Idén januárban vett fel két új dalt a Phaidon, hallhatóan besúlyosodtak és elcsenték Budai Péter (Aebsence) jól bevált "hajnanaj"-át is (de csak picit, épphogy érintőlegesen).
Persze itt előjön a tyúk meg a tojás esete, melyik volt előbb, fogalmam sincs, szerintem egymástól tök de függetlenül kattant rá a két zenekar erre a "vegyítsük az okos metal zenét a magyar népzenével" stílust.
Az első dal a Nem a csend címet kapta és simán bombasztikus a refrénje, tonnányi érzelemmel. Huhh, jó ez. A második nótánál kicsit csodákoztam, ez nem a Baby Bone? Az indítás Rákóczi Antalt idézi, érdekes, hogy van itthon néhány igényes, sajátos zenét játszó zenekar, amelyet valahogy mégsem sikerül elfogadtatni a nagyközönséggel. Ki tudja miért. Erről már írtam itt-ott, nem ismétlem magam, legyen a szó a daloké, szóval a második is magában foglalja a súlyt, a megjegyezhető refrént és egyfajta arcbamászó érzelembombát, mindamellett kellően modern is. Paszti kicsit karcos, erős, férfias hangját is jó hallgatni.
Az előző nótákhoz képest óriási a fejlődés, minden téren, igazán lemezérett, kiváló zenét játszik a Phaidon, azt a fajtát, amitől az jár a fejemben, hogy akaromakaromakaromalemeztmost!
A hangzás ütős, szépen szól ez a két dal, kellően ütős, lám, a Denevérben is lehet már csinálni minden tekintetben színvonalas felvételeket.
Állítólag a zenekarnak lesz őszre lemeze, mondjuk mindjárt itt az ősz és hírt még nem hallottam róla, azért remélem idén sikerül valamit kihozni. Azt nem mondom, hogy könnyen találnak kiadót ezzel a zenével, mert a kiadók süketek, pedig kincs ez, a javából.
