Shock!

Az interjú két részben készült. Az egyik része a Slipknot bécsi koncertje előtt, még jóval az Iowa megjelenése előtt, a másik pedig az USA-ban a promóciós interjúkörút során.

Ez érdekes, általában fekete körömlakk díszeleg a zenészek körmein, hogyhogy a tiéd kékben pompázik?

Sikerült otthon hagynom a feketét, itt meg csak kéket tudtam szerezni…tényleg, valamelyikőtöknek nincs fekete körömlakkja?(általános derültség)

Azt hiszem, a tetoválásaidat még elég kevesen látták a rajongók és az újságírók közül. (Corey bal alkarján DOGMA, a jobbon TRUTH tetoválás, mindegyik mellett egy hiányos öltözetű nőszemély.)

Hát igen. Na elmondom: Az Igazság (Truth) szerint próbálok élni, a Dogma pedig mindaz a szarság, ami az utamban áll. Bármi dogmatikus rossz dolog, már csak azért is, mert kibúvókat, meghátrálást, menekülési útvonalakat kínál. Az igazság elől nem lehet menekülni, haver. Baszakodhatsz, amennyit akarsz, de menekülni nem tudsz. Sokszor érzem azt, hogy beragadtam a kettő közé, ezért vannak rajtam.

Ismét Ross Robinsonnal dolgoztatok az új albumon. Mennyiben változott a lemez az elsőhöz képest?

Kibaszott durva lett, haver. Jóval sötétebb és súlyosabb, mint az előző anyag. De azt tudnod kell, nem Ross Robinson keverte ezúttal az anyagot. Ő most csak producerkedett. A keverést Andy Wallace végezte. Ő a Slayertől a Reign In Bloodot követte el, ez egyből kurva jó ajánlólevél volt. Robinson egy nagyon nagy arc, kihozza belőlünk a maximumot. A hangzást már készen kapja, ezen nem kell agyalnia, viszont ő az, aki ezt maximálisan kihozza belőlünk, az érzelmekkel, a dühvel együtt, szabályosan beleloval minket. Producernek isten, a keverés azonban nem annyira az ő asztala. Az előző lemeznél kevés időnk volt, és nem is volt nagyon választásunk. Mondjuk az is egy kurva bikán szóló anyag lett, de most azt akartuk, minden maximálisan szólaljon meg, a blastbeat, a zaj, a gitárok tényleg szakítsák le a fejedet.

Sokan azt mondják, az új lemez benyal majd a médiának, és a dalok nagy része inkább csak a Wait and Bleed mintájára készült slágergyűjtemény lesz…

Hát kurvára tévednek. Sokkal súlyosabb, sötétebb, gonoszabb a lemez, mint az előző volt. Itt aztán tényleg kijön belőlünk minden, a black/deathes irányultságunk, a kibaszott dühünk, a minket ért megpróbáltatások. A szövegeimmel igazán mélyre mentem ezúttal, de erről nem igazán szeretnék beszélni. Ross-szal ezért is jó dolgozni, hiszen maximálisan a pártunkra állt, ránk hangolódott, nagy egyetértésben csináltuk ilyen durvára a lemezt. Persze egy csomó külső ember, a kiadótól is, megpróbált minket az MTV irányába tolni: gyerünk fiúk, csináljatok egy MTV-s slágert… Mi meg beintettünk: basszátok meg az MTV-t, ez egy kurva kemény album lesz, szarunk a popularitásra. Akkor mondtam is, ha túl durva a lemez, akkor maximum majd én veszek belőle hármat, leszarom a milliós eladásokat… Ami viszont nagyon lényeges, hogy az Iowa lemez elkészítése számomra az egyik legfontosabb és legjobb dolog egész eddigi életemben, és nagyon büszke vagyok arra, hogy megcsinálhattam.

Mondjuk, az eladások miatt nem kell aggódni, hiszen az előző lemez a Roadrunner legnagyobb példányszámban eladott megjelenése volt. Az Iowa pedig szintén szépen termel, több helyen, Angliában például a lista tetején nyitott…

Na ja, már a nyári koncerteknél sejthető volt, hogy sokan ugranak majd az új lemezre. De igazából leszarom a példányszámot. Annak viszont örülök, hogy egyre többen érzik magukénak a mi dühünket, és egyre többen jönnek rá, hogy nem az MTV kínálta rockzene az igazi metal.

