Shock!

Ahogy megfigyeltem, elsősorban életkor kérdése, ki melyik Tankcsapda lemezt tartja kiemelkedőnek, és melyikkel ápol kevésbé bizalmas viszonyt. Lukácsék persze az összes albumukkal rengeteg új rajongót szereztek, így aztán nincs is ezen mit csodálkozni, nyilván mindenkinél az számít mérföldkőnek, ahol ő bekapcsolódott.

Én ennek megfelelően elsősorban A legjobb méreg – Jönnek a férgek – Az ember tervez hármast kedvelem, de akár még a kísérletezősebb Connektort is idesorolhatjuk, mert azt is rengeteget hallgattam. Utána kicsit megkopott a varázs, és noha az újabb albumaikon is mindig szerepeltek dalok, amik tetszettek, összességében egyik sem lett igazi favorit. Ebből következik, hogy nem értek egyet azokkal, akik szerint minden Tankcsapda lemez ugyanolyan, ez szerintem egyáltalán nincs így.

A kemény három és fél év után megjelent friss anyag példának okáért egyértelműen rock'n'rollosabb, felszabadultabb lett, mint a tüskés, súlyos Mindenki vár valakit, bár a jellegzetes stílus természetesen nem változott. Az elsőként megismert Köszönet doktor és Mire vagy kíváncsi ebből a szempontból jól jellemzik az albumot: együtténeklősen rockos, lendületes Tankcsapda szerzemények, nincs bennük semmi újdonság, de a fotelben, a kocsiban vagy koncerten hallgatva egyaránt működőképesek. Ugyanezt az iskolát képviseli a kissé (bizony!) The Cult, Ratt hangulatú bevezetőből kibontakozó Csapda vagyunk nyitás vagy a Kóla, jég és whiskey is. A debreceni trió egyik titka ugyanakkor alighanem éppen az, hogy szimpla zenei eszközökkel is mindig képesek voltak változatos hangulatú lemezeket készíteni, és ez erre az újra is maximális mértékben áll. Emellett az is fülbeötlő, hogy néhol határozott szövegi-zenei visszautalásokat helyeztek el a dalokban az elmúlt 20 évre – végülis aligha kínálkozik erre jobb alkalom a jelenleginél...

A legjobb példa talán az Új nap vár („a hüvelykujjam rég nem mutat az égre / a csizmámról is lekopott már a por"), ami szerintem egyben a legerősebb szerzemény is az egész lemezen, a nyugisabb tempóra remekül építkező gitártémák és a szöveg egyaránt telitalálat. Valahol határozottan régi – értsd: '90-es évek közepi – Tankcsapda feelinget áraszt a dal, de a Nézz szét belül hallatán is ugyanilyen nosztalgikus érzés keríti hatalmába az embert. Lehet, hogy nem is véletlenül, mert ha jól rémlik, ezt a címet már '95-'96 környékén is emlegették, mint be nem fejezett szerzeményt. Fogalmam sincs, hogy az itt szereplő dal azonos-e azzal a régivel, de a végeredmény meggyőző. Az ízes gitárdíszítésekkel ellátott, gyors Nincs fék (nincsen félelem)-ben pedig még Johnny is visszatér a mocsokból... Aztán most is akadnak persze punkosabb darabok, ilyen például a pofás címadó, de a Mindentől távol is, ahol a dajdajozós refrénnel még két évtized után is képesek meglepni a hallgatót. És ez is ott van a szeren... A legvégére hagyott Csak lazán nekem mondjuk nem jön be, de biztosra vehető, hogy sokaknak épp ez a leülős hangulattéma lesz a kedvence a lemezről. Még azt is el tudom képzelni, hogy az MR2 felfedezi magának.

Olyan mindent vivő sláger ezúttal nem született, mint az Adjon az ég, a Mennyország Tourist vagy A rock'n'roll rugója, de a Tankcsapda mai státusza mellett ennek amúgy sincs perdöntő jelentősége. Nálam például ennek ellenére is jobban működik a Minden jót, mint az előző néhány album, és ebben alighanem az is közrejátszik, hogy a szövegek kevésbé direktek, mint azt megszoktuk, nem kerülnek elő sem nyomorgó anyáink, sem a szobai rendcsinálás témaköre. Laci szövegei ma már persze nem feltétlenül hatnak olyan erővel, mint a '90-es évek elején, de még mostanság is képes úgy megfogalmazni valamit, hogy az ember csettint, mennyire találó ez vagy az a sor, netán hasonlat. Cseresznye is jó kis dallamos szólókat ereget a dalokban, ezen a téren talán minden eddiginél erősebb lett a végeredmény. Ami a hangzást illeti, a Tankcsapdánál ez mindig is neuralgikus kérdés volt, és ahogy szinte már megszokhattuk, most sem tökéletes a sound: fülessel rendben van, feltekert hangerő mellett viszont nem olyan erőteljes, mint lehetne. A sikerük persze eddig sem ezen múlt, a Punk'n'rollhoz vagy a Jönnek a férgekhez képest meg mondjuk kábé minden jól szól, főleg mai füllel, szóval viszonyítás kérdése is a dolog.

Lehet, hogy kisebbségben maradok a véleményemmel, de számomra hosszú évek óta ez a Tankcsapda legjobb albuma. Talán kicsit visszafogottabb, mint az előző néhány, a dalokat viszont rendesen odatették – méltán szereznek majd ezzel is egy csomó új hívet maguknak.