Shock!

Még 2023-ban jelent meg a Vér és verejték, azaz a Sick Of It All sztorija, de csak most jutottam el odáig, hogy leemeljen a polcról. Lou Koller rákos megbetegedése és a Scratch The Surface harmincéves jubileuma viszont sajnos szomorú aktualitását adja most is, így talán nem indokolatlan néhány szót szentelni neki. A Koller-tesók, azaz az énekes, Lou és gitáros öccse, Pete által egy Howie Abrams nevű profi szerzővel karöltve tető alá hozott memoárja itthon ugyanúgy Dudich Ákosnak köszönhetően, a Konkrét Könyvek kiadásában jelent meg, ahogy például a NYHC-szcéna egy másik ikonja, Roger Miret visszaemlékezése is. Ahhoz, illetve a szokásos, egyemberes életrajzokhoz képest a Vér és verejték azonban meglehetősen eltérő szerkesztési elv alapján született.

Míg a hasonló könyvek esetében egyfajta egybefüggő élettörténetté vannak szerkesztve a megemlékező gondolatai, úgy a Sick Of It All esetében inkább olyan a szitu, mintha leülnél a tesókkal egy kocsmaasztalhoz, ahol szigorúan alkoholmentes italok mellett sztorizgatnak neked, megállás nélkül, miközben a becsületsüllyesztőben lebzselő mindenféle egyéb haverok, zenész- és pályatársak is bele-beleszólnak az eszmecserébe.

Mindez persze a párbeszédes jelleg mellett azt is jelenti, hogy a megszokotthoz képest jóval csapongóbb, kötetlenebb a végeredmény, illetve bizonyos dolgokat evidenciaként kezel. Ha nem vagy képben legalább nagyjából a banda, illetve a színtér sztorijával, akkor időnként, főleg a kötet elején nehezebben követhető lehet, hogy ki kicsoda, illetve kivel és hol van éppen. Szóval Kollerék abból indulnak ki, hogy aki ezt olvassa, alapvetően tisztában van azzal, hogy mi fán terem a Bad Brains, az Agnostic Front, a CBGB's meg úgy egyébként is a New York Hardcore. Így pedig nem is fektetnek mindig feltétlenül nagy hangsúlyt a történelmi kronológiára, mondandójuk középpontjában sokkal inkább a Színtér, az Ügy, a Hozzáállás és a Meggyőződés áll, melynek eredményeként mély betekintést kapunk a zenekar alapvetően balos, nyitott szellemiségébe is.

Kifejezetten érdekes egyébként Roger Miret önéletrajzának elolvasása után forgatni ezt a kötetet, ugyanis egyértelműen megmutatja, hogy nemcsak kőkemény, a szélsőségek iránt is fogékony utcagyerekekből lehet HC-legenda, hanem középosztálybeli, támogató családi háttérrel rendelkező srácok is válhatnak a szintér hiteles szereplőivé. Ehhez pedig nem kell más, mint őszinteség, a zene fanatikus szeretete, illetve szükség esetén az értékrendjük, illetve egymás melletti kompromisszummentes kiállás. Ezen felül a könyv őszintén ír a hardcore körökben Kollerék elmondása szerint is problémát jelentő sznobizmusról, a bandán belüli konfliktusokról, az elöregedő közönségről, illetve arról, hogy ők maguk sem tudják, manapság, 50+-osan hogyan lehetne megszólítani a fiatalokat. Hőseink tehát véletlenül sem akarják túlmisztifikálni vagy az egekbe emelni saját jelentőségüket, sőt, a lapokon épp arról tesznek tanúbizonyságot, hogy bizonyos figurákhoz ma is épp olyan lelkes fanboyként viszonyulnak, mint ahogy anno, kölyökként tették.

Az elején, a szokatlan forma miatt kicsit nehezen rázódtam bele a kötetbe, de aztán néhány oldal után elkapott a lendülete, és pár nap alatt átrágtam magam az egészen. Alapvetően rajongóknak íródott, de nem kifejezett rajongóknak is maximálisan ajánlott olvasmány.

Ha hozzá szeretnél járulni Lou Koller orvosi kezeléseinek költségeihez, itt teheted meg.