Shock!

Nem áltatom se magam, se mást azzal, hogy teljes képem lenne a hazai extrém metál undergroundról, azt is bevallom, hogy inkább véletlenszerű, semmint tudatos, hogy mibe sikerül belenyúlni, amikor ebbe az irányba tapogatózom. Általában azt látom, hogy a legmélyebb bugyrokban sincs ok a panaszra, és ha pár jól sikerült példát kellene hoznom a nevezett színtér életképességére, akkor elég rámutatni például a Fattyú tavaly végre fizikailag is megfoghatóvá vált anyagára, vagy most az új Rothadásra. Hanyi Tibor és Lédeczy Lambert formációja a harmadik kiadványánál tart (jó, legyen kettő és fél, hiszen az első csak egy demó volt, még ha hivatalos terjesztést is kapott), és régisulis doom/deathben utazik, ha netán ez új információ volna.

Távkapcsolati muzsikáról van szó, ami az old school jellegtől papíron talán távol áll, a Rothadás viszont immár hat éve bizonyítja: semmiben sem akadályozza őket az a tény, hogy soha nem volt közös próbájuk és koncertjük sem. A Tibor által kidolgozott zenére Lambert megírja a szövegeket és a dobtémákat, így halad a szekér. Ha pedig Lambert neve előkerül, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a produkció kompromisszumokról mentes lesz, bármit is jelentsen ez olyan formációk esetében, mint az Ahriman, a Coffinborn, a Tyrant Goatgaldrakona vagy jelen banda, az utóbbi három ráadásul mind Hanyi/Lédeczy koprodukció. Ez itt minőségi underground metál, se több, se kevesebb.

Hatások tekintetében szerintem sokan tudnánk kapásból zenekarneveket citálni, de érdemes inkább a főhősök szempontjaira figyelni, akik az Asphyxet, az Autopsyt, az Incantationt, az Unholyt, illetve a korai My Dying Bride-ot, Katatoniát és Paradise Lostot emlegetik, hogy nekem már ne kelljen. Mindehhez Lambert szövegei adnak extra tartalmat, és bár a legtöbb hasonszőrű formáció esetében ez némi felcsukló heherészésre adna alkalmat, itt tényleg alapos műgonddal vésték gránitba a magyar szövegeket. A Töviskert... a halál témakörét járja körül, amelyhez az énekes hívő emberként közelít, és természetesen nem csupán az elkerülhetetlen fizikai változás (igen, a rothadásra gondolok), hanem a hozzá kapcsolódó szertartások, szimbólumvilág és emberi érzések is foglalkoztatják.

Ahogy pedig a Töviskert...-et hallgatom, teljesen nyilvánvaló, hogy ez az eddigi legjobb Rothadás, folyamatos fejlődést mutat a brigád a Kopár hant... az alvilág felé albumukhoz képest is, dalszerkesztésben és megszólalásban egyaránt. Hogy mihez képest változatos, illetve mihez képest szól jól a friss anyag, azt az érintettek szerintem nagyon is jól tudják. A lemezborító (ismét Stefan Todorović/Khaos Diktator Design munkája) elsőre profánnak ható, mégis átgondolt szimbolikája is a beavatottakat szólítja meg, engem most talán kevésbé, mint legutóbb. Nem kérdés, hogy megérdemli a Rothadás, hogy világszerte foglalkozzanak vele (itthon a Fekete Terror Productions terjeszti ezt és a korábbi kiadványokat is), a kiadók pedig láthatóan meg is teszik a magukét. Ha érzed a hívást, tedd meg te is, ami tőled telik!