Sok kritika érte a zenekart, egyrészt a szövegek miatt, másrészt csak egy újabb nu-metal hype-nak tartják a bandát...

Azt mondom, basszák meg! Eddig is nagyon sokan baszogattak minket, irigységből, prűdségből, vagy mert nincs jobb dolguk, és az új lemez miatt még többen fognak. De leszarom őket, a véleményük szerencsére nem akadályoz minket semmiben. Az Iowán van is egy dal, a Disasterpiece, amelyben igen kedvesen kiosztom a minket kúrogatókat… Bizonyos perverz, black metalos dolgokat csinálnék velük, amelynek köze van a torkukra vágott zsebnek, meg a farkamnak.

A dalszerzői metódus változott a két album között?

Ó, igen. Tudod, az előző lemezre már jó ideje készen voltak a dalok, amikor a stúdióba kerültünk végre, deformálódtak egy kicsit, de csak annyi munka volt velük, hogy na rajta: bu-bububu-bummm és kész! Ennél az új albumnál viszont az volt, hogy bementünk, és alkotni kellett újra, amit már egy ideje nem csináltunk. Leültünk, és számokat írtunk. Jött az a sok ötlet a semmiből: "Igen, ez az, ez jó, csináld kétszer, és itt rghhhhh". (üvölt) Olyan jó érzés, ha tudunk alkotni megint, főleg hogyha előtte két évig úton voltunk, és a szart is kivertük magunkból. Az alkotás az egyetlen dolog, ami tisztának maradt meg, az egyetlen dolog, amibe beleadhatod magad, és jól érzed magad tőle. Néha, amikor színpadra mész, fáj a tested, azt hiszed, nem bírod megcsinálni, de csak kimész, és adsz egy remek koncertet, és úgy érzed "ó istenem, nem is tudom, hogy a pokolban voltam rá képes!" De amikor ott vagy a pincében, kifacsarod magad, és a lelked minden egyes darabját belerakod, haver - az az utolsó igazi varázslat.

Ez a döbbenetes ritmusszekció az elejétől fogva a zenekar része volt?

Igen. Amikor még nem voltam a zenekarban, és a régi énekes nyomult, már akkor. '95-ben láttam őket egy Des Moines-i klubban, hihetetlen törzsi feeling volt. Az akkori énekes üvöltés közben szintén perkázott és a központ Joey volt, a dobos, és mindannak, ami oldalról lejött, ő volt az abszolút középpontja. Azt gondoltam: "A picsába, itt voltam az elejétől kezdve!" Ez a brutális, hömpölygő, elátkozott feeling, majdnem olyan - noha nem akarom hozzájuk hasonlítani magunkat -, ahogy a Black Sabbath kezdte a saját dolgait, azt a lepusztult, lerohadt, betépett halálrockot. Nagyszerű volt a része lenni ennek. Emlékszem, ahogy néztem őket, és azt gondoltam magamban: "A picsába is, én ennek a zenekarnak leszek az énekese, nem lehet másképpen!"

Végül hogy kerültél a zenekarba?

1997-ben léptem be a zenekarba. Ültem a pornóboltomban... Ne röhögj, három és fél évig dolgoztam ott, de az egy másik történet... Szóval ott ültem hajnali háromkor, és besétál négy fickó a Slipknotból. Megörültem nekik, hej, mert sosem jártunk össze. Ugyanazon a színtéren voltunk, megjártunk mindenféle zenekart. Én a város második legjobb zenekarában voltam, Stone Sour volt a neve, melodikusabb volt, mint a Slipknot akkoriban. Voltak közös koncertjeink, igazi rivalizálás ment köztünk... Szóval ott ülök, valami dalszöveget írtam éppen. Beléptek, de még csak nem is jöttek oda hozzám, az ajtóból intettek, és nézelődni kezdtek a boltban, nézték a pornókínálatot, én meg csak ott ülök, és nem értem, mi a faszt csinálnak ezek. Mire ők: "Figyelj, azt akarjuk, hogy szállj be hozzánk! Egy új szintre akarunk lépni a zenekarral, és akárhogy is, de úgy gondoljuk te vagy a legjobb énekes a városban, szóval gyere és csináljuk!" Én meg: "Hadd gondolkozzam rajta... (hirtelen elordítja magát) IGEEN!! Ó ISTENEM, IGEN!!" Hát innen indult a dolog. Az első dal, amit együtt írtunk zenekarként, a Spit It Out volt, és azóta pörgünk.

