Kiválóan sikerült az új Isole-lemez, olyannyira, hogy megkockáztatom: ezen az epikus, doomos vonalon elég alaposan fel kell kötnie a nadrágját annak, aki idén fel akarja venni a versenyt az Anesidorával. A zenekar dallamosabb, letisztultabb, érzelemgazdagabb, mint valaha, zenéjük veleje azonban legszebb valójában tündököl ezen a lemezen, rendesen el is kapták vele a fejemet. Persze eddig is tetszett, amit hallottam tőlük, de valahogy a mostani arányokkal érkeztek meg oda, hogy nálam is tényleg tartósan beragadt az anyag a virtuális lejátszóba. Hozzám hasonlóan garantáltan sokan figyelnek majd fel rájuk a következő hónapokban, megérdemelten.
A svédek nem ma kezdték az ipart, ez már a nyolcadik lemezük, ráadásul a banda magját alkotó tandem, Daniel Bryntse énekes/gitáros és Crister Olsson gitáros/énekes párhuzamosan a más vizeken evező Ereb Altort is működteti, méghozzá hasonlóan magas színvonalon. A jelek szerint mégsincs túl sok egyszerre a tányérjukon, én legalábbis párját ritkító ötletgazdagságot és éhséget hallok ezen a lemezen. Természetesen a grandiózus, fennkölt hangulat mellett.
megjelenés:
2023 |
kiadó:
Hammerheart Records |
pontszám:
9 /10 Szerinted hány pont?
|
Az Anesidora mindössze 46 perces és hét dalt rejt, amelyek közül a legrövidebb is több mint öt és fél perces, vagyis mindenki sejtheti: nem habkönnyű verze-verze-refrén-verze-refrén-szóló-refrén szerkezetekkel töltik ki a műsort. Daniel szárnyaló hangjának, nagyívű, minden eddiginél alaposabban kidolgozott dallamainak köszönhetően azonban egyből roppant könnyű azonos hullámhosszra kerülni a csapattal, és valahogy az első pillanattól kezdve nagyon simán csúszik az egész elegy. A nyitó The Song Of The Whalesre például már az első hallgatás után is hatalmas doomslágerként emlékszik vissza az ember, és a későbbiekben még erre is sikerül gombot varrni a gyilkos Monotonic Screammel vagy a nyolc percet közelítő In Abundance-szel.
Ezzel a három dallal tulajdonképpen jól körbe is lehet járni az Isole territóriumát, mert minden megvan bennük, amiben csak erős ez a csapat, a csodálatosan megfogalmazott, éjfekete riffektől kezdve az ide-oda tekeredő, nem nyilvánvaló dalszerkezetektől a végtelen magasságokba törő énektémákig. Bryntse nem a világ legváltozatosabb énekese, de amit csinál, abba lehetetlen belekötni, tényleg sosem volt még ennyire erős ez a csapat ezen a fronton. Időnként akadnak persze színesítő hörgések is, de tényleg csak fűszerként. Ha a doomos oldalt vesszük, nyilvánvalóan az észak-európai irány a meghatározó – svédek, szóval furcsa is lenne, ha a Candlemass nem kísértene itt-ott egyértelműen –, de az Isole-nak is megvan a maga stílusa, kizárt, hogy bárkivel is összekeverje őket az ember a színtérről. És persze a két főszereplő egyéb tekintetben sem tagadja meg magát, halld például az Open Your Mind középrészében felcsendülő, remekül álcázott, de egyértelműen black metalos riffelést. Különösebben változatosnak nem nevezném a lemezt, de így is végig sikerül ébren tartaniuk a figyelmet: felkapnak, berántanak és a zene hömpölygése, a hallgatóra rátelepedő kisugárzása nem ereszt. Ráadásul minden dal erősre sikerült.
Vidámkodásnak, könnyedségnek már csak a stílusból fakadóan sincs nyoma itt, így talán fura lesz, amit mondok: bár a muzsika egyszerre légiesen szép és bánatosan súlyos, az anyag atmoszférája nemhogy nem depresszív, hanem összességében abszolút pozitívnak, mi több, megnyugtatónak érzem. Na, ezt magyarázza meg valaki... Remek album, ajánlom.
Hozzászólások