7 perces Final Callról, de kellemes a balladisztikusabb Another Hero Lost is. Röviden szólva ez egy teljesen jó kis lemez, erősen ajánlott mindenkinek, aki fantasztikus gitármunkát és mindenekfelett alaposan kidolgozott, remekül felépített nótákat akar hallani.