Az előző lemez már egy kidolgozott hagzásvilágú, profi zenekart mutatott. Hogy sikerült idáig eljutnotok?

Amikor a Slipknot először előbújt, Des Moines-ben - az én zenekarom kívül - az összes többi banda kibaszott alternatív zenekar volt, akár jók, akár rosszak. Cipőbámulósak. Játszották az akusztikus "ezt szeretem, azt szeretem, nem találom a söröm" típusú szarukat, mi meg azt mondtuk (röhögve): "Menjetek már a picsába!" A Slipknot, főleg amikor én csatlakoztam, vissza akarta tenni a metalt a színtérre. Miután elkezdtük csinálni, egy csomó metalzenekar kezdett előbújni, előjöttek a pincéből, és elkezdték nyomni a rockot. Jó érzés volt látni a hatásunkat, tudni, hogy mi voltunk az elsők, akik elég tökösek voltunk hozzá, hogy csináljuk. Próba szerencse alapon, a saját kárunkon tanulva próbáltuk elérni a célunkat, folyton toltuk előre a dolgot, folyton próbáltunk annyira brutálisak lenni, amennyire lehetséges, annyira őrültnek lenni, amennyire lehetséges, annyira kreatívnak lenni. A hangzásunk annyira eklektikus, de közben van egy nagyon jó metal mag benne a közepén, brutális, mint a halál, lefejeled tőle magad! Ez a lényege... Ami a hangzásunkat illeti, már rögtön azzal a hangzással kezdtünk. Ha a korai dolgainkat hallod, azok még őrültebbek. Van például a Bitchslap / Do Nothing című szám a Mate. Feed. Kill. Repeat-en, ami az a demó volt, amit a Slipknot még az eredeti énekesével csinált - az teljesen eszement cucc. Brutális grindcore a death metaltól a diszkóig, mindenféle kurva bizarr dolog van benne, annyira cool. Ez ott volt a kezdettől, és csak nőtt azóta.

Iowában születni ilyen agressziót vált ki az emberből?

Ó, a francba. (óriási nevetés) Na akkor elmondom a rövid verziót. Des Moines, Iowa megye második legnagyobb lélekszámú települése. De itt egy srácnak nincs sok esélye jól érezni magát. Vagy üldögél a földszinten a tévét bámulva, szarságokat barkácsol a garázsban, esetleg zenélget. És ahogy felnősz, rájössz, itt szar sincs. Felhúzod magad és a pornóbolttól a bowling-pályáig mindent felgyújtanál. Eldobod az agyad. Ez egy kisváros, sok emberrel. Mindenki ismer mindenkit, mindent tud mindenki mindenről. Kész dráma. A világ legszarabb helye. Amikor hazamegyek, bezárom az ajtót, lelakatolom a kocsit is, mert a szomszédok életveszélyesen hülye emberek. Ha Iowára gondolsz, a tehenek jutnak eszedbe meg a farmok, pedig van ott egy rakás elmebeteg, gonosz állat. És mi innen jöttünk.

A maszkokat ti találjátok ki?

Ez valami olyasmi volt, amit mindenki egyénenként talált ki. A Bohóc egyszer a maszkjában jött le a pincébe próbálni, és tulajdonképpen ez adta az ötletet a zenekarnak, hogy ebbe az irányba menjenek. Mire én csatlakoztam, ez már stabilan a része volt a zenekar ideológiájának, és már nem volt mit tenni, de én nem is akartam rajta változtatni, azt gondoltam, rohadtul cool. Annyi érzelmet ölök az éneklésembe, hogy néha már fáj, és nem akarom, hogy ez látszódjon, szóval próbáltam úgy megcsinálni a maszkomat, hogy mentes legyen minden emberi érzelemtől, amennyire csak lehetséges. Nem akartam semmi emberi vonást, mert azt akartam, hogy az csak az éneklésben jöjjön elő. De én csak a sajátom maszkomról beszélhetek, nem tudom, a többiek miért csinálták a sajátjukat.

Mindenki saját maga választotta a maszkja stílusát?

Igen, mindenkinek megvolt az elképzelése, hogy mit akar csinálni, már kezdetben.

És örökké hordani fogjátok?

A vécén és az ágyban semmiképp. Na jó, megígérem, amíg a Slipknot működik, nem vesszük le. Nem lesz egy újabb "maszkos zenekar maszk nélkül turnézik, a szponzor a Budweiser, mert tudjuk, hogy a Budweiser az igazi!" (röhögőgörcsbe fullad az interjú) A maszkok persze változnak valamennyit, akárcsak az arckifejezéseink. Nem lehet mindig ugyanazzal színpadra lépni.

Mi a véleményed az iskolai lövöldözésekről?

Iszonyúan sajnálom a gyerekeket. Sok gyereknek szar az élete, én is ilyen gyerkőc voltam… De a média minden egyes esetben hajlamos a zenét és a filmeket hibáztatni. Pedig ahogy Chris Rock mondta: Magunkban kell keresni elsősorban a hibát, nem pedig rákenni egy jól látható, kiemelkedő és könnyen támadható médiumra.

Érzel felelősséget a Slipknot pólós srácok irányában?

Hogyne. Ők a mi srácaink. Magánemberként is próbálok segíteni rajtuk.

Milyen inspiráció van a dalok mögött? Te vagy a fő szövegíró, ugye?

Igen. Természetesen használom mások ötleteit is, de a szövegeknek kábé 98%-ával én állok elő. Joey és én csináltunk egy számot közösen az új lemezre, ő írta az első verzét és a refrén felét, én a többit, Heretic Anthem a címe. A Gently című számban - ami egy régebbi dalunk volt, de most újra felvettük - Shawn, a Bohóc írta a szöveget, nagyon ihletett dal. A többi szöveg mind az enyém... Nem akarok túl sokat elárulni róluk, nem szeretem megmagyarázni, miről szólnak a dalaink. A kölykök azt szűrik le ezekből a dalokból, amit éreznek belőle. Ha úgy éreznék, hogy rosszul vették le a dal mondanivalóját, még azt gondolhatnák, valamit baj van velük. Szeretem a szövegeimet nyitva hagyni az interpretációra. Én tudom, hogy miről szólnak a dalaim, és ez minden, amit tudnom kell.

Európa hogy jön be?

Nagyon! Az európaiak őrültek! Őrültebbek, mint a mieink. Idejövök az USA-ból, megszokva az ottani őrületet, erre itt mindenki őrültebb, persze a jó értelemben vett őrültségről van szó. Óriási showkat csinálunk itt.

Magyarországi koncertre gondoltatok már?

Nagyon szeretnénk. Talán majd legközelebb, amikor erre járunk, megpróbáljuk. Ez a bécsi most csak egy pótelőadás, egy korábbi elmaradt koncert helyett, amit családi okok miatt kellett lemondanunk. De a következő alkalommal olyan helyekre is szeretnénk elmenni, mint Magyarország, esetleg Jugoszlávia vagy Lengyelország. Minden helyre szeretnék ellátogatni, amit még nem volt alkalmam látni. Szeretnék menni Dél-Amerikába is, még ott sem jártunk... Görögországba, Egyiptomba... A piramisok tövében játszani! Slipknot a kibaszott piramisoknál! Az emberek nem értenék, mi a fasz folyik! (röhög) Csak arra sétálnának, és... (selypítő idegenvezetőként kezd beszélni) "Ott látható a Nagy Piramis, az ott Szfinx... és az meg ott Corey, ahogy éppen lehányja magát!" Az tényleg gyönyörű látvány lenne, a Bohóc meg szart hajigálna az emberekre! Félelmetes lenne!

Köszönet: Bucsai Tímea, Déri Zsolt, Vörös András és a bécsi interjúban résztvevő álújságíró kommandó (Watch My Dying)